|
A romániai magyar kisebbség helyzete húsz évvel a rendszerváltás után sem mondható optimálisnak - véli Tőkés László. Az Európai Parlament romániai képviselője erről abban a cikkében ír, amely a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilapban jelent meg szombaton.
"Ha valaki azt a következtetést kívánná levonni, hogy a majdnem kétmilliós romániai magyar kisebbség helyzete optimális, gyorsan helyreigazítom. Kitartva a hibás következtetések mellett lényegében ugyanis csak azt a téves hivatalos román magyarázatot támogatja, hogy a kisebbségi kérdés országunkban (Romániában) egyszer s mindenkorra megoldott" - írja Tőkés a Szabadságom húsz éve című sorozat legújabb részében.
Szerinte Románia sosem teljesítette azokat a kötelezettségeket, amelyeket a kisebbségekkel kapcsolatban az első világháború utáni békeszerződésekben vállalt. Tőkés azt állítja, hogy a romániai magyar kisebbség csalódott, mert a rendszerváltás utáni sorsa nem úgy alakult, ahogy azt elképzelte. "A magyar kisebbségnek az autonómiához való egyetemes joga román területen a román nacionalisták össztüze alatt van" - mutatott rá a református püspök.
Hozzátette, hogy ezen a területen a kormánypárti, az ellenzéki és a nacionalista pártok között szinte nincs különbség. Egész Romániában, a társadalom összes rétegében sikerült "tömeges méretű kellemetlen magyarellenes hangulatot" kelteni, amely csak az utóbbi időben mérséklődött egy kicsit. A püspök szerint a magyar kisebbség problémáit csak szélesebb európai összefüggésekben lehet megoldani.
Tőkés azt állítja, hogy Kelet- és Nyugat-Európa között továbbra is jelen van a "virtuális berlini fal", a kelet-európai országoknak máig nem sikerült felszámolniuk a kommunista rendszerek örökségét, s a kommunizmus és a demokrácia közötti küzdelem vérontás nélkül ugyan, de folytatódik.
(MTI, Mediatica.ro)
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
A nyelvtörvény és a nemzetiségi oktatás kérdéséről
2009. augusztus 1. szombat, 15:07 ÚjSzó
A más nemzetiségűek részei az adott ország kulturális örökségének, és saját kisebbségi kultúrájuk hozzájárul az ország kulturális egyediségéhez
A nemrég elfogadott s most Gasparovič elnök aláírásával is hitelesített nyelvtörvény aligha értékelhető másként, mint a kormánykoalíció nacionalizmusának újbóli megnyilvánulásaként, a nemzetiségi kártya ismételt kihasználásaként. Cinikus módon nem törődnek azzal, hogy a nyelvtörvény a szlovák-magyar kapcsolatokban tovább mélyíti a válságot, s csak indulatokat gerjeszt.
Ezzel nyilván szavazatokat akarnak nyerni a közelgő választásokon, miközben váltig bizonygatják, hogy a szlovákiai nemzetiségeknek átlag feletti jogaik vannak, és a törvény nem a szlovákiai magyarság ellen irányul. Miként tették ezt nemrég a magyar nyelvű tankönyvek elleni támadás során is.
A következőkben néhány, a fejlett demokráciákban alkalmazott kisebbségi oktatási modellt mutatok be, melyek talán példaként szolgálhatnának a kisebbségi jogok és a kisebbség anyanyelve használatának alkalmazásában. Svédország 8,9 millió lakosa közül a hivatalos adatok szerint 1,4 millió, azaz 15% az idegen eredetű, főleg finn, lengyel, török, arab, szerb és spanyol. A svéd parlament, a Riksdag már 1975-ben elfogadta a bevándorlókról és a kisebbségekről szóló törvényt, amely kimondja, hogy joguk van anyanyelvükön tanulni, és a svédet mint idegen nyelvet kell oktatni nekik. Ez a modell tehát az ország területén élő nemzetiségiek számára biztosítja a művelődést és a tanulást saját nyelvükön, azt a célt követve, hogy elsajátítsák mind a két nyelvet, emellett az iskolák számára kötelezővé teszi a saját kulturális hagyományaik ápolását.
A svéd rendszer a következőképpen áll össze:
1. egy átlagos svéd osztályban az etnikailag különbözőtanulók hetente 1-2 órát a saját anyanyelvük tanulásával töltenek;
2. léteznek olyan osztályok, melyekben az etnikum nyelvén oktatnak;
3. kevert osztályok, külön tanárral az eltérő etnikum részére;
4. előkészítő osztály a bevándorlók számára. Ha a diáknak nehézségei vannak a svéd nyelv elsajátításával, joga van kiegészítő órákra. Ebben az esetben, ha azonos etnikum 5 diákja van egy osztályban, joguk van az anyanyelvi oktatásra (a lappok és a romák esetében még kevesebben is elegendőek).
A Riksdag 1985-ben elfogadott törvénye alapján a bevándorlók és az ország területén élő kisebbségek az iskolarendszer minden szintjén jogosultak az anyanyelvi oktatásra.
Norvégia 4,4 millió lakosának a 95%-a norvég. Az ország iskolarendszere az itt élő 20 ezer lapp és a 12 ezer finn szempontjából érdekes. Az állam garantálja a lappoknak az oktatás keretén belül nemzeti hagyományaik, kultúrájuk és nyelvük megőrzését. 1976-ban megalapították a lappok művelődéséért felelős bizottságot, amelynek feladatai közé tartozik az oktatás felügyelete is. Az ország törvényhozása 1998-ban elfogadta a 61. számú törvényt az alap- és másodfokú iskolákról, amely kötelezővé teszi az anyanyelvű oktatást a fent említett nemzetiségiek számára minden településen. A törvény értelmében, ha a nemzeti kisebbségi diákok száma eléri a 10 főt, kötelesek biztosítani számukra az anyanyelvi oktatást a lapp járásokon kívül is, még abban az esetben is, ha közben 6 főre csökken a számuk. Ezenkívül azt is előírja a törvény, hogy számukra az anyanyelvükön írt tankönyveket biztosítsanak, a középiskolai tanulmányaik alatt is.
A két részletesebben bemutatott iskolarendszerhez hasonló működik a nálunk többet emlegetett, ezért talán ilyen téren is ismertebb Finnországban, de Svájcban és Hollandiában is. Mindegyik ország nagy hangsúlyt fektetett a nemzeti kisebbségek oktatására, kultúrájuk megőrzésére abból a megfontolásból kiindulva, hogy a más nemzetiségű emberek az adott ország állampolgáraiként részei az ország kulturális örökségének, és saját kisebbségi kultúrájuk hozzájárul az ország kulturális örökségéhez, sokszínűségéhez és egyediségéhez.
(...)
A fentiekből is kitűnik, hogy a fejlett demokráciával rendelkező országok arra törekednek, hogy a kisebbség tagjait kellőképpen fel tudják készíteni a tudás befogadására anyanyelvükön, nem kényszerítik rá állampolgáraikra a többség nyelvét, ezzel is csökkentve a feszültséget a különböző nemzetek között.
A hibrid tankönyvekkel, a hamarosan hatályba lépő nyelvtörvénnyel Szlovákia teljesen ellentétes irányba indult el. Az elfogadott intézkedések sajnos nemcsak nyelvi káoszt okoznak a nemzetiségi tanulók fejében, hanem a tanulmányi eredményeket negatívan befolyásoló hatásuk is van. Merre tart a szlovákiai kisebbségi oktatás? Mintha a második világháború utáni sztálini módszert alkalmazná: akkor ugyan kitelepítésekkel is ráerősítve (a krími tatárokat például a Fekete-tenger mellől a Szovjetunió szibériai területeire deportálták, hogy a csehszlovák történéseket most ne is említsem), de az volt a cél, hogy a nemzetiségeket megfosszák kulturális és nemzeti identitásuktól. Ez szerencsére nem sikerült. Hasonlóan vallottak kudarcot a 19. századi magyar kísérletek a szlovákok magyarosítására: összekovácsolták a szlovák hazafiakat, akik ellenszegültek a központi magyar kormány intézkedéseinek. Nem segített a szlovák iskolák bezárása, sem a hivatalokban előírt magyar nyelv használata. A szlovák nemzet megőrizte identitását, kultúráját; minél erőszakosabb volt a központi kormányzat, annál nagyobb lett az ellenállás is.
Az egységes Európában nem kisebbségeket korlátozó intézkedésekkel kellene felhívni magunkra a figyelmet, hanem tanulnia történelem és más nemzetek példájából, akik büszkék az országukban élő kisebbségekre, és saját kultúrájuk szerves részének tekintik az ott élő nemzetiségek kultúráját és nyelvét, mindent elkövetve annak megőrzéséért.
(SIDÓ ZSOLT)