A skótok deklarálják a szkítákkal való kapcsolatukat...

Az Arbroath-i Nyilatkozat

Az Arbroath-i Nyilatkozat latinul íródott. 1320. április 6-án került kihirdetésre az Arbroath Apátságban (Skócia keleti partjainál, St. Andrewstól északra, a golf hazájában).

XXII. János pápa - akinek a franciaországi Avignonban volt a székhelye - meggyőzése volt a Nyilatkozat célja, miszerint Skóciát független országgá kell nyilvánítani. Ez ellentmondott annak az angol követelésnek, mely Skóciát uralma alá vonja. A híres skót vezér, Robert the Bruce 1314-ben győzelmet aratott az angolok felett Bannockburn-nél, majd 1319-ben visszafoglalta Berwick-on-Tweed-et (Angliával határos várost).

Különösen figyelemreméltó, hogy a deklaráció elismeri a kapcsolatot a skótok és szkíták között és említi Izrael gyermekeinek kivonulását Egyiptomból. Ősi szkíta törzsek éltek azon a területen, melyre az Asszír Birodalomból deportálták Izrael tíz elveszett törzsét" (hivatkozva a Bibliára és történelmi forrásokra).

A legenda szerint a skótok másik kapcsolódása a szkítákhoz András apostol, a szkíta térítő személye. Szent András Skócia patrónusa, a skót zászlón ott látható a Szent András kereszt.

További információkat találhat az Arbroath-i Nyilatkozat című könyvben
Sir James Fergusson szerzőtől, Edinburgh University Press, 1970. kiadásában

Az Arbroath-i Nyilatkozat
(angol fordításból)

Legszentebb Atyánk és Urunk Jézus Krisztus nevében, Lord Johnnak, az isteni tartomány, a szent római és egyetemes egyház legfőbb püspökének, az ő alázatos és buzgó fiai: Duncan, Fife grófja, Thomas Randolph, Moray grófja, Man és Annandale lordja, Patrick Dunbar, March grófja, Malise, Strathearn grófja, Malcolm, Lennox grófja, William, Ross grófja, Magnus, Caithness és Orkney grófja, William, Sutherland grófja. Walter, Skócia Főkamarása, William Soules, Skócia Főpohárnokmestere, James, Douglas lordja, Roger Mowbray, David, Brechin lordja, David Graham, Ingram Umfraville, John Menteith, Menteith grófság elöljárója, Alexander Fraser, Gilbert Hay, Skócia Kormányzója, Robert Keith, Skócia Udvarmestere, Henry St. Clair, John Graham, David Lindsay, William Oliphant, Patrick Graham, John Fenton, William Abernethy, David Wemyss, William Mushet, Fergus of Ardrossan, Eustace Maxwell, William Ramsay, William Mowat, Alan Murray, Donald Campbell, John Cameron, Reginald Cheyne, Alexander Seton, Andrew Leslie és Alexander Straiton, valamint más bárók és szabad tulajdonosok, és a Skót királyság teljes közössége fiúi alázattal küldi csókjaikat Urunk szent lábaira.

Legszentebb Atyánk és Urunk! Az ismert ókori krónikákból és könyvekből tudjuk, hogy sok híres nemzet közül a miénk, a skót, mindenhol ismert hírnévvel áldott. Nagy-Szkítiából indultak útnak a Tirrén-tenger és Herkules Oszlopainak útján, hosszabb ideig éltek Hispániában a legvadabb törzsek között, de sehol nem találtak legyőzőre, semmiféle versenyben, bár barbároknak mondják őket. 1200 évvel azután, hogy Izrael népe átkelt a Vörös-tengeren, érkeztek meg hazájukba nyugatra, ahol ma is élnek. Elűzték a britonokat, a pikteket elpusztították, és bár gyakran támadták őket norvégok, dánok és britek, mégis sok győzelem és kimondhatatlan erőfeszítések árán hazát szereztek, és ahogy a régi idők történetírói tanusítják, attól fogva meg is tartották azt minden rabságtól szabadságban. Királyságukban száztizenhárom király uralkodott saját királyi családjukból, mely folytonosságot egyetlen idegen sem tört meg.

Ezen tehetséges emberek nagy érdemei máskülönben nem lettek volna nyilvánvalóak. Így szereztek dicsőséget, hogy a Királyok királya és Lordok lordja, a mi Urunk Jézus Krisztus, kínszenvedése és feltámadása után elhívta őket a föld legjobb részére letelepedni, szinte elsőként az Ő legszentebb hitében. Nem is erősíthette volna meg őket a hitben bárki más, mint első apostola által - bár rangsorban hívták másodiknak vagy harmadiknak is - a legszelídebb Szent András, az áldott Péter testvére, aki Jézus óhaja szerint tartja meg a skótokat örökös patrónusként védelmében.

Legszentebb atyáink, az ön elődei mindig nagy figyelmet szenteltek ezen ügynek. Sok kegyet és számos kiváltságot adományoztak ugyanezen királyságnak és a népnek, mely az áldott Szent Péter testvérének különleges gondoskodására bízatott. Így nemzetünk, az ő védelmük alatt igazán szabadságban és békében élt addig, míg a hatalmas herceg, Edward, Anglia királya, - atyja annak, aki ma is uralkodik, - került trónra. Amikor Skóciának nem volt skót uralkodója, a nép nem talált menedéket a rosszindulat és ármány ellen, és az akkoriban a háborúkhoz és megszálláshoz nem szokott néphez megérkeztek az angolok a barátság és szövetség álarcában, hogy aztán mint ellenséget, gyötörjék őket.

A kegyetlen cselekedetek, öldöklés, erőszak, fosztogatás, gyújtogatás, bebörtönzött főpapok, felgyújtott kolostorok, kirabolt és meggyilkolt szerzetesek és apácák és más megszámlálhatatlan gazságot követtek el népünk ellen, nem kímélve nemet és kort, vallást és rangot, melyet senki nem tud leírni sem elképzelni, ha maga nem látta saját szemével.

Mindezen megszámlálhatatlan gonosztett rabigája alól szabadított fel bennünket Ő, aki bánattól sújtottan gyógyítja és építi újjá országunkat, a mi legfáradhatatlanabb hercegünk, királyunk és urunk, Lord Robert. Ő, aki népét és örökségét kiragadta ellenségeink kezéből, fáradtságos kemény munkával, éhségben és veszélyben, mint egykor Makkabeus vagy Jozsué, és derűssé tette őket.

Az isteni tartományban uralkodni, törvényeink és szokásaink szerint ő jogosult, melyet fenntartunk közös akaratunk és beleegyezésünk alapján, mi mindannyian hercegünkké és királyunkká nyilvánítjuk. Neki, mint a férfinek, kinek üdvössége összekovácsolta a népet, kötve vagyunk szolgálni mind a törvény mind az ő érdemei által, és reméljük, hogy szabadságunk fenntartható, jöjjön bármi, mellette mi a végsőkig kitartunk. Még akkor is, ha feladja, amit elkezdett és egyetért abban, hogy királyságunkat alávessék Angliának és az angoloknak. Még ha rá is vennének bennünket arra, hogy kiűzzük őt, mint ellenségünket, és kiforgassuk őt saját és a mi jogainkból, és helyezzünk a trónra egy számunkra idegent, aki ugyan képes megvédelmezni minket királyunkként, akár egészen addig, míg közülünk mindössze csak százan is maradnak életben; akkor sem, soha, semmilyen körülmények között nem vagyunk hajlandók az angolok uralma alá hajtani fejünket.

Sem dicsőségért, sem gazdagságért, sem rangért nem harcolunk, csak az egyetlen dologért, egyedül a szabadságért, melyet egyetlen igaz ember sem adhat fel, csak élete árán.

Ezért történik mindez, nagytiszteletű Atyánk és Urunk, Önhöz esdeklünk legszentebb imáinkban, könyörgő szívvel, hogy őszinteségben és jóságban tartasson meg és fontolja meg mindezeket, mivel Ön földi helytartóként, nem méri és nem különbözteti meg sem a zsidót a görögtől, sem a skótot az angoltól, és egy atya szemével látja a gondokat és a nyomort, amit az angolok hoztak ránk és az Isten egyházára. Mély tisztelettel kérjük, intse meg és közösítse ki az angol királyt, akinek meg kellene elégednie azzal, mi Angliának adatott, mely elég lenne hét királynak vagy többnek is, hogy minket, skótokat hagyna békében élni kis Skóciánkban, melyen túl számunkra nincs alkalmas lakhely, mert mi csak sóvárogjuk sajátunkat. Őszintén hajlandóak lennénk bármit megtenni érte, körülményeinket figyelembe véve, amit csak tehetnénk, hogy békét nyerjünk a magunk számára.

Ez igazán érdemben érinti Önt, Szentatyánk, mivel Ön is látja a pogányok kegyetlenségeit a keresztényekkel szemben, amire a keresztények bűneik miatt rászolgáltak. A kereszténység határai, melyek napról napra egyre beljebb húzódnak; mennyire elhomályosítja Szentséged emlékezetét, amennyiben az Egyház összeomlik vagy skandalumtól szenved, lett légyen az bármely területen az Ön szent szolgálatának ideje alatt. Ezt Önnek érzékelnie kell. És akkor ébressze a keresztény hercegeket, akik helytelen ok miatt azt színlelik, hogy nem mehetnek a Szentföld megsegítésére, mert saját földjeik megvédése érdekében szomszédaikkal háborúznak. De az igazi ok, mely megakadályozza őket, az, hogy a szomszédokkal folytatott kisebb háborúk gyorsabb nyereséget hoznak gyengébb ellenállással. És milyen vidáman menne a mi urunk királyunk és mi is vele együtt, ha az angol király békét adna nekünk. Mi hirdetjük és kinyilvánítjuk Neki, ki előtt semmi sem maradhat rejtve, és Önnek, mint Jézus papjának mint az egész kereszténységnek. De ha Szentséged jobban hisz az angolok meséinek, és nem ad igaz hitet a miénknek, és előnyben részesíti őket a mi előítéletünk ellenére, akkor a testek lemészárlása, a lelkek kárhozata és mind a szerencsétlenség, amely bekövetkezik, lett légyen az általuk vagy általunk okozva, mi hisszük, hogy mindezen teher Magasságod vállain nyugszik..

Befejezésül, mi létezünk most és mindörökké, és hogyha a szükség hív, és mint engedelmes fiai Jézusnak megtesszük, amit Ön kíván, az Ő papjainak, és Neki, mint legfőbb Királynak és Bírónak, kegyelmébe ajánljuk ügyünket, és szilárdan bízunk benne, hogy Ő lelkesít minket a bátorságra és teszi ellenségeinket semmivé.

Ő őrizze meg Magasságodat és az Ő szent Egyházát egészségben és hosszabbítsa meg életének napjait.

Kiadatott Arbroath apátságában, Skóciában április hónap hatodik napján az Úr megtestesülésének ezerháromszázhuszadik esztendejében, valamint fent említett királyunk uralkodásának tizenötödik esztendejében.

Hitelesítve: A levél címzése: Urunknak, Skócia népe legfelsőbb püspökének részére
További nevek írattak a pecsét tagjai közül: Alexander Lamberton, Edward Keith, John Inchmartin, Thomas Menzies, John Durrant, Thomas Morham (és egy olvashatatlan). A pecsét eredeti 46 tagja közül csak 19 maradt.

Fenti teljes szöveg forrása: http://www.giveshare.org/israel/arbroathdeclaration.html

A Nyilatkozat internetről másolt angol szövege valószínűleg nem pontos, néhány helyen úgy tűnt, mintha szavak, esetleg mondatrészek kimaradtak volna belőle. A fordítás során a tartalom pontos visszaadására törekedtem. (ford. megjegyzése)

Fordította: Rábel Anikó