PONGRÁTZ GERGELY KOLOZSVÁRON

A túlvilágon is találkozom bajtársaimmal, akik a magyar szabadságért adták életüket

Én hiszek a túlvilágban. Miután meghalok, ismét találkozni fogok bajtársaimmal, akik a Corvin-közben áldozták életüket a szabadságért, elestek a forradalomban, akiket bitófán kivégeztek vagy a kihallgatásokon agyonvertek. Ha elárulom őket, akkor hogyan állhatok majd eléjük?!

Mi a szabadságunkat védjük, de ti miért harcoltok ellenünk? – kérdeztem a fogságunkba esett szovjet katonáktól. Gyarmati sorsban taszítanátok egy népet? Menjetek haza és éljetek otthon úgy, ahogy akartok. Mi is úgy szeretnénk élni itthon, ahogyan jó nekünk.

„Hét-nyolcszázan voltunk Corvin-közi srácok, az átlag életkor nem biztos, hogy elérte a 18 évet. Hogy engem választottak főparancsnoknak, annak egyik oka az volt, hogy én nem hittem a tábornokoknak és az ezredeseknek, akik azzal jöttek, hogy győzött a forradalom, s ha letesszük a fegyvert, akkor teljesítik a követeléseinket. November 4-én aztán a katonatisztek egytől-egyik eltűntek az első félórában, s most ezeket léptetik elő, mint hősöket, ők kapják a kitüntetéseket, a pesti srácok mintha nem is léteztek volna – kopogtak a vádoló szavak a Heltai-klubban." (Szabadság /Kolozsvár/, 2002. okt. 31.)

A politikai pártok a választási kampányokban és ünnepi megemlékezéseken sűrűn emlegetik 1956-t, de amikor hatalomra kerülnek csak saját érdekeik érvényesítésére próbálják használni.

Magyarország egyetlen kormánya sem támogatta a kiskunmajsai 56-os múzeumot, amelyet kizárólag magánerőből hoztunk létre.

Az 1956-os forradalom egyik kulcsszereplőjeként ismert szabadságharcos a negyvenhat évvel ezelőtti események krónikásaként beszélt élményeiről." (Krónika /Kolozsvár/, 2002. okt. 30.)

Ezt és hasonlókat hallhattak a kolozsváriak, akik nagy szeretettel fogadták Pongrátz Gergelyt, 2002. október 29-én.

VET Sajtószolgálat