cid:image001.jpg@01CBE73E.B10710D0

 

ONLINE HÍRSZOLGÁLAT www.szittya.com/hirek.htm

 

 

MAGYARORSZÁG ÉS A HABSBURGOK

Balogh Sándor, Ph. D.

                                                                                                                                    Prof Emeritusz,

MTA külső köztestületi tag

 

Pár éve írtam egy tanulmányt, KÖZTÁRSASÁG VAGY KIRÁLYSÁG cimmel, ami megjelent az MVSZ által kiadott Magyarságtudományi Tanulmányok kötetben.

Tanulmányomban érveltem, hogy a királyság nem csak azért jobb, mert a mi különleges „beavató” koronánkkal való megkoronázás külön kegyelmekkel jár az ország javára, hanem azért is, mert míg a választott országos tisztviselők, így a Köztársasági Elnök is, csak választóit, azaz az ország határain belül élő polgárokat képviseli, a koronázott király az egész nemzetnek, illetve a Szent Korona összes népeinek a feje. Ez a szempont különösen fontos ma, amikor a nemzet több, mint egyharmada él az ország határain kívül.

A dolgozatban elemeztem Szabó Dezső népi író 1937-ben irt tanulmányában, “A magyar trón problémája és Ausztria,” ezt írta: „A Habsburg uralom gyógyíthatatlan sebeket és károkat okozott a nemzetnek ahhoz, hogy szóba jöhessenek mint uralkodó ház.”

A királyságnak, és azon belül a Habsburg lojalista mozgalomnak egyik élharcosa volt Dr. László András, 'Kard-Kereszt-Korona Szövetség' alapítója, aki a Wikipediában közölt életrajza szerint úgy cserélgette vallásait, mint más ember a koszos zokniját.

Az interneten megjelent folyóirat sorozata 1997. december 21-től 2001. szeptember 23.ig nyolc kötetben jelent meg, és számos író munkáját tartalmazza.[1][1] László András egyik írásában így mutatkozik be: „Előre bocsátjuk, hogy a végletesen elkötelezett Habsburg-Lothringen-párti szukcesszionális monarcho-legitimizmus tántoríthatatlan hívei voltunk, vagyunk és leszünk.”[2][2]

2002 után nem találtam tőle publikációt, és a Wikipédián megadott honlap címe nem jön be. Azonban a Habsburg lojalista mozgalom egyre erősödik, így szükséges történelmi, politológiai és valláserkölcsi szempontból reagálni rá, és tiszta vizet önteni a pohárba.

Lehet, hogy félreértem, hogy van egy mozgalom, amely a Habsburg házat, a katolikus Egyházzal való kapcsolata miatt, a korona szakralitásával és a szakrális királysággal kapcsolják össze. Vannak mások, akik a történelmi hagyományok alapján érvelnek, hogy a Habsburg családnak valamiféle „öröklött joga” lenne a magyar királyságra.  Mások más alapokon lojalisták.

Az első érvet könnyű megválaszolni. Igaz, hogy a Habsburgok védték a katolicizmust a protestantizmus ellen, azonban, legalább is nálunk, sok esetben a Habsburgok által gyakorolt politikai elnyomás elleni szembenállásnak, főleg a ’cuius regio, eius religio’ elv alapján, volt vallási vetülete, akárcsak napjainkban Írországban. Ha a Habsburgok nem nyomták volna el a magyarságot, kisebb lett volna a protestáns térhódítás. Ausztriában még 1971-ben is 87.2% volt a katolikusok aránya, annak ellenére, hogy a reformáció német nyelvterületen indult el! Ezzel szemben Magyarországon 68% a katolikusok aránya, és 27% a protestánsoké!

Így, a Habsburgok tulajdonképpen nem az Egyházat védték, hanem saját, gyarmatosító hatalmukat, ahogy ma az angolok sem a protestáns vallást védik Írországban, hanem az angol megszállók érdekeit. Ha a Habsburgok nem lettek volna elnyomók, a protestantizmus nem lett volna olyan népszerű Magyarországon.

A történelmi jog kérdése érdekesebb. Először is, a kor és a Habsburg család hagyományai szerint, Ferdinánd gyűjtögette az országokat, mint királyi birtokokat, ami teljesen idegen volt a szentistváni szellemtől és a magyar koronatantól. Gyakori volt, hogy egy személy több országnak volt királya, ami kétféle képen történhetett: hódítással, vagy házasság, esetleg szabad választás révén. 

Bár elvben a szuverenitás elve alapján egy királynak az országai mind egyenlők és függetlenek, az elvet gyakran megsértették. Ez történt a Habsburgok alatt is. Habsburg Miksa, Német Római császár, 1515-ben házassági szerződést kötött II: Ulászlóval, hogy egyik unokája majd feleségül veszi Annát, Ulászló feleségét, illetve II Lajos húgát. Az esküvő 1521-ben történt.

Lajos halála után két jelölt volt a trónra, Habsburg Ferdinánd sógor, és  Szapolyai János. A két jelölt közt két részre szakadt a nemesség. A köznemesi párt Szapolyai Jánost választotta János néven királyává, míg az Udvari Párt Ferdinándot kiáltotta ki uralkodóvá a pozsonyi országgyűlésen. Ferdinánd hívei abban bíztak, hogy királyuk bátyja és más országai segítségével majd végleg legyőzi a törököket. Mindkét jelöltet meg is koronázták, és az eredmény polgárháború lett, ami a törököknek kedvezett, és az ország három részre szakadásával végződött.

Még ha elvetjük is a népszerű feltételezést, hogy II. Lajos gyilkosság áldozata lett, nem volt lehetőség egy bölcs salamoni döntésre, ugyanis mindkét királyjelölt hajlandó volt inkább tönkretenni az országot, mint a hatalomról lemondani. Inkább voltak hajlandók az országot feldarabolni, ahogy a hazug anya is hajlandó volt elfogadni Salamon ajánlatát a csecsemő kettévágásáról inkább, mint hogy az igazi anyáé legyen. Eszerint egyik sem az ország javát akarta, csak az ország birtoklását. Ahelyett, hogy közös ellenállást szerveztek volna a török ellen, hajlandók voltak az ország nagy részét feláldozni, hogy az ország töredékét megtartsák.

 

Míg nálunk a koronatan alapján a szakrális királyságban a király és a nemzet viszonyát a fej-törzs viszonyához hasonlítjuk, vannak országok, ahol inkább a házastársak, azaz a férj-feleség példáját használják.

A Habsburg uralkodók esetében egyik hasonlat sem kielégítő. Szakrális király helyett, aki Isten és a nemzet közti összekötő, és szinte természetfeletti jellegű nemzetközösséget hoz létre, míg a Habsburgok inkább abszolutista uralkodók voltak, akik a nemzettől elkülönülve, egy idegen fővárosból, nagyjában idegen tanácsadókkal és ügynökökkel, idegen érdekeket követve, törvényeinket gyakran felrúgva kormányoztak, vagy inkább uralkodtak az ország felett. A Wikipedia szerint a Spanyolországban nevelkedett Ferdinándnak a hispániai abszolút királyi hatalom volt természetes. Ezért például mikor megkapta bátyjától Belső Ausztriát, azzal kezdte uralkodását, hogy fél éven belül kivégeztette a bécsújhelyi magisztrátus választott tagjait, és a saját öttagú titkos Tanácsot ültetett helyébe, amely később is fontos szerepet játszott a Habsburgok uralkodásában.

A férj-feleség példa ugyancsak nem alkalmas, legfeljebb mint egy bigamista, vagy inkább polygamista elrendezés. Ferdinánddal kezdve, a Habsburg uralkodók Magyarországon kívül több más ország és tartománynak voltak a fejei. Ferdinánd rossz példával kezdte. Nem szerelemből házasodott össze a magyar nemzettel, hanem a hozományért! Magyar királlyá koronázásakor már vagy fél tucat ország, tartomány, hercegség és fejedelemség ura volt. A Habsburg dinasztia azóta is az országot, mint hozományt kezelte,  amely felett mint férj, a feleség jogait a saját birtokához semmibe véve, uralkodott és saját birodalmi céljainak előmozdítására használta, anyagilag és szellemileg kizsákmányolta. Mikor a kihasznált és halálra gyötört feleség ez ellen tiltakozni próbált, nem csak a többi feleséggel támadott a szerencsétlenre, hanem saját gyermekeit illetve nemzetiségeit lázította fel ellene. A család egyetlen tagját, Rudolfot, aki szerette a magyarokat, Ferdinánd cseh szövetségeseivel meggyilkoltatta, majd az ország feldarabolásáról készített terveket, amit a csehek Trianonban juttattak érvényre szabadkőműves szövetségeseik által.

Így a bibliai elv, hogy „férjek, szeressétek feleségeteket, és feleségek, engedelmeskedjetek férjeteknek,” soha nem tudott megvalósulni. Minden esetben inkább az történt, amitől a Biblia óv: „nem lehet két úrnak szolgálni!” Magyarország mindig a szenvedő alany volt ebben a polygamista elrendezésben. Mindig mi hoztuk az áldozatot a Habsburg és az osztrák érdekekért. Háborúkba keveredtünk, területeket vesztettünk, míg végül Trianon után, óriási áron, végre megszabadultunk ettől az áldatlan helyzettől.

Akik most újra Habsburg uralomról és Habsburg előjogokról beszélnek, nem csak a szakrális királyság elvét tapossák sárba, hanem jogot teremtenek egy ránk erőszakolt, több évszázados jogtalanságból. Áttekintve egy fél évezred történetét, nem látok semmi jogalapot egy újabb Habsburg uralom létrehozására. Így teljes mértékben igazoltnak látom Szabó Dezső álláspontját a Habsburg család kizárására.

Azonban az utolsó fél évszázad történelme sem szolgáltat mentő okot. Egyedüli mentő ok lenne, ha lett volna olyan Habsburg utód, aki szerelemből kiáll nemzetünk, mint egy szeretett jegyes mellett, legalább a második világháborút követően egy igazságosabb békéért, a magyar lakta területek visszacsatolásáért, vagy azóta küzdött volna az  őket is kizáró Trianoni diktátum revideálásáért. Vagy ha már a kommunista uralom alatt magára hagyták a nemzetet, legalább a Rózsadombi Paktum megvalósítása ellen foglaltak volna állást. De még az EU-ba való belépésnél sem foglaltak állást egy igazságosabb szerződés kiharcolásáért. Nem álltak ki sem a tankok, sem a bankok ellen! Egy szóval, nem ismerek Habsburgot, aki a magyarságszeretetéről lenne híres, és kiérdemelné a magyar trónt.

Így Szabó Dezső álláspontja véglegesnek és visszavonhatatlannak tűnik. Nincs a Habsburg családnak olyan tagja, aki kiérdemelné Szent István Koronáját.

Elegünk volt a Habsburgokból!

Sajnos, az utolsó hatvan évben új vezetőink sem gazdálkodtak jobban ősi hozományunkkal. A másik ránk erőszakolt elnyomó vezető réteg még jobban elherdálta nemzeti vagyonunkat, tehát ezektől is szabadulni kell, legalább puszta létünket menteni, ami csak egy szakrális királyság alatt valósulhat meg.

Ha túl akarjuk élni a jelen sanyarú helyzetet, a ránk erőszakolt köztársaságot is le kell vetkőznünk. Ha lesz valaha is egy királyunk, kell, hogy az szakrális király legyen, aki szereti a nemzetet!

Tihany, 2011, szeptember 8, Kisboldogasszony ünnepén.