Zsidóbűnözés
2009-08-19. 08:31
!

 

Aftonbladet: Az izraeli hadsereg palesztinok szerveivel kereskedik – Jeruzsálemben modern vérvádról beszélnek

 


Bilál Áhmád Gánán holtteste a hosszanti vágással
Az izraeli hadsereg a megölt fiatal palesztinok szerveivel kereskedik, állítja a legnagyobb példányszámú svéd napilap, az Aftonbladet augusztus 17-i számában. (KATT). Az izraeli külügyminisztérium máris tiltakozó jegyzéket juttatott el a stockholmi külügyminisztériumba, a védelmi minisztérium pedig modern kori vérvádnak nevezte a lap információját – írja a Háárec című izraeli napilap.
Az Aftonbladet idéz palesztinokat, akik azt állítják, hogy hozzátartozóikat az izraeli hadsereg letartóztatta, megölte, majd holttestüket bizonyos szerveik nélkül adták ki a családnak. Az izraeli védelmi minisztérium aljas, modern kori vérvádnak nevezte a baloldali (!) svéd újság állításait.
Donald Boström, a cikk írója szerint az izraeli hadsereg már 1992 óta kereskedik a megölt vagy elesett palesztinok szerveivel, s az ügylet végállomása legtöbbször az a New Jersey állambeli zsidókból, köztük rabbikból is álló csoport volt, akiket nemrégiben tartóztatott le emberi szervkereskedelem miatt az FBI.

Zsidókat tartóztat le az FBI New Jerseyben
A svéd napilap konkrét példát is említ. Egy Bilál Áhmád Gánán nevű, 19 éves palesztin fiatalt mellkason lőttek az izraeli katonák kődobálás közben, a hadsereg helikoptere elszállította a helyszínről, majd öt nap múlva a holttestet kiadták a családnak. A hozzátartozók a temetéskor vették észre, hogy a holttest hosszában teljesen föl van vágva. (Az Aftonbladet az újságíró, Donald Boström által készített fényképet is mellékelt a történet alátámasztására a -szerk.)
Svédországban és Izraelben kedden már élesen támadták, vérvádnak, antiszemitizmusnak és a svéd újságírás szégyenének nevezték az Aftonbladetben megjelent cikket. A stockholmi újságot – érthető módon – a legnagyobb riválisa, a dél-svédországi Sydsvenskan című napilap bírálta. Izraelben viszont egyre többen hangsúlyozzák azt is, hogy most a svéd újságnak állítása igazát, míg az izraeli hadseregnek annak ellenkezőjét kell bizonyítania.

Az egyik letartóztatott zsidó New Jerseyben
A Stockholmban megjelenő, legnagyobb példányszámú svéd baloldali napilap állításai viszont annyira súlyosak, hogy azokat nem lehet elintézni vérvádazással, nácizással és zsurnalisztikai szakmai lekicsinyléssel. S amint azt az izraeli héber lapok szerkesztőségeibe beküldött józanabb gondolkodású olvasók is javasolják, most mindkét félnek, az izraeli hadseregnek és az Aftonbladet szerkesztőségének egyaránt bizonyítania kell a saját álláspontjának valódiságát.
A néhai Golda Méír miniszterelnök asszony által a múlt század '70-es éveiben "filozófiai" alapokra helyezett gyakorlat, miszerint "antiszemita az, aki Izraelt bírálja", manapság már jószerint csak Magyarországon és Németországban működik. De reméljük, itt sem sokáig.
Az Izrael megszállta palesztin és szíriai területeken az őshonos arab lakosság ellen a hadsereg és a felfegyverkezett zsidó telepesek által elkövetett brutális cselekedetek, a gyermekek és asszonyok halálával is végződő fegyveres támadások képei az elmúlt évtizedekben bejárták az egész világot. S ezért Izrael ne csodálkozzon azon, hogy a nemzetközi közvélemény - s most már a korábban filoszemitának ismert svéd népet is beleértve - hajlamos arra, hogy elhiggye az olyan állításokat, amelyek most az Aftonbladetben megjelentek.

Zsidó-palesztin együttélés a Szentföldön
Nem csak az Aftonbladet tekintélyes és mértékadó, hanem a nagy vihart kavart cikk szerzője, az 1954-ben született Donald Boström is, aki neves film- és fotóriporter, újságíró, Közel-Kelet szakértő.  A Faces of Jerusalem (Jeruzsálem arcai) című, 1993-ben megjelent könyvében nagy hozzáértéssel mutatja be a Szent Városban élő muszlimok, zsidók és keresztények múltját és jelenét. Salam (az arab szálám szó, amelynek jelentése magyarul: béke - a szerk.) című könyve 2007-ben látott napvilágot.
Boström valóban "fölmelegítette" a témát, hiszen az izraeli hadsereg állítólagos szervkereskedelméről már részletesen beszámol a 2001-ben napvilágot látott Inshallah (Ha Isten is úgy akarja) című angol nyelvű, később arabra is lefordított riportkönyvében. S az is egyértelmű, hogy a témát azért vette elő ismét, mert összefüggést vél felfedezni a nemrégiben New Jerseyben letartóztatott zsidók - elsősorban rabbik - tevékenysége és az izraeli hadsereg állítólagos  szervkereskedése között.
Az FBI már a New Jersey-i zsidó maffia letartóztatásakor elárulta, hogy a bűnözők Izraelből érkezett szervekkel kereskedtek. Az amerikai hatóságok mások mellett egy Lévi Jichák Rosenbaum nevű rabbit gyanúsítanak azzal, hogy Izraelből érkezett veséket adott el többszörös felárral.
Az Aftonbladetben megjelent állítást tehát izraeli részről elhihetően meg kell cáfolni, s az ügy tisztázásához talán hozzájárulhatnak a nemrégiben New Jerseyben letartóztatott zsidó bűnözők vallomásai. Pontosabban annak földerítése, hogy végül is kiktől kapták Izraelből a többszörös felárral eladott veséket. Amíg erre nem derül fény, addig az izraeli külügyminisztérium is teljesen fölöslegesen antiszemitázik és vérvádazik. 
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info