VONA GÁBOR POLITIKAI FÖLDRENGÉST KELTETT

 

  1. Vona Gábor a Jobbik nyolcadik kongresszusán bejelentette,hogy:

2012-re a Jobbik meghirdeti az Atilla-évet, és megkérte a küldötteket, hogy a párt 2012-ben szervezze meg Magyarországon az Első Turáni Világkongresszust.

  2. Egy héten belül a FIDESZ meghirdette 2013-ban Vámbéry évet Üzbekistánban.

  3.Napokon belül Schmitt Pál Azerbijanban beszélt az eggyüttmüködésről.

  4. Most pedig Putyin Meghívta Magyarországot egy Eurázsiai Unioba.

     ( Milyen Magyarországot NAGYOT vagy csonkát ?)

Magyarország az Eurázsiai Unióban?

2011, november 22 - 11:38

 

Moszkvai beszámolók szerint Magyarországot is meghívták, hogy legyen tagja a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, volt és jövendőbeli államelnök kezdeményezte Eurázsiai Uniónak.

Ez sorsfordító hír.

Putyin az Eurázsiai Unióról kialakított  tervét október elején az Izvesztyíja című lapban körvonalazta. A szervezet az Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán alkotta Közös Gazdasági Térségen alapulna, amely az év eleje óta működik.

Medvegyev orosz államfő szerint az új szervezetet 2015-re meg kellene alakítani.

Az ötlet egy moszkvai konferencián hangzott el azzal együtt, hogy e szervezetbe meghívnák még Finnországot, Bulgáriát és Vietnamot is.

Az új gazdasági közösség 250 milliós piacot teremthet úgy, hogy annak az 1,3 milliárdos Kína felé nyitott útja van.

Ezt az ajánlatot hazánk csak saját, felmérhetetlen kárára utasíthatja vissza, ha a meghívást hivatalosan megkapja.

Csatlakozásunk ugyanis azt jelentené, hogy egy dinamikusan fejlődő, számunkra szinte teljes mértékben kiaknázatlan piac nyílna meg előttünk, miközben valóban a híd szerepét tölthetnénk be a haldokló Európai Unió és egy erőtől duzzadó, új szervezet között.

Akiknek olyan kifogásaik lennének, hogy európai országként nincs helyünk egy főleg ázsiai országokat tömörítő szervezetben, azoknak két dologra hívjuk fel a figyelmét. Egyrészt Izraelnek sincs semmi köze Európához, mégis az Európai Unió társult tagja, mely utóbbi ellen valahogyan eddig még nem emelték fel a szavukat, noha nem tudjuk, csak sejtjük, kik tiltakoznának a leghangosabban hazánknak ezen lélegzetállító távlatokat nyitó lehetősége ellen. Másrészt pedig, és talán ez még az előző érvnél is fontosabb, a magyarságot keleti gyökerei révén a legerősebb szálak kötik Ázsiához. Erre pedig kulturális, gazdasági és politikai értelemben egyaránt építenie kell egy nemzeti érdekeket szolgáló politikai elitnek.      

Ordosz műhely

 

Világpolitikai tényező lett Törökország

2011, november 22 - 11:50

 

NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE

2011-11-22

TIME

time.com

A szokásosnál jóval nagyobb terjedelemben, 108 oldalon megjelenő amerikai heti magazin címlapsztorija Erdogan miniszterelnök és ultrasikeres kormányzása, valamint Törökország felemelkedése nemcsak regionális hatalommá, de olyan országgá, amellyel már a világpolitikában is számolni kell. Erdogánt szerte az arab világban rocksztárhoz hasonló fogadtatásban részesítik. Sikerének alapja a gazdaság robbanásszerű fejlődése. A miniszterelnök nyolc éves kormányzása alatt Törökország egy főre jutó GDP-je csaknem megháromszorozódott – pontosan 288 százalékkal nőtt.

 

FINANCIAL TIMES

ft.com

A globális brit lap melléklete a  törökországi beruházásokkal foglalkozik. A bevezető cikk szerint a török siker titka a törökök vállalkozó kedve, miközben a gazdasági bővülést a belső keresletre alapozták. Törökország gazdasága idén az első fél évben éves kivetítésben 10,8 %-kal nőtt. A mellékletben interjú is található Ahmet Davutoglu külügyminiszterrel, aki kijelentette, Törökország gazdasági sikere, demokráciája és sikeres külpolitikája követendő példát jelent az arab világ számára.

 

INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE

iht.com

Az amerikai világlap arról ír, hogy a nyugati világra ráült a nyomott hangulat. Csak meg kell  nézni egy amerikai mosodában az emberek arcát, ami pontosan tükrözi a birodalmi hanyatlást. Így nézhettek ki az emberek az ókori Rómában K. e. 475 körül, amikor már a vizigótok lopakodtak a birodalmi központ felé. Amerikában már közel 100 millió ember él szegénységben vagy került közel a szegénységi szinthez, és remény sincs a láthatáron. Franciaországban a franciák – mint egy felmérés mutatja -  már nem hisznek abban, hogy saját kultúrájuk felsőbbrendű, amire még nem volt példa.

 

THE NATIONAL

thenational.ae

Az Egyesült Arab Emirátusok lapja arról számol be, hogy Izrael nyomást gyakorol a Nyugat országaira az Irán elleni szankciók fokozására, csakhogy ez Moszkva és Peking ellenállása miatt egyre kevesebb kézzel fogható eredménnyel jár majd.

 

INSTITUT FOR EUROPEAN SECURITY STUDIES

iss.europa.eu

Az európai biztonsági agytröszt sajtóhonlapján Rouzbeh Parsi kutató tollából megjelent tanulmány kifejti, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek az iráni atomprogramról készült tanulmányában semmi új nincs és annak valódi tartalma meg sem közelíti azt a várakozást, amit a nyugati sajtó trombitált szét a jelentés november 8-i megjelenése előtt. Az egész jelentést úgy kell olvasni, hogy az miben jelent előnyt Izraelnek és Szaúd-Arábiának és hogy az milyen szerepet játszik a végeláthatatlan Washington-Teherán szembeállásában.

 

Készítette az Ordosz műhely

(Felhívjuk olvasóink szíves figyelmét, hogy lapszemlénkben a dőlt betűkkel megjelent részek kommentárt jelentenek.)

barikad.hu