Vona Gábor: A valódi nagykoalíciós együttműködés

2011.12.05 | 

Ossza meg ismerõseivel!

Vona Gábor arra kéri Lázár Jánost, hogy „ne nézze hülyének az embereket”, ne állítsa azt, hogy a Jobbik az MSZP-vel „ellenzéki nagykoalícióban„ működik együtt. Ha egy tisztességes és egy lókötő család házába betörnek, és mindketten hívják a rendőrséget, ez nem jelenti azt, hogy össze is költöztek – mutat rá a pártelnök.

A politikus szerint a Jobbik ma benyújtott lusztrációs törvényjavaslata világosan megmutatja, milyen a Jobbik viszonyulása az MSZP-hez. Ha ezt a törvényt önök megszavazzák, akkor Gyurcsány Ferenc nem dédelgethet majd frakcióvezetői álmokat, hanem végre kikerül az Országgyűlésből – szögezi le Vona.

A pártelnök szerint ugyanakkor igenis volt, és ma is van a parlamentben nagykoalíció – ez pedig az MSZP és a Fidesz között áll fenn.

Kik adták el az állami vagyont? Kik engedték rá Magyarországra nyakló nélkül a multinacionális nagytőkét? Kik folytatnak szerecsenmosdató cigánypolitikát – amelyet épp az Azori-szigeteken tárgyaltak meg? Kik bélyegzik egyenruhás bűnözőknek a gárdistákat? Kik nem merik nyilvánosságra hozni az ügynöklistákat? Kik boltolták le a rádió frekvenciákat egymás között? Kik tartják a Nemzeti Színház élén Alföldi Róbertet? Kik hívták Magyarországra az IMF-et először 2008-ban, majd most? - sorolja Vona az MSZP és a Fidesz együttműködésének „gyümölcseit” a kormánypárti és szocialista képviselők egyre fokozódó morgása mellett.

A politikus szerint az, hogy már havonta tart csúcstalálkozókat az EU, a vég kezdetét jelenti. A pártelnök úgy véli, hogy vagy összeomlik az eurózóna, vagy a nemzeti szuverenitás feladásával az Európai Egyesült Államok irányába fog elmozdulni az Unió. Magyarország számára mindkettő vészhelyzet, ám a kormány egyikre sincs felkészülve – szögezi le.

Az uniós alapszerződés várható módosításáról a Jobbik népszavazást tartana, ám biztosra vehető, hogy a Fidesz, az MSZP-vel karöltve megszavazza ezt is – mondja Vona Gábor, majd Lázár János felé elé fordulva a frakcióvezető fejére olvassa: ön ugyanazt a gombot fogja megnyomni, mint Mesterházy Attila, Orbán Viktor pedig ugyanazt, mint Gyurcsány Ferenc.

Rétvári Bence válaszában azt sorolja, hányszor „szavazott együtt” a Jobbik az MSZP-vel. Saját pártjának erre vonatkozó húsz éves statisztikáját természetesen nem hozta magával – abban nyilván sokkal kínosabb számok szerepelnek.