* Patrubány Miklósnak, a Magyarok Világszövetsége elnökhelyettesének 1999.
május 5-én Párizsban, a Szenátus Elnöksége székhelyén elhangzott beszéde.
 
Hölgyeim és Uraim!*
Engedjék meg, hogy az ötvenkét országban szerveződő Magyarok Világszövetsége
elnökhelyetteseként köszöntsem e rendezvényt, mely a francia és a magyar
nemzetek közeledését és együttműködését hivatott szolgálni. Köszöntésem
magába foglalja Szövetségünk tiszteletbeli elnökének, főtiszteletű Tőkés
László püspök úrnak és elnökének, Csoóri Sándor úrnak üdvözletét is.
Köszönetet mondok Lilla Fourrier úrasszonynak, a mai est fő szervezőjének,
miképpen Christian Poncelet úrnak, a Szenátus elnökének, akinek magas
védnöksége alatt kerül sor a mai rendezvényre, hasonlóképpen Gérard Larcher
úrnak, a Szenátus alelnökének, az
est során fellépő művészeknek és minden résztvevőnek. Megköszönöm annak
lehetőségét, hogy együtt pillanthatunk bele abba a tükörbe, amelyet a magyar
közösségek és Magyarország tartanak Európa elé.
Kis lélekszámú nép vagyunk. Ezért tehát nem gazdasági, vagy katonai erőnkkel
vagyunk jelen Európában, hanem sokkal inkább erkölcseinkkel, tudásunkkal és
kultúránkkal. Erkölcseinkről, tudásunkról most, európai államiságunk
millenniumának küszöbén, annyit említenék meg, hogy ez idő alatt több tíz
szenttel és Nobel díjassal gyarapítottuk az emberiséget, annak lelki és
szellemi örökségét.
Kultúránkból pedig, annak legjelentősebb és legátfogóbb gyümölcsét, a magyar
nyelvet hozom szóba, a maga sajátos eredetiségében. Nyelvünk egy Európában
szinte rokonok nélkül álló képződmény, amelyről nagyszerű sorokat írt két
évszázaddal ezelőtt Sir John
Bowring, angol nyelvész. A továbbiakban őt idézem:
"A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött és
szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv
még nem is létezett. Ez egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája, a
feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol
ember büszke lehet, hogy nyelve magán hordozza az emberiség történetét.
Eredete kimutatható, láthatóvá tehetők benne az idegen rétegek, melyek a
különböző népekkel való érintkezés során rakódtak egybe. Ellenben a magyar
nyelv olyan mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen
karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához
alkalmazkodik. E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti
önállóságnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok képtelenek
megfejteni, azt mellőzik. A nyelvészetben csakúgy mint a régészetben. A régi
egyiptomi templomok alapjai, amik egyetlenegy kőből készültek, nem
magyarázhatók. Senki sem tudja, honnan származnak, melyik hegyből szerezték
a csodálatos képződményt, vagy miként szállították és emelték helyére, a
templomokban. A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb. Aki
ennek titkát megoldja, az isteni titkot fogja kifejteni:  Kezdetben vala az
Ige, és az Ige vala Istennél, és Iste
n vala az Ige."
Hölgyeim és Uraim!
(engedjék meg, hogy a továbbiakban magyarul folytassam)
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés óta a magyar nemzet egy
harmada Magyarország határain kívül, etnikai, nemzeti kisebbségben él. Ez a
körülmény minket, magyarokat különösen érzékennyé tesz az emberi jogok és a
nemzeti kisebbségek jogait érintő kérdésekben. Éppen ezért súlyosan aggaszt
minket minden ami Koszovóban történik.
Itt mondok köszönetet a francia kormánynak, Rambouillet város hatóságának,
hogy felajánlották jószolgálatukat a Koszovó-i válság békés, tárgyalásos
úton történő rendezésére. Nem rajtuk múlott, hogy ez nem sikerült. Az emberi
jogok semmibe vétele, a népirtás határát súroló etnikai tisztogatás, mely
Koszovóban zajlott, váltotta ki a NATO katonai beavatkozását.
A húszadik század történelmében ez az első eset, hogy az emberi jogokat és a
nemzeti kisebbségek jogait, az államok szuverenitása fölé helyezték.
Ezzel az ember fontosabbá, de legalább egyenrangúvá lett az állammal.
Úgy gondolom, hogy ez az üzenet a század- és ezredvég politikájának
legfontosabb üzenete.
Hölgyeim és Uraim!
A Le Monde mai számában azt olvastam, hogy a kétszázötven évvel ezelőtt
született Johann Wolfgang Goethe egy nagy ismeretlen Franciaországban!? Ha
Goethe egy nagy ismeretlen, akkor vajon mennyit kell még fáradoznunk
franciák és magyarok kölcsönös megismerésén?
Tudom, hogy ez nincs így! Tudom, hogy Goethe jól ismert Franciaországban!
Miként azt is tudom, hogy a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő
ALCYON klub eddigi fáradozásai a francia–magyar viszony alakításában szép
eredményeket termettek. Ezeknek az eredményeknek gyarapításához kívánok sok
sikert!
Köszönöm, hogy meghallgattak.