Legyen elég a hazugságokból!

A napokban olvastam az Interneten egy hírt, ami napjaink hazugsággal és fél-  igazságokkal teli hírei között szinte hihetetlennek hatott.

„ Rudolf Hess rejtélyes halálával kapcsolatos vizsgálat anyagát 1987-ben 25 évre titkosították, de 2013-ban az információs szabadságról szóló törvény értelmében részlegesen feloldották.”

Ekkor derült fény arra, hogy az idős Rudolf Hess nem öngyilkos lett a börtönben, ahol évek óta egyedül őt őrizték felváltva a négy szövetséges hatalom katonái, hanem brit titkosrendőrök gyilkolták meg, nehogy küldetésének igazsága kiderüljön.

Világossá vált, hogy hosszú éveken át, - mint sok minden mást, - ezt a történetet is meghamisították oly módon, hogy az igazságnak csak az egyik felét hangoztatták folyamatosan, ami a céljaiknak megfelelt, a másik felét gondosan elhallgatták. De mint az Ó-kori bölcs, Herodotos óta köztudott, a féligazság nem az igazság fele, hanem hazugság!

Ilyen történelmi hazugságokkal vezették félre a jóhiszemű embereket a liberális, kozmopolita történelemhamisítók, 1945 óta folyamatosan, aminek helyrehozása a becsületes, elfogulatlan, tárgyilagos, történészek feladata lenne.

Most egy példán keresztül érzékeltetem, hogy a féligazság, az igazság egyik felének elhallgatása milyen torz, hazug képet képes festeni egyes történelmi személyekről, történelmi eseményekről.

Az Eső Világháború után Németországot megfosztották gyarmataitól jelentős területeitől, hihetetlen nagyságú jóvátétel fizetésére kötelezték. Ezt követően, az ország nem csak gazdasági csődbe jutott, de ennek következtében az erkölcsi fegyelem is fellazult. Hat millió munkanélküli nyomorgott, az infláció hatalmas méreteket öltött, Berlin a bűnözés, a prostitúció, a korrupció melegágya lett.

Ez ellen vette fel a harcot, Hitler Adolf vezette Német Nemzetiszocialista Munkáspárt, mely 1933-ban demokratikus választások útján került hatalomra.

A Nemzetiszocialista Párt több szavazatot kapott, mint a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt együttvéve.

Ezt követően Németország helyzete gyökeresen megváltozott. Megszűnt a munkanélküliség, megszűnt a korrupció, megszűnt az infláció. A munkások helyzete hihetetlen mértékben megjavult. 8 órás munkaidő. Fizetett szabadság, beleszólás az üzemek vezetésébe, üdülési lehetőségek, stb. A legyőzött, megalázott, nyomorgó ország felvirágzott. Minderről meggyőződhettek azok a külföldi tömegek, akik az 1936-os Berlini Olimpia kapcsán elutaztak Németországba. Ezt követően a Német helyzet tovább javult és 1938-ban már Európa vezető hatalma lett. Jellemző, hogy nem csak a 6 milliós munkanélküliség szűnt meg, de szükségessé vált külföldi munkaerő toborzása is. A hihetetlen eredmények láttán a Nyugati politikusok, gazdasági szakemberek, tudósok, csodálkozó tisztelettel és elismeréssel adóztak a német államvezetésnek és Hitler Adolf személyének.

Jellemző, hogy ezekben az években Curchill, hogyan nyilatkozott egyik üzenetében Hitlerről:

„Ha Nagy- Britannia valaha is olyan katasztrofális helyzetbe kerülne, mint Németország 1918-ban, akkor Istent arra kérném, hogy küldjön nekünk egy embert, az Ön erejével és jellemével, méltóságos uram.”

Németország felemelkedését látva a Világ vezető hatalmainak politikusai, tudósai úgy döntöttek, hogy 1938-ban az „Év Embere Hitler Adolf legyen”!

Nem érdektelen megmutatni, hogy ezt az évenként odaítélt megtisztelő címet milyen emberek kapták meg, hogy csak a mindenki által ismerteket említsem:

1934. Franklin D. Roosvelt                       1968. A Holdra szálló Apolló tagjai

1937. Csang Kai-sek                                 1980. Ronald Reagen         

1938. Adolf Hitler,                                    1981. Lech Walensa                         

1952. II. Erzsébet Brit Királynő,               1989. Mihail Gorbacsov

1953. Konrád Adenauer,                           1993. Nelson Mandela

1958. Charles de Gaulle,                           1994. II.János Pál pápa

1961.   John F. Kennedy                             2007. Vlagyimír Putyin

1963. Marti Luther King                           2012. Barach Obama

Ezekkel  emelte egy szintre  a Világ vezető értelmisége 1938-ban Hitlert. Pedig ezek az emberek ismerték a Mein Kampf-ot, a Nemzetiszocialista elméletet és gyakorlatot, Hitlernek a zsidókkal kapcsolatos nézeteit, melyek szerint Németország utáni nyomoráért, erkölcsi zülléséért a nemzetközi plutokráciát, a liberalizmust, a kozmopolitizmust okolta, amit Németországban  alapvetően a zsidóság képviselt. Ezért elhatározta, hogy Németországot megszabadítja a zsidóktól. Nem a fizikai megsemmisítésre gondolt, hanem a zsidóság kitelepülésére. Felszólította a zsidókat, hogy hagyják el az országot.

Vihetik a vagyonukat, mindenüket, csak menjenek!

Ez egyébként egybeesett a Cionizmus azon elméletével, ami egy független zsidó

államban akarta egyesíteni a Világban szétszóródott zsidóságot. Ezzel a legtöbb németországi zsidó szervezet vezetője is egyetértett.

Közismert az eset, amikor egy kivándorlóhajón közel 3.000 zsidó hagyta el Németországot. A Nyugati demokráciák szégyene, hogy egyetlen ország sem akarta befogadni a zsidókat. Országról-országra, kikötőből-kikötőre vándorolt a hajó, de a zsidók sehol sem szállhattak partra. Végül Libanon partjainál aknára futott és elsüllyedt a hajó és a hullámsírba veszett az emberek nagy része.

Amikor kitört a háború és a kezdeti német sikerek nyomán felrémlett az a veszély, hogy német győzelem esetén az egész Európából kitelepíthetik a zsidókat. Ekkor az egész Világ zsidósága Németország ellen fordult és pénzügyi, gazdasági erejüket mozgósítva, a megvásárolható médiákon keresztül a propaganda minden eszközével szidalmazni, gyalázni kezdte Németországot, a Nemzetiszocialista eszmét és Hitler Adolfot.

Minden követ megmozgattak, hogy Lengyelország és Franciaország legyőzése után Anglia nehogy békét kössön Németországgal. Pedig Németország szeretett volna békét kötni, / Lásd: Rudolf Hess 1940-es akciója. / mert tudták, hogy előbb-utóbb szembe kerülnek a Szovjetunióval, és el akarták kerülni a kétfrontos háborút.

Ugyanis 1939 után nyilvánvalóvá vált, hogy Sztálin minden erővel egy új világháborúra készül és az ország minden erejét, az egész népgazdaságot egy Németország elleni háborúra mozgósítja.

Tehát a  világ zsidóságának fő célja az lett, hogy a németekkel semmi szín alatt ne kössenek békét és a Szovjetunió feltétlenül támadja meg Németországot.

Ez egyébként tökéletesen egybeesett Sztálin Kommunista Világforradalmi eszméivel és a szovjet internacionalista, kozmopolita vezetők többségének Világhódító terveivel.

Mint napjainkra kiderült, már a Németország elleni támadás időpontját is kitűzték, 1942. Július 7.-re.

A Világ zsidósága is ebben a tervben, Németország és Hitler pusztulásában látta megmenekülésük zálogát.

Ezt követően, csak az lehetett az „Év Embere” aki élharcosa volt a Németország elleni küzdelemnek.

1940. Winston Curchil                             1943. Georg Marshall tábornok

1941. Franklin D. Roosvelt                      1944. D.D. Eisenhower támornok

1942. Joszif V. Sztálin.                             1945. Harry Truman

A folyamatos propaganda és agymosás hatására, az 1938-as Év Embere, Akire akkor tisztelettel és megbecsüléssel tekintett szinte az egész Világ, hét év alatt sátáni gonosztevő, milliókat megölető tömeggyilkos, emberiség ellenes, 50 millió áldozatért felelős háborús bűnös lett, akinek még a haló porait is el kell tüntetni a Föld színéről. És ezt sulykolják, ezt ismétlik 70 éve a médiák, ezt verik a fiatalok fejébe az óvodától az egyetemekig. Aki pedig mást mond, az fasiszta, náci, nyilas, hitlerista, eszelős, közéletből kiiktatandó hazudozó lesz.

Ugyanakkor Sztálin, akinek a bűnei sokszorosan meghaladják Hitler bűneit, ma díszsírhelyen nyugszik Moszkvában, több államban pedig, szobrok, emlékhelyek és múzeumok hirdetik dicsőségét.

Ez az igazi történelmi kettős mérce!

Ki érti és ki fogadja el ezt 70 évvel a háború után?

                                                                      Szalay Róbert történelemtanár.