Újabb bizonyítékok a magyarság erős belső-ázsiai gyökereiről

2011, szeptember 27 - 16:30

Bevezető:

Obrusánszky Borbála őstörténetkutató – portálunk "Örökségünk" rovatának szerzője – a Bar!kád magazin eheti számában tudósít nyári utazásairól.

Cikk Front kép - 280x185:

Obrusánszky Borbála őstörténetkutató – portálunk "Örökségünk" rovatának szerzője – a Bar!kád magazin eheti számában tudósít nyári utazásairól. Vele készített interjúnkban a magyar őstörténettel kapcsolatos legújabb felfedezéseiről kérdeztük, valamint beszámolt nekünk egy konferenciáról, amelyre Magyarországról csak ő kapott meghívást.

Mivel foglalkozik mostanában?

Általában őseink, a szkíták és a hunok történeti kérdéseit tanulmányozom. A közeljövőben nekiállok, hogy megírjam eddigi kutatásaim összegzését, abban szeretném bemutatni a hun örökség mongol és magyar vonatkozásait. Ősszel pedig a magyar középkori közigazgatás keleti gyökereiről szóló dolgozatomat kezdem el, ehhez ugyanis sok adalékot találtam most Mongóliában. Koicsi Matsuda japán professzor egyébként feltárta, hogyan részesültek a nagykáni adományokból a helyi közigazgatási vezetők, az általa részletezett rendszer nagyon hasonlít a magyarhoz, gyökereit pedig a korai sztyeppei népek között lelhetjük meg. Munkámban megerősítem történész kollégám, Höbling Tamás eredményeit, aki két kötetes szenzációs könyvében kimutatta, hogy a vármegyéket nem István szervezte meg, hanem azok az ősi magyar hagyományokra vezethetők vissza. Én azt is szeretném bemutatni: nem a magyarok vették át a frank, vagy a német mintát, hanem éppen ők tanulták meg az államszervezési elemeket a hunoktól és szövetségeseiktől, a nyugaton letelepedett alánoktól.

Úgy tudom újabb felfedezéseket tett az őstörténetünkkel kapcsolatban. Melyek ezek?

Tanulmányutam során ismét rátaláltam olyan fontos bizonyítékokra, melyek azt támasztják alá, hogy a magyarság erős belső-ázsiai gyökerekkel rendelkezik. A legkülönlegesebb felfedezés a mi szürkemarhánk keleti rokonának megtalálása volt. Először a Dzsingisz kán mauzóleum melletti kiállító helyiségben lévő hatalmas szarvai árulkodtak arról, hogy az Ordoszban egy hatalmas testű marha élt. Legnagyobb megdöbbenésemre a híres ordoszi bronzokon is ezt az állatot láttam viszont, a kínaiak ezzel szemben vízi bivalynak próbálják beazonosítani. A Dzsingisz kán kultuszt tanulmányozva, az a sejtésem támadt, hogy Csaba királyfi háromezer hunja nem véletlenül telepedett le a Budvár-hegy körül. Valószínűleg ők ott őrizték Attila szellemi örökségét és esetleg néhány tárgyát is. Azt a szamárságot, hogy ők határőröknek mentek oda, csak a 19. század egyik legnagyobb botcsinálta történésze, Hunsdoerfer találta ki.

Emellett Mongóliában is találkoztam érdekes hun leletekkel. A nyugat-mongóliai hun sírban talált aranyból kivágott mongol dísz engem a korai keresztény templomaink indás díszítéseire emlékeztetett. El is küldtem a képeket Ucsiraltu professzornak, aki megdöbbent a hasonlóságon. Érdekes lenne a belső-mongol nyelvjárásokat tanulmányozni, mert sok ősi, valószínűleg a hunokig visszavezethető szó maradt meg bennük. A tej szavunkon kívül nyáron ismerőseimtől hallottam, hogy az anya szót emlegetik. Rákérdeztem, hogy mit jelent, mire Ucsiraltu azt válaszolta, hogy a keleti nyelvjárásokban az idősebb nőtestvért nevezik így. A mongolok azt hitték, hogy ez idegen szó, én magyaráztam el nekik, hogy mit is jelent.

Utam végén meglátogattam az egyik volt mongol évfolyamtársamat, aki nemrégiben táltos beavatáson esett át. Engem is meghívott egyik este egy szertartásra. A szellemős ezen az estén nevelte a résztvevőket, keményen megszidta azt, aki rosszat tett, de tanácsot is adott, ki hogyan viselkedjen. A szertartás végén a résztvevők közössége mindent átbeszélt, hogy mi is történt és találgatták, hogy melyik szellemős jelent meg előttük. Akkor ötlött fel bennem, hogy a magyar népmeséket valószínűleg a táltosok mesélték el az utódoknak, és az abban szereplő alakok, állatok, mind a mi ősi táltos hitünk legfontosabb alakjai. Azt is megtudtam, hogy a sólyom, a mi turulunk, tényleg a szellemősök jelképe, ők jelennek meg egy-egy jeles eseménykor, hogy hírt közöljenek.

Már prezentálta is a felfedezéseit valahol? Ha igen hol?

Az idő rövidsége miatt még csak az barikad.hu Örökség rovatban számoltam be eredményeimről. Hamarosan azonban elkészítem a szakmai beszámolómat, mert már több mongol egyetemi folyóirat várja ezt. Számukra a magyar hun hagyomány az egyik legfontosabb kutatandó terület. Az utazásomról készített népszerűsítő beszámolóm pedig a Barikád újságban jelent meg.

Az Ön munkájában nagy hangsúlyt kapnak a szakmai konferenciák. Nyáron is voltak?

Két mongóliai konferenciára kaptam meghívást. Az egyik a nagy mongolisztikai konferencia, amelyet ötévente rendeznek meg. Ezen a világ mongolistái vesznek részt. Ott az ősi hírközlő és diplomáciai eszközökről tartottam előadást. Bemutattam, hogy a régi mongol és magyar eszközöket egészen a hun korig lehet végigkövetni. Nagy sikerem volt, még a szekció elnök is külön gratulált, sőt a franciák másnap már el is küldtek számomra egy meghívást, hogy vegyek részt a műhelymunkájukban, mely Mongólia örökségével foglalkozik.

A másik konferencia a hunokról szólt. Oda egyedül én kaptam meghívást Magyarországról. A három napos rendezvényen nagyon sok kiváló előadást hallgattam végig, szerencsére az enyémre is sokan voltak kíváncsiak. Sőt, a mongolok annyira fontosnak tartották eddigi munkásságom, hogy megválasztottak szekcióelnöknek is. Előadásomban egyébként a hunok kárpát-medencei továbbélésükről beszéltem. Ez azért volt nagy siker, mert erről a kutatók szinte alig hallottak valamit. Nagyon meghatódtam, mikor a török elnök a következőként mutatott be: most pedig a magyar testvérünk következik. A konferencia legfőbb eredménye számunkra az, hogy a nemzetközi hun szakértők visszavettek bennünket, magyarokat a hun népek közé, sőt a Mongol Tudományos Akadémia folyóiratába várják az európai hunokkal kapcsolatos írásaimat. A magyar krónikák hun történetét már szeretnék mongolul olvasni, hogy ők is alaposan áttanulmányozzák a mi legfőbb történeti kincsünket.

A két konferencia között ellátogattam Belső-Mongóliába, ahol az intézmény vezetőivel a további együttműködésünkről tanácskoztunk. Megtudtam, hogy Belső-Mongóliában filmet forgatnak a hunokról, a forgatócsoport feltett szándéka, hogy 3 részben bemutatná a magyar hun hagyományt is. Számunkra fontos hír, hogy Ucsiraltu professzor megjelenteti a hun nyelvről szóló művét jövőre és engem kért fel, hogy fordítsam le magyarra. Ők is várják a hunokkal kapcsolatos írásaimat.

Milyen tervei, illetve felkérései vannak a jövőre nézve?

Hamarosan elutazom Cambridge-be, mert az egyetem közép-ázsiai intézete meghívott egy konferenciára, ahol előadást tartok a közép-ázsiai hun érméken található jelképekről. A továbbiakban részt veszek az ottani numizmatikai társaság munkájában is, ahová tagnak is beválasztottak. Októberben pedig Kijevben, egy nagy orientalisztikai konferencián számolok be ismét a hunok kései, kárpát-medencei történetéről. Ezek a meghívások azért jelentősek számunkra, mert ez által tájékoztathatjuk kutatótársainkat a valós magyar őstörténetről, elfeledtetve ez által velük a finnugor elmélet történelemhamisításait. A külföldi meghívások mellett nagyon fontosnak tartom a hazai közönséggel való állandó kapcsolatot, hiszen ők adnak erőt nekem. Nagyon megható, hogy mennyien érdeklődnek a hun őseink történelme iránt. Szeretném minél szélesebb körben megismertetni a hun kutatás legújabb eredményeit és azok magyar kapcsolatait. Nagyon fontosnak tartanék két dolgot: először egy komoly őstörténeti kutatócsoport felállítását, hogy abban fiatal kutatók is részt vehessenek és a nagy magyar keletkutató óriások, Kőrösi Csoma Sándor, Bálint Gábor, Stein Aurél és mások nyomdokaiba lépjenek. Másrészt, Mongóliából hazatérve megfogalmazódott bennem egy ötlet: egy hun múzeum kialakítása, ahol diákok, tanárok és érdeklődők is megismerhetik dicső elődeinket.

Sinkovics Szilvia - barikad.hu