Mag F. Károly: Magyarhonban Romanisztán
El kell olvasni!
LEGYILKOSOZTÁK FRUNDÁT

Mag F. Károly: Magyarhonban Romanisztán
 
            Kisvárosunk belvárosának az az utcája, ahol lakom – szomorúságomra –, eléggé szemetes, s ebbôl adódóan járdáját gyakran kell sepernem, tisztogatnom, mert városom népének egy része a kommün és a liberáldemokrácia több, mint fél évszázados uralma alatt nemhogy a cigányságot asszimilálta volna, de ô maga hasonult ehhez a népfajtához, mely manapság „romának” mondja magát. A szóban lévô etnikum viszont nem tisztaságáról – és egyéb pozitívumairól – híresült el.
            Egyszer – a hetvenes években –, amikor a fent említett műveletet végeztem, egy nem a nap hevétôl lebarnult fiatalember szólított le:                                – Fének! Ádjon tizs forintot, mer’ nincsen pénzsem és nem ettem még máma semmit!
            Nem tudom, miért hívott fônöknek, mert sosem volt beosztottam és nem is ismertem azelôtt.
            – Nincs nálam pénz, nem adhatok – vála-szoltam.
            – Há’ tudom, hodzs itt lakik fének, hozzon ki má’ tízs forintot!
            Hogy elejét vegyem a hosszú magya-rázkodásnak, a seprôt letettem és bementem a kért pénzért. Mire kimentem, hűlt helyét találtam a „csávónak” is, meg az új seprônek is, melyet egy héttel azelôtt vettem negyven forintért.Tudom, hogy egyetlen egy esetbôl nem lehet örök érvényű szabályra következtetni, hogy ti. „a cigányok mindannyian tolvajok”. Már csak azért sem, mert jómagam is ismerek becsületes, dolgos és tiszta cigány embereket, akik semmiben sem különböznek a hasonló karakterű magyaroktól. Minden elismerésem ezeké a jellemükben áthasonult cigányoké. Nem is említve a zenészeket. a szegkovácsokat, a vályogvetôket, a teknôvájókat.
            De – sajnos – nem mondható ez el a cigányság nagy sokaságáról. Ez a sok száz éve Magyarországon élô etnikum nagyobb része nem volt hajlandó tanulni; még a kötelezô elemi vagy általános iskolát is hanyagolta – szülôi beleegyezéssel, sôt kívánsággal. A szülôk nagy része inkább kiküldte gyermekét koldulni az utcára, maga pedig a falu vagy a város polgárai nyakán élt kéregetésbôl vagy tolvajlásból, lopásból tartva fenn magát és családját.
            Nem csoda, hogy „ideológiájukat” népdalaik adják meg, mert ezek már gyermekkoruktól életük végéig kísérik ôket, mely világnézetüket is alakítja. Így, példának okáért a délvidéki – most „Vajdaságnak” átkeresztelt –, Bács-Bodrog megyei, szintetizátorral kísért „Bandy” nevű cigányénekes ezt dalolja egyik számában:
            ,,... Hívtak engem dolgozni,
            inkább mentem csórelni...
            Az egykori „Ki mit tud”-os tévé vetélkedôn befutott Horváth István – egyébként kitűnô – cigánynóta-énekes pedig így énekel:
            ,,...Irigyelnek a cigányok,
            hogy én Zsigulival járok.
            Lopni járok, csórni megyek,
            úgy élek, ahogyan lehet... ”
            Az ilyen nézeteken – eszmén – felnövô gyermek hogyan lehetne a nemzetközösség hasznos tagja, amikor már az anyatejjel is a társadalom károsítását szívja magába.
            Nem értem, hogy hogyan van bôr Horváth Aladár, Krasznai József és a többi „romavezér” ábrázatán, amikor e tolvajnépség – sôt gyilkosok – mellett is kiáll, és a nemzet többségi népétôl azt kívánja – parancsolja –, hogy pártfogoltjainak nemhogy egyenlô, hanem megkülönböztetett jogai legyenek a magyarság becsületben élô többségével. Ez is csak egy liberáldemokráciában lehetséges; egy tekintély-elvű, nemzeti egységet megvalósító társadalmi rendszerben az ilyen emberszabású lényeknek nem a politikai életben és a tévé képernyôjén, hanem életfogytig csíkos ruhában, kôbányában lenne a helye.
            Nem értem a jelenlegi magyar kormányzatot s a legtöbb városi és községi önkormányzatot sem, amikor ennek a munkát kerülô, nemzetkárosító  etnikumi  résznek is „pozitív diszkriminációt” biztosít ingyen-lakásépítéssel, munkanélkülisegéllyel, ingyen-élelemmel, ruhával, stb. Ugyanakkor, a nem e népfajtához tartozó, munkanélküli magyar állampolgár – bár szeretne dolgozni, de nincs alkalma – korántsem kapja meg e juttatásokat. Mert ô nem e kisebbséghez, a cigány etnikumhoz tartozik!
            Hát mi ez, ha nem rasszizmus az állam és az önkormányzatok részérôl a többségi, becsületesen élô néppel szemben! Antihungárus megkülönböztetés, soviniszta, gyűlöletkeltô, faji „Übermensch”-céget megvalósító politika a magyarsággal szemben, a dolgozni nem akaró, a lopás, rablás, felsôbbrendűséget valló – és most Strassbugban a magyar nemzetre sárt dobáló, hazaáruló – cigányság nagy része javára.
            A Kuncze Gábor, volt belügyminiszter által elhíresült meghatározás, a „megélhetési bűnözés” mára polgárjogot nyert, mindennapos; már nem is hírértékű.
            Mi, idôsebb magyarok emlékezünk még azokra az idôkre, amikor a bűnesetek felderítése nem 25–35 %-os volt, mint a mostani rendôrségi híradásokból kitűnik, hanem 80–90 %-os volt ezek aránya. De akkor még a Magyar Királyi Csendôrség teljesített szolgálatot a vidéki Magyarországon. Igaz, hogy akkor nem sokat törôdtek a bűnelkövetôk személyi jogaival a sértettekkel szemben. Akkor a tyúktolvajoknak csendôrkíséret mellett végig kellett menni a községen, hangosan kiáltva saját nevüket és vétkük elkövetésének tényét. Igaz, hogy ezeket a tolvajokat a helység népe megvetette, de lega-lább tudta, hogy kitôl kell óvakodnia. Nem úgy, mint ma, amikor a fegyveres hatóság „lányos zavarában” szentségtörésnek tartja kimondania bűnelkövetô nevét és mutatni képét a nyil-vánosság elôtt; sôt, a rendôröket bünteti, ha netán kissé erélyesebben bánnak a tetten ért gazfickóval. Ezért érzi ma a magyartársadalom azt, hogy az államapparátus – vagy annak egy része – is részesedik az elkövetett bűntettek hasznából, ha nagyobb bűnesetrôl van szó. Ez is egyik oka lehet a bűnelkövetô személyi jogai védelmének.
            Különösen, ha az elkövetô nem magyar, hanem más etnikumhoz – vagy más rasszhoz, netán valláshoz – tartozik.
            Magyarok! Ebbe ne nyugodjunk bele! Ne hagyjuk, hogy Hungáriában alakítsák ki Romanisztánt!
 
Mag F. Károly

El kell olvasni!
 
            Magyarországi olvasóink figyelmébe ajánljuk Rab Magor nemzettestvérünk írását, mely szenvedélyes nemzettudattal mutat rá arra, hogy messze vagyunk még az igazi rendszer-váltástól és arra, hogy az elmaradás kiknek a lelkén szárad.
            Az otthoni magyar sajtóból összeállította azokat a legjellemzôbb írásokat, ill. azok rész-leteit, melyek rámutatnak hazánk belsô politikai helyzetének alapvetô kérdéseire.
            Az összegyűjtött írásokat – terjedelmüknél fogva – nincs módunkban közölni, de azok címét és fellelhetôségét közöljük, amit az érdeklôdôk otthon a könyvtárak olvasóiban, vagy a nemzeti könyvterjesztôknél részben megtalálhatnak.
 
Ünneplô gyilkosok, cinkosok, rablók, tolvajok
 
            Operaházi gálaest: Magyarország tíz éve szabad.
            Értô magyar értelemmel és látó szemmel miszólhatunk ehhez az arcátlan pimasz kijelentô mondathoz? Még az se bizonyos, hogy végleg megszabadultunk a százmilliókat gyilkoló kommunizmus „áldásaitól”. Hiszen gyilkosok, rablók, tolvajok báránybôrbe – de inkább farkasbôrbe bújtak és csábos szirénhangok közben falták föl a ,,Nagymamát”. Megszületett-e már a hôs vadász, aki ledurrantja ôket és feneketlen bendôikbôl kiszabadít-ja a „Nagymamát”?
            Bizony mondom barátaim: Ez a „szabad tíz év” mindenestôl nyelte el a múltunkat, jelenünket és talán a magyar jövendônket is. A véres kommunista uralom valódi vezetôi (napfényre mászott férgei az emberiségnek) a rót-rozenfeld-manók, a kahána-mózes-révaik, ivadékaik és hasonszôrűik zabálták tele önmagukat magyarságunk anyagi és szellemi javaival. Kloáka-agyú-szájú szellemi szófosó hadseregeik okádják tele a terméketlenné, nincstelenné tett magyar-ugart. Itt már csak ballangó-kóró terem a magyarnak. A százmilliók és százezrek tömegsírjain elszáradt véres vöröscsillagot vörös szekfűvé varázsolták az örök HITETÔK. Fiaiknak, unokáiknak, a fineszes „Fidesz” nemzedékeiknek már nem kell se csillag, se szekfű. Nekik elég a keresztény, nemzeti színű „finesz”. Vakulj magyar! Zabáld a kloáka-agyú-szájú-ak okádékait, és vessz meg tôle!
            Hát tévedni tetszenek az Úr-elvtársak!
            Mert egyre szaporodnak a látók, az emberi JÓT megvalósítani akarók táborai. Lassan, de biztosan feleszmél a hatmilliárd is bamba bénultságából, és akkor jajt üvölt majd, az önök fekáliát okádó szája. Nem mentik meg Önöket – se itthon, se a nagyvilágban – az űrbázisokból lézer-vezérelt nukleáris bombaarzenáljaik, sem a trezorokban rejtôzô aranyrudak, sem pénzhiénáik valuta-üzelmei, sem a multinacionális vállalataik bársonyszékeibôl kormányzott, globalizált „kibuc-világuk”, sem a bárgyúvá, civakodóvá, terroristává, vallástalan istentelenné homogenizált vak tömegek. Sôt, „segédcsapataik” – akiket Önök terv-szerűen neveltek ki a végsô gyôzelmük kivívására, a „messiás király” uralmának megteremtése érdekében – az Önök sírásói lesznek!
            Egyszóval: PUSZTULÁS az Önök jövôje!A heti „Magyar DEMOKRATA” „látnoka” így fogalmazta meg: „...ôk a tűzzel játszanak és hallatlan tragédia az ártatlanoknak, ha ismét pusztulni fognak.
Lássuk bôvebben a kiollózott idézetet:
 
            Kísértet járja be a világot: A nacionalizmus kísértete (részlet)
            Milyen érdekes, az Izraeli Tájékoztatási Központ nevű kormányszerv 47 oldalas kiadványa az ország történelmét félkretén, többezer éves mítoszok halmazaként ábrázolja, melyről John Van Seters, a chapel-hilli Észak-Karolina Egyetem archeológia professzora foglalta össze társai véleményét: „Az Ótestamentum legrégibb könyvét... meg sem írták addig, ameddig az izraeliták Krisztus elôtt 587-ben Babilonban ne lettek volna fogságban. Nem volt Mózes, nem keltek át a tengeren és nem volt kinyilatkoztatás a Sínai hegyen”. Ott lehet mítoszból történelmet faragni, itt azok, akik onnan való származásukról beszélnek, nem viselik el azt sem, ha itt történelmünket szeretjük. Erre csak úgy lehet reagálni, hogy azokat nem szeretjük, akik meg akarják szabni nekünk, hogy mit és kiket szeressünk. Ők a tűzzel játszanak és, hallatlan tragédia az ártatlanoknak, ha ismét pusztulni fognak.                                     Demokrata, 1999. nov. 4.
            A ,,Pannon front” (Józsa Péter lapja) ez év áprilisi számának borító elôlapján ez a jelmondat olvasható: „Korunk legértékesebb magatartása: a Hallgatás.”
            Én mégis üvöltve mondom: A „zsidókérdés” megoldatlansága világkatasztrófához vezet!
            A kiollózott újságcikkek, híradások „beszédesek”. Nincs mit hozzátennem. Az értôk értik. A többieknek – egyelôre – csak betűk halmaza.
Rab Magor
 
 A mű áttöri a hallgatás falát.             „Magyar Nemzet 2000. júni. 23.”
Az Illuminátusok.             „Magyar Vetés 1994 május 29.”
A lányok Izraelbe mennek.             „Metró 2000. május 19.
Pedofília és környezet.             „Magyar Nemzet /Magazin/ 2000. júli 15.”
Egy kitüntetés margójára.             „E-maii: demokrata @mail.datanet.hu”
Hogy Amerika is lássa.             „Demokrata 2000. /38
Betelepülôk.             „Demokrata 2000. / 11”
Hamburgerezés a Fehér Házban.             „Napi Magyarország 2000. ápr. 13.”
Állítások és tagadások...             „Magyar Nemzet 1992 márc. 16.”
Amerika hűtlen szövetségese.             „Magyar Nemzet 2001 máj. 8.”
Izraelt elítélô emberjogi jelentés.             „Magyar Nemzet 2000 dec. 8.”
Merényletre tűzszüneti ajánlat.             „Vasárnapi Hírek 2001 júni 3.”
 

ERDÉLY
Az Agache-ügy a román szenátusban
LEGYILKOSOZTÁK FRUNDÁT
 
            Június 18-án nem mindennapi, s ráadásul kézdivásárhelyi vonatkozású botránynak adott helyet a román szenátus. A heves szóváltás kirobbantója nem más volt, mint Corneliu Vadim Tudor, aki ez alkalommal Frunda György szenátort vette célba. A nagyromániás pártvezér napirend előtti felszólalásában felolvasta Aurel Agache 1989. december 22-én Kézdivásáhelyt meglincselt milicista tiszt özvegyének levelét. Mint köztudott, a Legfelsôbb Bíróság nemrégiben jóváhagyta azt az ítéletet, amely 4 és 7 év közötti börtönbüntetéssel sújtotta az Agache-per négy vádlottját, és Frunda szenátor, aki felvállalta a védelmüket, bejelentette, hogy a strasbourgi nemzetközi bírósághoz fellebbez az elítéltek ügyében. A milicista özvegyének üzenetét továbbító C. V Tudor nemcsak osztotta a levélíró véleményét, aki kemény szavakkal marasztalta el Frunda Györgyöt, mert ,,szégyentelenül ártatlannak véli férje gyilkosait”, hanem amiatt is lehordta, hogy egyáltalán felvállalta a kézdivásárhelyiek védelmét.
            ,,Szégyentelen gyilkos, eridj Budapestre!” – ilyen, s ehhez hasonló mondatok hagyták el a magyarfóbiában szenvedô honatya száját, miközben az ülés levezetôje, Nicolae Vácároiu szociáldemokrata (kormánypárti) házelnök, volt miniszterelnök jószerével meg se kísérelte civilizált mederbe terelni a vitát. A Vadim által legyilkosozott Frunda igyekezett a körülményekhez képest megôrizni higgadtságát. Emlékeztetett arra, hogy ez egy elszigetelt eset volt, arra is, hogy Agache ôrnagy a legagresszívebb milicista volt a környéken, valóság-gal terrorizálta a térség lakosait, zsarolta, kifosztotta ôket, nôket erôszakolt meg, s egy 24 éves fiatalembert öngyilkosságba kergetett. A tüntetôk haragja akkor tetôzött, amikor pisztollyal a kezében állta útját a tömegnek. ,,Tízezer emberbôl ilyen körülmények között lehetetlen tévedhetetlenül kiemelni a vétkeseket” – érvelt a jogász-szenátor. Érvelt, míg hagyták. Míg a nagy-romániás vezér belé nem fojtotta a szót. Az egyik központi román lap szerint Frunda György a szenátus elnökéhez fordulva tiltakozott az opponense által használt ,,huligán hangnem” ellen. Corneliu Vadim Tudor menten ráreccsintett: ,,Hé! (román eredetiben: Bái!) Te vagy a huligán! Csúfot űzöl Románia Szenátusából! Bennünket gyilkoltatok, és most a saját országunkban sértegettek minket!” A továbbiakban kilátásba helyezte: ,,Olyan leckét kapsz, hogy a széked alá esel!” Végül megígérte, hogy pártja ôszre elkészíti ,,az RMDSZ Fekete Könyvét”, s ha netán általános amnesztia kihirdetése alkalmával Ion Iliescu államfô a kézdieket is szabadon engedi, a nemzetközi fórumoknál tesz panaszt. Frunda pedig nem titkolta, hogy a magyar kisebbség elleni felbujtás és az ôt ért sérelem miatt a parlament fegyelmi és mentelmi bizottságához fordul, és Strasbourgot is tájékoz-tatja az esetrôl.
– Sz. H.-információ –