TAYYIP ERDOGAN  

             török miniszterelnök

 

Dr. Staudt Gábor hivatalos útján találkozott Erdoğan török miniszterelnökkel

2010, október 30 - 16:13

Dr. Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője tegnap érkezett haza ötnapos Törökországi hivatalos útjáról, ahol többek közt az ország első emberével is találkozott.

A Jobbik képviselője a NATO parlamenti közgyűlésének a delegált tagjaként utazott Isztanbulba és Ankarába a védelmi és biztonsági bizottság tárgyalásaira. A delegációval Isztanbulban egyetemeket és főiskolákat látogattak meg (köztük a katonai főiskolát) és többek közt a helyi NATO-erők parancsnokságát is.

A fővárosban, Ankarában találkoztak a török vezérkari főnökkel, a védelmi miniszterrel, a külügyi államtitkárral (aki a Brüsszelben tartózkodó külügyminisztert, Ahmet Davutoğlu-t helyettesítette) és másfél órás tárgyaláson fogadta a küldöttséget Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök.

A tárgyalásokon egyebek mellett szóba került Törökország és Izrael viszonya és az esetleges török uniós csatlakozás is.  Erdoğan Staudt szerint egyértelművé tette: amíg Izrael nem kér bocsánatot a Mavi Marmara (Kék Márvány) segélyhajó ellen elkövetett támadásért és gyilkosságsorozatért, valamint nem kárpótolja az áldozatok családjait és a fogva tartottakat, addig érvényben marad a cionista állammal korábban fenntartott minden együttműködés teljes megszüntetése. Staudt beszámolt róla: a török EU-csatlakozás kapcsán egyes tagállamok részéről (mint például Franciaország és Németország) kettős kommunikációt érzékel és a tárgyalások is lelassulni látszanak.

Irán kapcsán Törökország első embere világossá tette álláspontját: nem híve az atomfegyvereknek, de amíg Izrael és más államok rendelkeznek ilyenekkel, addig kettős mércének érzi, hogy Iránnak atomerőművek létesítését sem akarják megengedni.

Staudt a barikad.hu-nak törökországi élményeivel kapcsolatban megerősítette az ismert tényt: a törökök testvérként tekintenek ránk, magyarokra és később ezt a fontos szempontot a gazdasági életben is komolyan lehetne kamatoztatni.

-Nagyon hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam török utam kapcsán- mondta Staudt. Törökország modern és hagyománytisztelő állam, a török emberek büszkék hagyományaikra. Villámsebességgel fejlődnek, tízezerszámra épülnek húsz-harminc emeletes vadonatúj apartmanházak.

Erdoğannal találkozni meg egészen egyszerűen elképesztő volt, olyan tekintélyt sugárzó vezetője a népének, amilyenről mi magyarok csak álmodhatunk régóta-tette hozzá Staudt.

Horváth Ádám - barikad.hu