ONLINE HÍRSZOLGÁLAT www.szittya.com/hirek.htm

 

 

 

Elmondta vitéz Pintér Kornél 2010.október 23-án

a Veszprém megyei Nemesvámos község és a

Somogy megyei Tab város önkormányzati ünnepségein.

 

 

Tisztelt Megemlékező Honfitársaim!

 

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc feledhetetlen napjaitól 54 esztendő

távolában, a világkommunizmus összeomlása utáni új Magyarország 20.évében

végre mondjuk ki az igazságot! Ne legyünk gróf Széchenyi István kemény

ítélete szerint: „ A magát álomhajókon ringatni szerető Hunnia népe! Küzdjünk

a balhiedelmek, gyalázkodások, valótlanságok ellen !”

A legnagyobb magyar útmutatásai alapján 1956 szent forradalmát végre a történelemírásban

és a köztudatban is adjuk vissza azoknak, akiknek Nemzetünk a

szabadságát köszönhette. Tűnjenek el végre azok a tévhitek, melyek

forradalmunk elindítójává és meghatározó személyiségévé Nagy Imrét és körét

tették.

Emlékezzünk csak: az első pillanatban még szembefordult a forradalommal,

ellenezte a többpártrendszer ismételt bevezetését, idézzük fel október 24-én

miniszterelnökként elmondott első rádiónyilatkozatát : „ kisszámú ellenforradalmi

elem fegyveres támadást indított népköztársaságunk, a népi demokrácia

ellen.”

A forradalomhoz való viszonyában csak 1956.október 28-án állt be fordulat.

Aznap délelőtt a szovjet nagykövetségen egyedül tárgyalt Mikojannal,

Szuszlovval és Andropovval. A Párközpontba visszatérve bejelentette, hogy a

szovjetek a kormány teljes átalakítását javasolják, mindazok kihagyásával, akik

korábban kompromittálták magukat. Politikai nézetei tehát nem változtak meg,

csupán a moszkvai forgatókönyv szerint fogalmazta meg „szándékait”.

Bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdett a szovjetekkel a főváros azonnali elhagyásáról,

amnesztiát hirdetett és feloszlatta a rettegett Államvédelmi Hatóságot.

1956.október 30-án kiszabadították felsőpetényi rabságából Őxelenciája

Mindszenthy József bíborost, Magyarország hercegprímását, esztergomi érseket,

aki 1948.december 26-a óta volt a bolsevik rezsim rabja. A hazájáért és hitéért

áldozatot vállaló római katolikus főpapot nem tudta megtéveszteni Nagy Imre

színeváltozása, ezért november 3-i rádiószózatában kormányát csupán "a bukott

rendszer örökösei" elnevezéssel illette.

A bolsevizmus rabigáját elsöprő forradalmat valójában az utca, a pesti srácok,

a nemzetőrök, az egészségügyi önkéntesek, a fegyvereket és élelmiszereket

szállító gépkocsivezetők és a tettre kész hazafiak formálták,

Az elmúlt években eluralkodott hazugságokkal szemben 1956 valójában a

magyar nép forradalma volt és nem a kommunista párt megújulási törekvéseinek

kiteljesedése.

1954-ben a Szikra kiadó két kötetben kiadta Nagy Imre válogatott műveit,

melyek azért is tanulságosak, hiszen ekkor már túl volt a neki tulajdonított, de

valójában Moszkvából irányított, a sztálini rendszer összeomlása utáni 1953-as

enyhítési fordulaton. Az akkori álláspontjától eltérő korábbi írásait kihagyhatta

volna. Nem tette. Talán azért, mert 1954 végén is így gondolkodott.

1946.január 21-én Szombathelyen „Könyörtelenül lecsapunk a reakcióra” címmel

mondott beszédet, melyből érdemes idézni : „ A reakció nagy erőkkel

rendelkezik a gazdasági kulcspozíciókban. …A reakció megbújik máshol is,

mégpedig a közigazgatásban. …A közigazgatási tisztviselőknek nagy része

idegen eredetű volt, másik része pedig dzsentrikből került ki, akik a dolgozó

néposztályok ellenségei voltak. „

1948.május 1-én „Bizalommal tekinthetünk a jövőbe” címen Nyíregyházán

elmondott beszédében mindezt tovább fokozta: „ A demokráciaellenes erők az

egyházi palástot használják fel búvóhelyül. …Azt kívánjuk az egyháztól, hogy

ne izgasson a köztársaság ellen, hanem helyezkedjen a magyar nép által kihirdetett

és kinyilatkoztatott köztársaság álláspontjára.”

Ilyen előzmények vezettek aztán 1950-ben – éppen 60 esztendővel ezelőtt – a

szerzetesrendek feloszlatásához, majd a hortobágyi kitelepítések megkezdéséhez.

1953.március 8-án, a világtörténelem legnagyobb tömeggyilkosának, a hírhedt

Sztálin emlékének megörökítéséről szóló törvény előterjesztésekor miniszterelnök-

helyettesként többek között ezt mondta a Parlamentben: „Elboruló szívvel,

keresve sem találok méltó szavakat annak kifejezésére, ki volt Sztálin az

emberiségnek… Vele korunk legkimagaslóbb egyénisége távozott el közülünk…

Sztálin lángelméjének fénysugara világította és világítja be azt az utat,

amely a szabad élet, a szocializmus boldog világába vezet…”

Napjainkban egy erkölcsileg lezüllesztett társadalomban, egy anyagilag

tönkretett Magyarországon végre példamutató nemzeti hősök kellenek. De akkor

ki is volt Nagy Imre valójában?

 

Hadifogolyként 1918-ban Oroszországban belépett a Vörös Gárdába, majd az

Oroszországi Kommunista Pártba. Magyarországra hazatérve végigjárta az

összes baloldali és szélsőbaloldali pártot, a szociáldemokratáktól kezdve

egészen az illegális kommunistákig. 1930-ban aztán Szovjetunióban telepedett

le, ahol – „Vologya” fedőnéven – önkéntesen csatlakozott az akkori titkosrendőrséghez

az OGPU-hoz. Charles Gati „Vesztett illúziók” című könyvében

leírja, hogy birtokában van tizenegy jelentésének másolata. Feljelentéseiben az

emigráns kommunisták közül 203 személyt nevezett meg, akik közül később

számosan lettek a sztálini tisztogatási hullám áldozatai. A közelmúltban

megjelent „Dezinformáció – A kommunizmus hazugságai” című könyvében az

ilyen helyzetekről írta Nemere István: „A kommunisták gazemberek voltak, és

amikor egymást pusztították, ez volt talán az egyetlen jó cselekedtük, amit

tehettek a világért.”

Az időközben szovjet állampolgárrá vált Nagy Imre egyébként 1941 júliusában

jelentkezett a hírhedt titkosszolgálat az NKVD kötelékébe, a "front

mögötti diverziós akciókra" szerveződött különleges alakulathoz.

 

Miután hazatért a Vörös Hadsereg által állati barbársággal megszállt

Magyarországra,belügyminiszterként szégyenteljes szerepe volt a magyarországi

németek kitelepítésében, hiszen 1945. december 29-én ő adta ki a deportálások

jogi megalapozását biztosító rendeletet. Elveit meg nem tagadva jeleskedett az

1945 utáni koalíciós pártok felszámolásában, az 1947-es választási csalásokban,

a kommunisták 1948-as hatalomátvételében, a mezőgazdaság erőszakos

kollektivizálásában, a kuláknak kikiáltott magyar parasztság elleni brutális

fellépésekben, befolyásos vezetőként pedig szemrebbenés nélkül asszisztált a

tömeges koncepciós perekhez.

 

Gondoljuk csak végig: a kuláklisták és a beszolgáltatási rendszer időszakában

életüktől megfosztott, bebörtönzött, vagy az öngyilkosságba kergetett magyar

gazdaemberek szenvedéseiért kit terhel felelősség ? A begyűjtési miniszter Nagy

Imrét ? Vagy nem, mert a miniszterelnök Nagy Imre később enyhített a

parasztság sorsán ? Egy ember a saját erőszakos halálával vajon megválthatja-e

korábbi bűneit ? Főleg akkor, ha saját elvtársai teszik a hurkot a nyakára ! Ha a

mai Nagy Imre megváltotta, akkor az 1949-ben kivégzett Rajk László is hős ?

Ki kell hát mondani, hogy Nagy Imre egyetlen bűnéért sem magasztosulhat.

1989 után jobb kommunistának hazudták és hazudják ma is, pedig semmivel

sem volt jobb. Amikor átmenetileg kegyvesztett lett, akkor is zavartalanul

élhetett Budapesten a neki kiutalt pasaréti villában. Tipikus kommunista

karrierjére jellemző, hogy csupán 4 elemi és 4 polgári osztály, valamint egy

géplakatos segédi oklevél birtokában 1948. szeptember 15-én kinevezték a

Közgazdaságtudományi Egyetem professzorává, az agrárpolitikai tanszék

vezetőjévé. 1949-től az Agrártudományi Egyetemen agrárpolitikát tanított, majd

1953-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották.

Születésének 100.évfordulóján, az 1956-os forradalom leverésében jeleskedő

egykori karhatalmista Horn Gyula miniszterelnöksége alatt Budapesten a

Vértanúk terén felavatták első hazai szobrát. Hova helyezték? Az 1919-es vörösterror

áldozatainak emléket állító, majd a kommunisták által 1949-ben leromboltatott

emlékmű helyére.

 

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt

megalakítását hírül adó 1956.október 31-i szórólapokon az alapító Donáth

Ferenc, Kádár János, Kopácsi Sándor, Losonczi Géza, Lukács György és Szántó

Zoltán mellett az ő neve is szerepelt. Ki kell végre mondani, hogy Nagy Imre

egész életében a rossz oldalon állt, ezért határozottan szakítanunk kell az 1989

óta a reformkommunisták által róla kialakított képpel. Áldozat volt, elvtársai

elvtelenségének az áldozata, elvérzett a vörös klánok harcában. Sajátjai

megtagadták, de ez még nem lehet indok arra, hogy hősként tekintsünk rá.

Tagadhatatlanul 1956 meghatározó szereplője volt, de nem körülötte kristályosodott

ki a forradalom, mert a főszerepet a magyar nép ragadta magához.

Azok a fegyveresek, nemzetőrök, forradalmi- és nemzeti bizottsági tagok,

akiknek túlélő bajtársait és leszármazottaikat ma itt köszönthetjük. Isten áldja

őket, illetve emléküket e jeles napon, szent forradalmunk évfordulóján!