Legalizált történelemhamisítás.

Az elmúlt 22 évben tanúi és szenvedő alanyai voltunk annak a szemérmetlen történelemhamisításnak,  ami nem csak a magyar, de a világtörténelemben is párját ritkítja.

1989. június 16-án, ügyes és sunyi, kommunista és liberális manipulációval, egy egész nemzetet félrevezetve, a Hősök-terén, valósággal szentté avattak öt kommunistát, mint az  1956-os Forradalom hőseit és mártírjait.

Azonban, valójában ezek az un. reform kommunisták a forradalom első hetében a forradalom esküdt ellenségei voltak és mindent elkövettek az ellenforradalmi banditák likvidálására. Behívták a szovjet csapatokat, felfegyverezték az „antifasiszta ellenállókat,” a pártbizottságokat, és bevetettek minden „megbízható” erőt a forradalmárok ellen.

Mikor mindezek ellenére győzött a forradalom, ravasz módon igyekeztek azt a maguk javára „elismerni,” átvenni, de ezzel egyidejűleg mindent megtettek a további kibontakozás megfékezésére, a forradalmárok lefegyverzésére, a fegyveres erők züllesztésére, a nép félrevezetésére. Amikor a Szovjet Hadsereg hatalmas erőkkel megkezdte az ország megszállását, ezek a reform- kommunisták a rádióban és az újságokban folyamatosan a békés munka beindításáról és a szovjet csapatok kivonulásáról fecsegtek. Elaltatták az emberek éberségét, harcképtelenné tették a hadsereget, kezére játszva a beözönlő ellenségnek. Ez egyenlő volt a forradalom elárulásával. 

Ezt bizonyítják a hiteles dokumentumok és a cáfolhatatlan tények, melyeket azonban eddig gondosan elhallgattak.

A forradalom leverése után a hatalomba visszahelyezett  Kádár  féle kommunistáknak hálásnak kellett volni lenni a Nagy Imre féle kommunistáknak, akik lehetővé tették, a Szovjet  Hadseregnek,  hogy  napok alatt leverjék a forradalmat. A hála helyett azonban, hatalmukat veszélyeztető  vetélytársat láttak Nagy Imrében és társaiban és a kommunisták hagyományos egymás közötti marakodása során öt kommunistát kivégeztek és néhány tucatot bebörtönöztek, akik szinte kivétel nélkül  egyéni kegyelemmel vagy amnesztiával idő előtt kiszabadultak. Miközben több száz forradalmárt végeztek ki, 22 ezret bebörtönöztek, akik közül több százan 10-15 éves büntetésüket végig kitöltötték.

1988-89 ben, mikor a kommunista rendszer inogni kezdett, a még élő reform kommunisták, öt kivégzett társukra hivatkozva, kikiáltották magukat a forradalom mártírjainak, később hőseinek. Ebben segítségükre volt a kommunista és liberális kozmopolita kézben lévő Média és nem utolsó sorban Soros György, aki sok-sok millióval támogatta az alapítványán keresztül  az un. 56-os Kutatóintézetet, melynek vezetői szinte kivétel nélkül liberális, kozmopolita  reform kommunisták voltak. Az Intézet fő feladata volt olyan dokumentumok felkutatása, melyek Nagy Imre és társai személyét és pozitívnak minősíthető  szavait emelte ki, miközben elhallgatták a forradalom valóban pozitív történetét. Így 22 évig csak féligazságokat hallottunk a forradalomról.

És mint az Ó-kor óta tudjuk: „ A féligazság nem az igazság fele, hanem hazugság.”

2010. áprilisában, amikor a választásokon a kommunisták csúfos vereséget szenvedtek és a FIDESz 2/3- os  győzelmet aratott, felcsillant a remény, hogy e forradalmi győzelmet, - mint Orbán Viktor  mondta: - „forradalmi változások fogják követni.”

A forradalom történetének igazságáért harcolók abban reménykedtek, hogy 22 év hazudozásai után, végre a történelmi igazságnak megfelelően  június 16-án nem fogják ünnepelni a forradalom elszabotálóit, mint azt tették az elmúlt 22 év kommunista és megalkuvó vagy megtévesztett kormányi.

Jó lett volna elfelejteni a forradalom története meghamisításának ezt a kezdőnapját!

Azonban sajnos nem ez történt.

A  2/3-os forradalmi /?/ kormány, június 16-án éppen úgy ünnepelte a forradalom árulóit, mint tették azt kommunista elődeik, Horn, Gyurcsány és társaik, akik maguknak ismerték el Nagy Imrét és társait, akiket magukhoz hasonló kommunistának tartottak, akikre hivatkoztak, akikkel teljes mértékben azonosultak.

Önkénytelenül felvetődik a kérdés az egyszerű emberekben: 

Miért kell 2011-ben a kommunisták által kreált kommunista hősöket /?/ ünnepelni?

Nagy Imre és társai nem a forradalom mártírjai voltak, hanem a kommunisták hagyományos egymás közötti marakodásának szánalomra méltó áldozatai. Csak a velük való leszámoláshoz volt jó ürügy, hogy nevüket össze lehetett mosni az akkor „ellenforradalomnak” nevezett forradalommal, amihez valójában semmi, de semmi közük nem volt.

Sorsuk semmiben nem különbözött Trockíj, Berija, Kun Béla, Rajk László és a többi száz és ezer kommunisták által kivégzett kommunista sorsától.

- Ilyen alapon német nemzeti mártírrá lehetne minősíteni a Németországban 1934 júniusában meggyilkolt Ernst Rőhmöt  és az S.A. több vezetőjét, mint a Hitleri fasizmus áldozatát.

Ugye ez elképzelhetetlen!

Pedig történelmi távlatból tekintve Ernst Röhm  és Nagy Imre között csak az a különbség, hogy az egyik fasiszta, a másik kommunista volt. Mindkettő egészen haláláig egy diktatórikus rendszer hű kiszolgálója volt, akit vetélytársaik tettek el láb alól.  Az ürügy teljesen mellékes, a cél a lényeg! A vetélytárs likvidálása.-

Ezt ne látnák korunk politikusai? De még szomorúbb, hogy ezt nem látják korunk történészei! Vagy nem is akarják látni!?

Eszembe jut egy nemrég elhunyt barátom, v. D.Gy. mondása, amit az un. Rendszerváltás utáni években hallottam tőle, amikor beszélgetésünk során szóba került a forradalom dicsőségének elrablása: 

„ Az, az aljasság a Világon, hogy az erősek hazugságait igazságnak kell elfogadni! ”

Meddig leszünk így a ma már nem erős kommunisták „igazságaival” ?

Lesz-e olyan magyar politikus, aki ebben a kérdésben ki meri nyíltan mondani az igazságot?