- Hihetetlen történet - Szalay Róbert
- Bárdossy László ll2 éve született - Bellák Frigyes
- Hóman Bálint gondolatai
- Lágyi Csiszár Árpád emlékére - Tomory Zsuzsa
- A MAGYAR LÁTNOK - Ifj. Tompó László
Az utóbbi években számtalan, fur-csábbnál-furcsább történetet hallhattunk arról, hogy a ,,holocaustipar” szakértôi milyen módon próbáltak ,,bi-zonyítékokat” gyűjteni, hogy a túlélôk, azok hozzátartozói, vagy azok hiá-nyában a hitközség részére minél na-gyobb jóvátételt igyekezzenek sze-rezni.
Az alábbi történet minden józanul gondolkodó ember szemében hihetetlen és nevetséges lenne, ha nem lenne mélységesen szomorú és tragikus.
De nézzük a tényeket!
1944 november utolsó napjaiban Magyarországon a túlerôben lévô Szov-jet Hadsereg támadása elôl a magyar csapatok visszavonultak. Felsôbb pa-rancsra a Dráva mellett települt egyik csendôrszázadot is visszavonták, és gyalogmenetben indították Villányba. 25 kilométeres menet után egy faluba értek, melynek lakói a szovjetektôl való félelem miatt nagyrészt elmenekültek. A zsidó lakosokat már elôzôleg kite-lepítették.
A fáradt század beérkezése után a parancsnok, a még ott tartózkodó helyi csendôrôrsön kért tájékoztatást, hogy hol tudná éjszakára elhelyezni a szá-zadot és hol tudnának részükre vacsorát készíteni? A nagyrészt elhagyott faluban végül egy lezárt zsidó élel-miszerboltból ,,vételeztek” annyi hús-árút, amennyi a század ellátásához szükséges volt. A vételezett árúról pontos kimutatás készült, amit a század parancsnoka írt alá, hogy azt késôbb a Honvéd Gazdasági Hivatal kiegyenlítse. (Erre sajnos a háború elvesztése miatt nem kerülhetett sor. )
Meg kell jegyezni, hogy ilyen és ehhez hasonló eset a háború folyamán ezer és tízezerszám fordult elô. Arról nem is beszélve, hogy a ,,felszabadító” Vörös Hadsereg mindenféle kimutatás és jegyzôkönyv nélkül rabolta végig és fosztotta ki az országot.
És most következik a tragikomikus történet, mely komikus, mert egy 60 év elôtti nevetséges összeg miatti felhajtás körül zajlik, és tragikus azért, mert az érdekeltek, a zaklatástól való félelem miatt, ma sem vállalják a nyilvánosságot. Azonban a hiteles magnókazetták meghallgatására minden kételkedônek lehetôsége van, ha saját költségén leutazik Floridába a Szittyakürt egy mun-katársával együtt.
A háború után 59 évvel Kanadában elôkerült az a papírcetli, amin a csendôr századparancsnok igazolta, hogy mi-lyen és mennyi húsféleséget vettek át a zsidó üzletbôl a század vacsorájához.
Erre beindult a ,,holocaustipar” félelmetes gépezete. Megkezdôdött a vizsgálat a Kanadában élô 86 éves egykori századparancsnok ellen.
Az eset és a cédulán szereplô aláírás valódiságának megállapítására a kana-dai titkosrendôrség felvette a kapcsolatot az USA titkosrendôrségével, és a különbözô engedélyek beszerzése után megkeresték a századparancsnok egy-kori bajtársát, aki ma Floridában él. Többszöri, telefonon való egyeztetés után két hitsorsos nyomozó repülôvel leutazott Floridába, itt egy szállodában szálltak meg, és innen keresték fel a 84 éves nagybeteg egykori csendôrtisztet, hogy emlékszik-e az akkori esetre, és felismeri-e az egykori századparancsnok aláírását?
A kihallgatás természetesen eredménytelenül zárult, hiszen ilyen jelentéktelen epizódra hat évtized távlatából senki nem emlékezhet. Ennek ellenére az idôs csendôrtiszt javasolta, hogy kifizeti az okozott kárt, ha kell, a kamataival együtt, hogy az ügy le legyen zárva.
Azonban az, hogy az esemény ,,megtörténhetett”, elegendô volt a kihallgatóknak ahhoz, hogy a ,,zsidó vagyon fosztogatásának” tényét megállapítsák.
Hogy lesz-e folytatása a vizsgálatnak, és mi lesz az eredménye, nem lehet tudni. De az a tény, hogy 2002-ben két nagyhatalom (USA és Kanada) titkos-szolgálata együttműködésével két nyomozó Kanadából több ezer dolláros költséggel leutazzon Floridába, hogy egy 60 év elôtti jelentéktelen ügyben nyomozzon azért, hogy a maximum 2–300 dollár értékű ,,zsidóvagyon” eltulajdonítását bizonyítsák, rámutat arra, hogy a ,,holocaustipar” szerve-zôinek semmi sem drága, ha ,,háborús bűnösöket,” ,,zsidóüldözést,” vagy ,,zsidóvagyon eltulajdonítását” kell felmutatni.
A holocaustnak 6 millió (?) áldozata volt. A ,,bűnöseit” nagyrészt felelôségre vonták, kivégezték, bebörtönözték. A túlélôk közül a ,,legfiatalabb" is 85–90 éves. A Wisenthalközpont dicséretes módon, még 60 év után is üldözi, keresi a zsidó holocaust bűnöseit.
Jó lenne tudni, hogy a kommunizmus l00 millió áldozatának bűnöseit, akik legtöbben máig élnek, és nem is rosszul, sokan vezetô beosztásban, kik és mikor kezdik el keresni, zaklatni, üldözni és felelôségre vonni?
Szalay Róbert
történelemtanár
Bárdossy László
Az elmúlt év december l5-én 16.00 órakor Dr. Bárdossy László kivégzett miniszterelnök születésének 112. évfordulóján szentmisét mon-datott a Magyar Igazság és Élet Pártja Vas vármegyei és Szombathelyi Szervezete, amelyen részt vett többek között Haluskay Endre vármegyei, Hegedüs Tamás városi elnök, és Puskás János az Ifjúsági Tagozat képviseletében.
Advent harmadik vasárnapján a szombathelyi Szent Erzsébet ferencesplébániatemplomban, Fôtisztelendô Reisz Pál OFM mutatott be szentmisét a hívek sokaságának, méltatva a mártír miniszterelnök munkásságát.
A Szittyakürt olvasóit már három éve tudósítom, és örömmel tapasztalom, hogy évrôl-évre többen vesznek részt a megemlékezésen.
A meghitt szertartás után a Szent Márton úti temetôben, l7.30 órakor a Himnusz közös eléneklése után, a zúzmarával borított fenyôfák között található, behavazott családi sírkertet megkoszorúztuk, ahol Pál Atya elevenítette fö1 a vértanúhalált szenvedett miniszterelnök életének fôbb állomásait.
Dr. Bárdossy László Szombathelyen született 1890. december l0-én kisnemesi, hivatalnoki családból. Középiskoláit Eperjesen (Sáros Vármegye) és Budapesten végezte. Jogot szintén Budapesten, valamint Berlinben és Párizsban hallgatott. Diplomát 1912-ben szerzett. 10 év múlva már a Külügyminisztérium sajtóosztályát vezette, és 1926-ban miniszteri osztálytanácsos kinevezést kapott. 1930-tól diplomata lett Londonban, majd 1934. október 4-tôl a bukaresti követséget vezette. 1941. február 4-tôl kül-ügyminiszter és április 3-tó1 1942. március 7-ig miniszterelnök. 1944. májusában Szombathely országgyűlési képviselôjévé választotta, és ilyen minôségében vett részt, mintegy hatvan képviselôtársával, l944. december 1-én Sopronban a Szálasi-kormány parlamenti ülésén.
1945. márciusában Bajorországba, majd április 25-én Svájcba menekült. Az amerikaiak letartóztatták, illetve kiadták Magyarországnak, és 1946. január l0-én, elsôként kivégezték. Mindez a zsidó Himler Márton és pribékjei segítségével valósulhatott meg, valamint az úgyszintén zsidó Major Tamás színész, filmcenzor testvére – Major Ákos elnök – vezette ,,népbíróság” tanácsa halálos ítéletével.
Fôtisztelendô Atya végezetül megjegyezte, hogy a szombathelyi családi sírbolt rejti magában a Bárdossy család hamvait, ellenben a kivégzett mi-niszterelnök végsô nyughelyét még mindig homály fedi, mert pontosan nem tudni, hogy meggyilkolása után hová vitték porhüvelyét.
A felemelô fáklyás koszorúzási ünnepség a Szózat közös eléneklésével 18.00 órakor, sűrű hóesésben fejezôdött be.
Bellák Frigyes
(Az alábbi két szemelvény Hóman Bálint ,,Magyar sors – magyar hivatás“ című, 1942-ben megjelent könyvébôl való.)
Jövô feladatok (1941)
A magyar nép hivatott vezérei és maguk a nép fiai ezer év elôtt válallták és ezerév óta töltik be a magyarság nagy világtörténeti hivatását: a nyugati keresztény szellemiség harcos védelmét és békés terjesztését, Nyugat és Kelet ellentétes erôinek kiegyensúlyozását. E hivatásának biztos tudata szerezte meg a magyarság számára a múlt sok dicsôségét, ez szerezte vissza számára az országterület elveszett részeit s ez alapítja meg jogát történeti élete további folytatásához. Ez kell, hogy vezéreljen bennünket a jövôben is.
A történeti Magyarországért vívott nagy harcunk még korán sem ért véget. A visszaszerzett földet és népet meg kell tartanunk. Most kell megmutatnunk az egész világnak, hogy valóban méltók és képesek vagyunk e földön az uralomra, az államvezetésre, a velünk együttélô népek irányítására, a nyugati művelôdés védelmére, gyarapítására, nagy történeti hivatásunk további betöltésére. Most kell megmutatnunk, hogy megvan bennünk a hit és az erô, a törekvés és a képesség, az önmérséklet és az áldozatkészség, az önfegyelem és a munkakészség, a kötelességérzet és a hivatástudat történeti feladataink megoldásához. Be kell bizonyítanunk, hogy nem csak az elnyomatás és a nélkülözés terhe alatt, de a jólétben is tudunk egységben élni, együttmunkálkodni és vállvetett erôvel küzdeni. Minden ma-gyarnak, népünk minden fiának teljes erôvel és emelkedett nemzeti hivatástudattal kell a maga helyén kötelességét teljesítenie. Lankadatlan szorgalommal és megfeszített munkával kell a közösség érdekeit és nagy céljait szolgálnia. Az államhatalomnak és a társadalmi közösségnek pedig meg kell becsülnie, ki kell választania és jutalmaznia kell azokat, akik ebben a magyar kötelességek teljesítésében elöljárnak.
Zsidók (1938)
Külsô életformákra és nyelvi tekintetben a magyarhoz hasonulva, de népiségét megôrizve él népünk között a múlt században egyenként bár, de igen nagy tömegben beszivárgó zsidóság is. Beolvadását a magyar társadalom széles rétegeinek ösztönös elzárkózása mellett, erôs faji öntudata s a magyarságtól idegen erkölcsisége és szellemisége akadályozta meg.
A nyugati keresztény kulturközösség népeinek fiaiból a magyar társadalom közösségeibe illeszkedô egyének és csoportok – a történeti fejlôdés szabályainak megfelelôen – egy-két nemzedék multán áthasonlottak, beházasodtak, elkeveredtek, beolvadtak a történetileg kialakult magyar fajba és ma ennek szerves részeként élnek. A keleti orthodox közösségbôl jött román és szerb jövevények – kevés kivétellel – még az értelmiségi réteg keretében sem tudtak áthasonulni, mert kultúrájuk más talajban gyö-kerezett. A zsidóság sem ment át ezen a folyamaton. Önként, vagy kényszerítve? – ezt vitatani lehet –, de önálló sajátos világszemlélettel és felfogással élte és éli ma is a maga sajátos népi életét a magyarság körében. A régiek még igazodtak valamennyire a magyar közszellemhez, az újonnan jöttek teljesen elkülönültek és ezért a magyarság is idegennek tekintette és tekinti ôket. Ezeknek az újonnan jött elemeknek a felforgató mozgalmakban, a romboló eszmeáramlatok terjesztésében vitt vezetô szerepe, a zsidó értelmiségnek a ma-gyar múlt hagyományaival és magyar fajtánk eszményeivel, társadalmunk gondolkodásával és a kereszténység eszméivel szembehelyezkedô szellemisége, mértéktelen gazdasági érvé-nyesülése és erre alapított hatalmi törekvései napjainkban nálunk is kiváltották a ma európa-szerte uralkodó zsidóellenes hangulatot. A magyarság – más népekhez hasonlóan – nem kívánja magába olvasztani, inkább kirekeszti nemzeti életébôl az oda idegen testként beékelôdô zsidóságot.
,,A mennyei harang húzatlan szólalék,
A mennyei ajtó nyitatlan megnyílék...”
Amikor 2002. december 14-én Lágyi Csiszár Árpád átlépte e világ és Isten láthatatlan birodalmának küszö-bét, hogy hazánk sorsa iránti aggódását személyesen vihesse Teremtônk színe elé... Eltávozta elôtti napon, kórházi ágyán nem saját fájdalmairól beszélt, hanem hazánk sorsát könnyezte meg: ,,Mi lesz szegény hazánkkal? Mind-annyian csak beszélünk, sok szép szó elhangzik, magam is ezt tettem. De hiányzik a cselekedet...” Ez volt utolsó telefonbeszélgetésünk záró mondata. Gyengülô lehellete ekkor már a túlvilág partjait kutatta. Azóta szíve minden szeretetét már onnan sugározza felénk.
Székely családból származott, Bu-karestben született 1935. augusztus l-én. Édesapja Lágyi Csiszár Sándor és édesanyja Kovács Erzsébet 1945-ben menekült a Dunántúlra, s telepedtek le hat gyermekükkel Hôgyészen. Mint besorolt katona, Dunaföldváron élte át az 1956-os forradalmat, résztvett a Sztálin szobor ledöntésében. Késôbb kenyérszállító teherautón ment fel Budapestre, s onnan a ,,menekülôk országútján” Ausztriába, majd Ame-rikába.
Egész életét magyarsága megélése határozta meg. Mindenütt ott volt, ahol hazánkért, nemzettestvéreinkért vala-mit tehetett. A Hungária Szabad-ságharcos Mozgalom központi vezetô-ségének tagja volt, s a Szittya kong-resszusok, magyarság tudatunkat bô-vítô könyvek kiadásának mindenkori támogatója. Ott tett jót, ott segített, ahol lehetett, s mindezt csendes mosollyal, soha feltünni nem akarva, tette. Amikor kenyérkeresô élete néhány zavartalan órát engedélyezett, lelke álmait, élete élményeit költeményekbe rejtette. Szerette volna megírni a magyarok történetét Árpádtól 1956-ig terjedô hatalmas költemény koszorúban. Saj-nos nem került erre sor, de ezzel kap-csolatos gondolatai több kisebb, kiadatlan költeményében benne vannak.
Amikor magyar állampolgárságért folyamodott, a hivatalosak nem akarták útlevelét a Lágyi nemesi elônévvel kiállítani. Árpád igen felháborodott ezen, s mivel ôsei örökségét semmiképpen nem engedte megcsorbítani, lemondott a kérelemrôl. Lemondása mellé egy hazaszeretetrôl, ôsi örökségünk megbecsülésérôl szóló költeményét is a borítékba tette. Egy hivatalviselôt úgy látszik meghatotta e tette, el is gondol-kodott rajta, s végül is elküldte az útlevelet Lágyi Csiszár Árpád névre kiállítva.
Nem lenne teljes a róla alkotott kép, ha nem említeném meg azt, hogy na-gyon szerette az állatokat, s költe-ményeiben legkedvesebb cicáját, Bla-cky-t többször is megörökítette.
E hét végén helyezik örök nyugalomba szeretett hazájában, szülei sírjában Budapesten. Gyászolják test-vérei: János, Sándor, Mária, Rozália, Amália, széles körű rokonsága, barátai, ismerôsei.
Árpád pótolhatatlan űrt hagy maga után, de követésre méltó példája, szeretete mindig velünk marad, amíg magyar dallal, magyar szóval dicsérjük Istenünket. Búcsúzóul székely magyar testvéreink karácsonyi énekét idézem:
,,Nyisd meg Uram nyisd meg
mennyeknek kapuját,
Hogy dicsérhessük meg áldott szent nevedet.
S a mennyei harangok mint húzódnak, szólnak;
S a mennyei gyertya mint gyújtódnak, gyúlnak.
Madarak repdesnek, angyalok
kerülnek,
S be vannak kerítve gyémánttal,
ezüsttel.
Nyisd meg Uram, nyisd meg
mennyeknek kapuját,
Hogy láthassuk münk is Krisztus
Urunk fiát...”
...s ebben az ôseink szerinti boldog világban találkozhassunk majd eltávozott testvérünkkel...
Tomory Zsuzsa
A MAGYAR LÁTNOK - Ifj. Tompó László
Ha vannak magyar politikusok, akiket ócsárolni, befeketíteni és meggyűlöltetni igyekezett a népünk erkölcsi méltóságát csak rombolni tudó, hol Moszkvából, hol Washing-tonból, hol Tel Aviv-ból irányított nemzetközi politika, Vitéz Endre László (1895–1946) bizonyára közéjük tartozik. Életét, politikáját, néhány megjelent művét nem véletlenül fedi a feledés homálya. Amikor a zsidóságról írt könyvét ismét kezében tartja az olvasó, a ma-gyar politikai gondolkodás egyik nagyjának gondolataival ismerkedhet meg, a világpolitika összefüggéseinek megértése és jövendô nemzeti politikánk kialakítása érdekében.
Vitéz Endre László 1895. január 1-én született Abonyban, Gulner Irma és Endre Zsigmond felsôházi tag, szolgabíró gyermeke-ként. A gimnáziumot Kiskunfélegyházán, az egyetemet Budapesten végezte. 1918-ban jogi doktor lett. Fiatalon nôsült meg: neje Fábry Karola, Fábry Sándor arad-csanádi vasútigazgató és békési nyugalmazott alispán leánya. Két gyermekük született: Zsigmond 1923-ban és Mária 1927-ben. Házassága azonban felbomlott. 1944-ben gróf Crony-Chauel Katalint vette el.
Mielôtt közszolgálati pályára lépett volna, végigharcolta az elsô világháborút. 1915-tôl honvédhuszárként az északi harctérre került, és többször megsebesült.
Közhivatali tevékenysége 1918-tól számít-ható. Ekkor választották meg Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közigazgatási gyakornokának, 1919-ben a temesrékási, 1920-ban a gödöllôi járás szolgabírójának. 1923-tól 1938-ig a gödöllôi járás fôszolgabírája, 1938 és 1944 között a vármegye alispánja. 1944 áprilisától a Sztójay-kormány belügyminisztériumának ad-minisztratív államtitkára. 1944. október 25-én Szálasi Ferenc a hadműveleti területek kormánybiztosává nevezte ki.
Politikai pályája 1921-ben kezdôdött, amikor Prónay Pál vezérletével komoly eredményeket ért el a nyugat-magyarországi fel-kelésben. Ezt követôen számos jobboldali szervezkedés (Magyar Országos Véderô Egye-sület, Ébredô Magyarok Egyesülete, Kettôs-kereszt Vérszövetség, Etelközi Szövetség) meg-határozó egyénisége. A harmincas években kapcsolatokat szeretett volna létrehozni a különféle nemzeti pártok, mozgalmak között, de mivel egyiket sem tartotta céljainak megfelelônek, 1937 tavaszán megalakította a Fajvédô Szoci-alista Pártot. Ugyanezen év augusztusában elfogadta a Szálasi Ferenc irányította Nemzeti Akarat Pártja programját. Pártja ettôl kezdve a ,,Magyar Nemzetiszocialista Párt” nevet viselte. Szálasit vezérnek tekintette, akivel ,,életszer-zôdés”-t kötött: ,,A szerzôdést Isten, haza, nemzet, magyarság és kormányzóhűség szelle-mében és valóságában kötöttük Budapesten, 1937. augusztus 1-jén a magyar nemzetiszocia-lizmus egyesítése napján.” A pártból csupán alispáni kinevezése miatt lépett ki.
Alispáni munkája során hôsiesen küzdött a földalatti szabadkôművesség, a kommunista és szociáldemokrata sejtek elszaporodása, a balol-dali sajtó ellen. Ez utóbbi nem is maradt soha adósa: Lévai Jenô például már 1925-ben cik-kezett ,,Az Est”-ben ellene. (1946-ban aztán könyvet írt ,,Endre László, a háborús bűnösök listavezetôje” címmel.) Vármegyéjében egész-ségügyi otthonokat, sportlétesítményeket, is-kolákat építtetett. Köztisztelet övezte. Nem tartotta szégyennek, annál inkább hazafiúi kötelességnek, hogy az 1939. évi IV törvénycikket – a második zsidótörvényt – végrehajtsa. Fô ,,bűne” az volt a zsidó mágnások szemében, hogy a nem zsidók számára is biztosítani kívánta a méltó megélhetést egy olyan országban, ahol a zsidóság lélekszáma a magyarságéhoz képest elenyészô, ámde politikai, gazdasági, kulturális befolyása viszont európai méretekben is páratlanul nagy volt.
Sorsa nem különbözött mindazon magya-rokétól, akik életük céljául tűzték ki a magyar faj védelmét, a Trianon elleni harcot, a szociális igazságosság megteremtését. A szovjet elôre-nyomulás várható következményeivel számolva 1945 márciusában Bajorországban telepedett le, ám egy kommunista ügynök, Boschkor Károly, 5000 dollárért átadta Himler Mártonnak, aki pedig Péter (Auspitz) Gábornak. Hogy ezután mi következett, nem kétséges.
Amerikai fogságba került. A ,,Szövetséges Ellenôrzô Bizottság” kiadta a budapesti ,,népbíróság”-nak, hogy halálra ítélje és felakassza. De miért? A bizottság tagjai a magyarországi zsidóság összegyűjtésével és kitelepítésével, kirablásával, valamint közhivatali visszaélé-sekkel vádolták. Bűnéül rótták fel fajvédô politikáját és e könyvét is, amely 1945-ben indexre került, másik két művével (,,Hatalom és igazság” 1935, ,,Ezer év Pest vármegye földjén”, 1943) és egy fordításával együtt (Léon de Poncins: A forradalom titkos erôi, 1939). A ,,Népbíróságok Országos Tanácsa” 1945. de-cember 17–18 között hallgatta ki. A tárgyalás elnöke Jankó Péter volt, aki késôbb a Szálasi-perben is tanúsította, mennyire – ahogyan Szálasi fogalmazott ,,nem ura a tárgynak”. Az utolsó szó jogán 1946. január 3-án beszélt: ekkor is a hungarista és a nemzetiszocialista világnézet zsidósággal kapcsolatos valódi álláspontját képviselte. A valódit, nem a zsidó propaganda szája íze szerintit, vagyis azt, hogy mivel a zsidóság a többi faj és nép erkölcsétôl, szel-lemétôl teljesen idegen, ezért elkülönítendô, majd kitelepítendô. Leszögezte: ,,Szükség van a zsidóság kitelepítésére, hogy az olyan körül-mények között élhessen, hogy a maga szel-lemiségét és befolyását az ôt befogadó népek kárára ne érvényesíthesse: szükség van arra azonban, hogy olyan keretek közt és olyan körülmények közt történjék ez a kitelepítés, hogy az összes érdekelt államok, az összes európai államok részt vegyenek ennek a tervnek keresztülvitelében magának a zsidóságnak be-kapcsolásával s ezen a módon olyan otthonhoz, olyan nemzeti államhoz kell ôket juttatni, amelyhez boldogulásuk minden feltételét megtalálják.” E célt szolgálta többek között az általa 1942-ben alapított ,,Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet”.
Ha az ,,Endre-Baky-Jaross per” című, a köztudottan baloldali Cserépfalvi Kiadó megjelentette dokumentumkötetet olvassuk, kiderül be-lôle: sem Jankó Péter, sem egyetlen politikai ügyész nem tudta rábizonyítani, hogy akár mint fôszolgabíró, alispán, akár mint kormánybiztos bántalmazta, vagy oktalanul büntette volna a zsidókat. Fiala Ferenc és Marschalkó Lajos nem ok nélkül írta: ,,Korrekt, puritán jellemű ember volt, és mindig a törvények alapján járt el.” Akkor is, ha nem zsidó, hanem magyar élt vissza a törvényekkel.
A tények azonban a legkevésbé érdekelték a ,,népbírákat”, akik kegyelmi kérvényét elutasítva, 1946. január 7-én ,,kötél általi” halálra ítél-ték. A kivégzést 1946. március 29-én reggel hajtották végre, a Markó utcai fegyház udvarán, ahová csak belépôjegyekkel mehetett be a fôleg nôkbôl álló, bosszútól izzó ,,nézôközönség”, amely életben maradását nem utolsósorban neki köszönhette. Ô azonban mindvégig megôrizte lelki szilárdságát, amelynek jeleként utolsó éjszakáján a Pálos Rendbôl kért gyóntatóatyát. Emelt fôvel, a megtörtség legkisebb jele nélkül, csaknem mosolyogva költözött az Örökkévalóságba.
E könyv elolvasása után szükségtelen rész-letezni, miért nem rejtette véka alá következtetéseit a zsidóság világhatalmi törekvéseirôl. Hogy látnoknak nevezhetjük, bizonysága az alig halála elôtt feleségének írt búcsúlevele, amelyben minden magyarázkodás és önigazolás nélkül je-gyezte fel: ,,A Cion bölcseinek jegyzôkönyvei valóban igazak.” Ha volt korábban néhány pont-jának hitelességével kapcsolatos kételye, a népbírósági tárgyaláson elmúlt. Ehhez korunk ma-gyarja legfeljebb annyit tehet hozzá, hogy nem járta, nem járhatta végig a ,,poklok poklát”: nem érte meg a Rákosi- és Kádár-korszak történelmileg egyedülálló nemzetpusztítását, agymosását, miként napjaink globalizmusát sem. Nem látott plazákat, szupermarketeket, mégis észrevette, hogy ha a jegyzôkönyvek igazak, mi vár Eu-rópára. Ezért volt látnok, könyve ezért a magyar nemzeti politika egyik alapműve, amelynek mostani megjelenésekor aligha kívánhatunk mást az új ezredév magyarságának, mint azt, hogy íróját tekintse példaképének, a Zrínyiek, Széchenyiek, Prohászkák szellemi örökösének, és okuljon könyvébôl, a magyar feltámadás reménységében!
Ifj. Tompó László
(Utószó a szerzô zsidókról írt könyvének Gede Testvérek általi hasonmás kiadásához.)