Tudnivalók a székely-magyar rovásról

A jobb oldalon lévő rovástáblázatot Sebestyén Gyula állította össze, és az 1909-ben kiadott Rovás és rovásírás című könyvében tette közzé.

Ezen újkőkori, írásjelekkel ellátott égetett korongot Nicolae Vlassa – édesanyja neve Zöldi Judit – román régész találta meg 1963-ban a Maros-menti Alsótatárlakán (ma Tartaria). Nagy feltűnést keltett a tudományos körökben, mert az írásjelek a mezopotámiai sumérnak nevezett nép legkorábbi leletein látható írásjelekhez hasonlítanak. Kezdetben úgy vélték, hogy egy mezopotámiai kereskedő révén került Erdélybe, de a különböző vizsgálatokkal kimutatták, hogy kb. 1800 évvel korábbi a legrégibb mezopotámiai leleteknél.

A litván származású régésznő, Marija Gimbutas sokat ásott a Balkánon, és arra az álláspontra jutott, hogy az emberiség első írásrendszere a Tordos-Vincsa néven ismert műveltség keretében alakult ki Kr. e. 5500 és 5000 között. A alsótatárlakai korong ebbe a műveltségkörbe tartozik. Sokan kísérleteztek a megfejtésével, de az eredmények nagyon eltérnek egymástól. Nem lehet tudni, hogy melyik jó, ha egyáltalán valamelyik.

Magyar szempontból nagyon fontos, hogy a székely-magyar rovásnak három alaki azonosa van a korongon: a Z, az Ny és a Gy. Ha megnézzük Sebestyén táblázatát, akkor láthatjuk, hogy a kettős kereszt, amely a rovás Gy betűje, nincs meg a más népek rovásábécéjében. A Z alaki mása csak az etruszkban és sidoniban van meg, de más hangértékkel. Az Ny betű, vagyis a latin ábécé nagy D betűje megvan az ótörökben, a latinban és az etruszkban, de más a hangértékük. Szerencsés véletlennek tarthatjuk, hogy eme, más népek által kevésbé használt jelek kerültek a korongra. Friedrich Klára rováskutató az E és Ly kivételével megtalálta a székely-magyar rovás minden betűjét az újkőkori leleteken, melyek eredete 7000-7500 évre vezethető vissza.

Ellenségeink azt mondják: „merjünk kicsik lenni!” Én azt mondom: Merjünk nagyok