Igazságot 56-nak! - Szalay Róbert

 

            Az elmúlt 12 évben tanúi lehettünk annak, hogy a reformkommunisták, a libe-rális kozmopoliták és a kommunistákból szocialistákká vedlett elvtársak milyen ravasz és körmönfont módon igyekeztek és igyekeznek 1956 történelmét meg-hamisítani. Tények elhallgatásával és elferdítésével azt bizonygatták és bizonygatják, hogy 1956 lényegében a kommunista rendszer megjavítására irányuló törekvés volt. Így a forradalom elôkészítôi, vezetôi, hôsei és mártírjai alapvetôen a reformkommunisták voltak, akiket a forradalom leverése után Kádár hívei kivé-geztek és bebörtönöztek.

            Ezt a hazug beállítást nemcsak az SZDSZ szellemiségén, Soros és Horn pénzén működô ú. n. 56-os Intézet hirdeti és terjeszti, hanem beállt a sorba dobverônek az MSZP, illetve annak  vezetôi is. Kovács, Horn elvtárs és társaik fennhangon hirdetik, hogy Nagy Imre, Maléter és a  többi mártír az ô hôsük, mivel ezek kommunisták voltak és elveiket soha nem tagadták meg. Ez igaz! Nem véletlen, hogy a szégyenletes 2002-es választások után ez a kommunista kormány tervezi egy ,,Nagy Imre Kitüntetés” alapítását, amivel néhány félrevezetett vagy karrierista egyént próbál majd lekenyerezni.

            Azonban tisztázzuk a cáfolhatatlan tényeket!

            A forradalomhoz a reformkommunistáknak semmi, de semmi közük nem volt! Igaz, az  október 23-án du. 14.00-ra hirdetett tüntetést ôk kezdeményezték, a rendszer megjavításának (és ezzel megmentésének) szándékával, azonban mire a tüntetôk a Bem szoborhoz értek, a  kezdeményezés kicsúszott a szervezôk kezébôl és a tömeg határozott szovjet és  kommunistaellenes jelszavakkal forradalmi irányba tolódott el. Ekkor kezdték kivágni a SZU-ra emlékeztetô címereket a zászlókból és vált a lyukas zászló a forradalom jelképévé. A reformkommunisták még egy utolsó, elkeseredett kísérletet tettek, hogy a kezdeményezést  magukhoz ragadják. A Parlamentbe cipelték Nagy Imrét, hogy a tömeget lecsillapítsa, azonban próbál-kozása csúfos kudarccal zárult. Ettôl a pillanattól kezdve a reformkommunisták és kommunista elvtársaik a forradalom esküdt  ellenségei, a kibontakozás kerékkötôi, végsô soron a forradalom árulói voltak.

            A forradalom leverése után néhány reformkommunista kivégzése és bebörtön-zése nem  volt más, mint a kommunisták hagyományos egymás közötti marakodása a hatalomért.  Aki mást állít, az aljas módon meghamisítja a történelmet!

            A szigorú tények azonban önmagukért beszélnek!

            Lehet, hogy néhány naiv párttag hitt a rendszer megreformálhatóságában, és ezért 23-án  kiment tüntetni, de a rádiónál leadott ÁVH-s sortűz után (ezzel kezdôdött a forradalom) csak azok maradtak az utcán, akik utálták a kommunista rendszert és a szovjet megszállókat. Ôk szereztek fegyvert, és vették fel az elkeseredett küzdelmet a szovjet hadsereggel és a magyar kollaboránsokkal.

            Ezek voltak a forradalmárok! E fegyveresek nem a rendszer megjavításáért, hanem annak megdöntéséért indultak a harcba.

folytatás az elsô oldalról –                     

Néhány nap alatt kivívták a világ csodálatát. A félelmetes kommunista államgépezet napok alatt összeomlott. A szovjet csapatok súlyos veszteségeket elszenvedve 6 nap után kénytelenek voltak egységeiket kivonni Budapestrôl. Ugyanakkor Moszkva hatalmas katonai egységek és több  ezer páncélos felvonultatásával újabb támadásra készült, ami november 4-én  következett be.

            A forradalom 12 napja alatt a reformkommunisták – Nagy Imrével az élen – csak a  forradalmárok ellen tevékenykedtek, a legszorosabb együttműködésben a. Szovjet  Hadsereggel.

            Elôbb statáriumot és kijárási tilalmat hirdettek ki, és kérték a Szovjet Hadsereg beavatkozását. Mikor mindezek ellenére gyôzött a forradalom (okt. 29-én), megpróbálták annak irányítását átvenni. ,,Elismerték a forradalom gyôzelmét,” mintha ôk is ezt akarták volna. Hamis szavakkal megtévesztették a jóhiszemű embereket – nagyon sok harcost is –, de a kulisszák  mögött továbbra is a forradalom ellen dolgoztak.

            Szabotálták a Nemzetôrség felállítását és felfegyverzését. Szétzüllesztették a hadsereget. Félrevezették az embereket a Szovjet Hadsereg kivonulásával hitegetve. Megakadályozták az  ellenállást és elárulták az ellenállni akarókat.

            A számok nem hazudnak! Ha a számok alapján vizsgáljuk meg a forradalom mérlegét, égbekiáltóan mutatkozik meg a történelemhamisítás!

            A forradalom leverése után kivégeztek öt és bebörtönöztek néhány évre 25–30 (reform) kommunistát. Ezzel szemben a forradalmárok közül meggyilkoltak (bírói ítélettel) több mint  400 embert (a bírói ítélet nélkül agyonvertekrôl és a harcok alatt elesettekrôl most nem írok),  22.000 embert bebörtönöztek. Sokan közülük a 10–15 éves büntetésüket az utolsó napig leülték. 16.000 embert internáltak. Az üldözés elôl 200.000 ember menekült ki az országból.

            Milyen aljas és elvetemült arcátlanság kell ahhoz, hogy dicsôséges forradalmunkat néhány  (reform)kommunista hôstetteként mutassák be, ugyanakkor 40.000 forradalmárról – akik soha  be nem gyógyuló sebet ejtettek a világkommunizmus vezetô erején, a Szovjetunión – alig ejtenek szót.

            Az igazat, és csakis az igazat! Ezt kellene írni az 56-ról szóló tanulmányoknak, könyveknek, de fôleg a tankönyveknek. Ne hazugságokkal vezessék félre az embereket, és fôleg a fiatalokat. Mert ha a történteknek csak az egyik felét közlik, a másik felét pedig elhallgatják, az féligazság. A féligazság pedig hazugság!

            Medgyessy Péter miniszterelnök – a volt D-209-es ügynök – már több alkalommal leírta az 56-osokat, mint öreg embereket, akik lassan kihalnak és nem kell foglalkozni velük. De még sokan élnek az idôs, de legendás Pesti Srácok közül! Még az ô életükben, az ô tanúságtételük mellett kell megtenni mindent, hogy 56 igaz története a maga valóságában és nagyszerűségében kerüljön be az emberek tudatába, és ragyogja be történelmünk aranylapjait.

OKTÓBERI VETÉSEK - Major Tibor

 

            A pusztulás,az enyészet, a halál szellemének szárnysuhogását halljuk e szóból: Mohács! Nemzetünk nagy tragédiájának egyetlen szóba tömörített szimbóluma, végzetes századok kiindulópontja. Ezeknek a szomorú évszázadoknak egyik leggyászosabb napja lett 1849. október 6-a. E gyászos emlékű napon az aradi vár  árkában tizenhárom honvédtábornok életét oltja ki egy tôlünk lélekben, érzésben, nyelvben idegen uralkodóház zsarnoki önkénye.

            Amikor herceg Windischgrätz Alfréd tábornok 1848-ban átlépte Magyarország  határát, azt hitte, hogy tulajdonképp csak karhatalmi feladatai lesznek és munkájának tetemes részét rendeletek, felhívások és kiáltványok fogalmazásával töltötte. A Honvédelmi Bizottmány tagjait és a magyar kormánybiztosokat ,,törvényen  kívülieknek és földönfutóknak” nyilvánították. Kijelentették azt is, hogy azok, „akik a pártütô kormánytól akármi csekély parancsot elfogadni vagy annak engedelmeskedni merészelnek, rögtönitélô bíróáság által tüstént kivégeztetnek.”

            Pozsonyban Kempen altábornagy késôbb az osztrák csendôrség elsô fôfelügyelôje, Pápán gróf Althann alezredes örömmel élt a lehetôségekkel és megkezdte a ,,vértanúgyártást”. Mindent összevéve azonban ezidôtájt Magyarországon kevesebb embert végeztek ki, mint Olaszországban. Az olaszországi kegyetlenségek közt a legkirívóbb a bresciai volt, amelyet a hesseni választófejedelem tör-vénytelen fia, báró Haynau Gyula rendelt el. Annak ellenére, hogy 1849. április 22-én Haynau kegyetlenkedéseivel az osztrák kormány is kénytelen volt foglalkozni, Ferenc József a megvert Windischgrätz és báró Welden táborszernagy helyére új fôparancsnoknak nevezi ki a magyarországi hadsereg élére a táborszernaggyá elô-léptetett  tömeggyilkos Haynaut.

            Mihelyt Haynau Pozsonyba ér, megkezdôdnek az akasztások. Lipótvár védôi közül Mednyánszky alezredest és Gruber századost végezteti ki, majd a lelkes po-zsonyi evangélikus pap, Rázga Pál következik. Haynau méltó segítôtársa Susan vezérôrnagy, aki a nagyigmándi fôhadiszálláson megbotoztatja a kócsi és a tatai református papot, a bánhidai plébánost,a csákberényi református és katolikus papot  pedig agyonlöveti.

            Az aradi vértanúkról Haynau elôször Radetzkynek szóló levelében tesz említést. ,,Törvényes királyuknak nem adták meg magukat, mert lázadó vezérek, számszerint 11-en, féltek hogy felkötettem ôket” – írja, majd meglepô fordulattal a követ-kezôképp zárja levelét: ,,A föld népe mindenhol jóindulatú, csak eddig a forradalmárok félrevezették, és rettegésben tartották szegényeket – ha néhányszázat  felkötnek és agyonlônek, nyugalom lesz.” Egy másik levelében pedig így ír: ,,A  lázadó vezéreket fel fogom köttetni, és minden cs. és kir. tisztet, aki a forradal-márok szolgálatában állt, agyon fogok lövetni, gyökerestôl kiírtom a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani. A magyarok háromszáz év óta mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg király idejében törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat, mert ismert szilárd meggyôzôdésem, hogy ez az egyetlen mód intô példát szolgáltat minden jövendô forradalomnak.”

            1849. október 6-án 13 magyar tábornok halt mártírhalált, mert hittek abban,  hogy csak szabad nemzetnek van értelme és jövôje. E hôs katonák mártíromságát  úgy viselte a magyar nemzet, mint nagyszerű példaadást, tudván, hogy a mártírok  szelleme erôsebb az elnyomók erejénél, és elôbb-utóbb legyôzi azokat Míg ôk bitófán véreznek el, fajtánk legtisztább hajtása, a magyar paraszt idegen földön,  egy idegen uralkodóház családi érdekeiért ontja hiába vérét. Az elesettek és meg nem született magyarok helyét pedig elfoglalja a ránk uszított idegen népek szapora tömege. A kivégzett 13 honvédtábornok életáldozata csak egy megrázó stációja volt a magyar mártírok hosszú sorában. Hédervári Kont 30 nemese éppúgy egy  idegenvérű zsarnok uralkodó áldozata, mint Hunyadi László, vagy a Wesselényi féle  alkotmányvédô szövetség tagjai, s az eperjesi hóhér, Caraffa által legyilkolt ma-gyarok.

            A 13 honvédtábornokkal nem zárult be a magyar mártírok végtelen sorozata. Az  1919-es proletárdiktatúrában az idegenvérű terrorkülönítmény parancsnoka, Szamu-elly Tibor akasztatta, gyilkoltatta a magyar vezetôréteg legjobbjait, mint a Habs-burgok zsidó-fattya teljhatalmú tábornoka, Haynau. Történelmünk leggyászosabb korában, 1945–46-ban a szintén idegenvérű Rákosi Mátyás már magyarokkal, Til-dyékkel,  Nagy Ferencékkel végeztette el a magyarirtást.  – folytatás a 2. oldalon –

– folytatás az elsô oldalról –

            A magyarság közép-európai keresztény államiságának ezer esztendejét több kor-forduló jellemzi, melyek végül is kialakították a sajátságos európai magyar élet formát. Ezeknek a korfordulóknak mindig megvoltak a nagy alakjai. Mind a nemzeti kirá-lyaink között, mind azokban a nagy hazafiakban, akiknek többször sikerült a ma-gyarságot a ránktörô ellenséggel szembeállítani, hogy a magyar szabadságot és függetlenséget megvédjék. Az isteni küldetés mindig állított valakit a magyarság élére, aki kezébe vette a Nemzet sorsának irányítását. Így volt ez 1944. október l5-én is!

            A II. világháború gyôzteseinek ,,történészei” éveken át rágalmakat szórtak a  1945-ös legyôzöttekre. Egyik legtöbbet ócsárolt személyiség ma is Szálasi Ferenc nemzetvezetô, akit a kommunisták 1946-ban kivégeztek. Számtalan írásműben  gyilkosnak nevezték, a németek bábjának, a magyar zsidók elhurcolójának, Eich-mann cinkostársának. A leghihetetlenebb álhíreket terjesztették róla, s mindezt evangéliumi bizonyossággal. Lassacskán azonban komoly történelem  tudósok újra átvizsgálták Szálasi Ferenc nemzetvezetô ügyét, és végkövetkeztetéseik más képet nyújtanak a Hungarista Mozgalom vezetôjérôl. Elsônek Macartney angolszász történész ,,October fifteenth” (Október tizenötödike) című, a két világháború közti Magyarország történetét tárgyaló kétkötetes művében.

            Szálasi Ferenc agyonrágalmazott emlékét professzor Macartney messzemenôen  rehabilitálja. Macartney kifejezetten szembeszól a halálos ítéletet hozó ,,népbí-róság” és a hazai kommunista sajtó megállapításaival, amelyek a mártír Szálasi Ferencen semmi jót nem hagytak, ôt árulónak, németbérencnek, tömeggyilkosnak és ezenkívül félkegyelműnek neveztek.

            Keletrôl–nyugatról egyaránt elhallgatják azt a gondolatot és tényt, hogy a két világháború között minden nemzeti mozgalom Európa életrendszerének korsze-rűsítésére és megerôsítésére irányult, még öncélú utakon is. Mert nyugat felöl a gyarmati és profit-kapitalista érdekeltségek rontották már erôsen Európa kontinentális kereteit, keletrôl a Magyaroszországot jármába fogó bolsevizmus fenyegette. A szolgálat, amit tulajdonképpen Európa valamennyi nemzete megtett, s amelynek során Magyarország 1944. október 15-én végsô bizonyságot tett, nem a német imperializmusnak szólt, hanem a szövetséges német katonai erônek.  Mert ez nemcsak a német nemzetért harcolt minden fronton, hanem azért is, hogy  Európa – Európa maradhasson. A magyar nép túlnyomó része 1945-ben nem tartotta  természetesnek, hogy ,,háborús bűnösség” címén a Trianont követô Magyarország  majdem valamennyi miniszterelnökét s legtöbb miniszterét kivégezzék. A háborús idôszak magyar politikusai talán külpolitikai és katonapolitikai ítéleteikben téved-tek, de politikájuk motívuma a nemzet szolgálata volt. Magyarország  nemzet-vezetôje nem volt ,,Hitler Quislingje” Macartney professzor történelmi  művében szinte rögeszmének tünteti fel a vértanu Szálasi Ferencnek azt a szándékát, hogy a hatalmat ,,csak a nemzet és az államfô közös akaratából” kívánja átvenni. Macartney továbbá maga emelte ki ismételten Szálasi Ferenc alkotmánytiszteletét és azoknak a belpolitikai rágalmaknak alaptalanságát, amely ôt alkotmánytörés és államcsíny szándékával gyanusították.

            1944. október 15-ét az alkotmányellenes cselekmények egész sorozata elôzi  meg, amely a Lakatos-kormány puccsszerű kinevezésével veszi kezdetét. Ugyanis  1944. augusztus 24-én vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó a Sztójay-kormányt lemondásra kényszeríti, s saját maga által összeállított kormánylistával  kine-vezi Lakatos Géza ny. vezérezredest miniszterelnöknek. A kormánynak egyik  elôre elhatározott fô feladata a háborúból való kilépés elôkészítése, és annak  mindenáron való végrehajtása. Ennek a szándéknak a keresztülvitelére Horthy kormányzó a tör-vényhozás megkérdezése nélkül, mindent saját maga és ,,titkos tanácsosai” kezdeményeznek. l944. szeptember 7-én Horthy Miklós koronatanácsot hív össze a fegyverszüneti tárgyalások kezdeményezésére. Jelenléte és személyes javaslata ellenére az éles ellentétek miatt határozathozatal nélkül oszlik fel  a tanácskozás.

            1944 szeptember l0-én Horthy ismét összehívja a ,,titkos tanácsosok” ülését,  amely a fegyverszüneti tárgyalások azonnali megindítása mellett dönt. Mivel azonban az ülés felelôs álláson kívül gyülekezete, döntését törvényesen is érvényre akarják juttatni, ezért másnapra Lakatos Géza minisztertanácsot hív össze. A minisztertanács a koronatanácshoz hasonlóan elutasítja a fegyverszüneti javaslatot. A kettôs kudarc következtében Lakatos beadja kormánya lemondását, majd a koronatanácsban és minisztertanácsban a fegyverszüneti javaslat ellen felszólaló miniszterek kihagyásával új kormányt alakít. Így alakul meg 1944. szeptember 11-én a második Lakatos-féle puccskormány.

            A koronatanács és minisztertanács elutasító magatartása ellenére a törvényhozók két házának megkérdezése nélkül, az illegális ,,titkos tanácsosok” döntésére  támaszkodva Horty Miklós 1944. szeptember 28-án kiküldi Faragó Gábor altábornagyot Moszkvába elôzetes fegyverszüneti tárgyalások kezdeményezésére. Nyil-vánvaló, hogy cselekedete és a fegyverszüneti feltételek elfogadása az alkotmányba s a  kormányzói jogkörébe ütközô. Az 1920. l.s 1937: XIX.t. cikkek korlátozták ezt az államfôi jogkört és azt az államfô és országgyűlés együttes feladatává tették,  fegyvernyugvás elrendelését, fegyverszünet kötését nem lehet a ,,háborúviselés” fogalmi meghatározásából kikönyvelni. Éppen olyan ország- és társadalom sorskialakítás ez, mint maga a béke vagy háború. A magyar törvényhozás az államfolyamatnak ezeket az életkérdéseit az államfô és az országgyűlés együttes döntése alá  helyezte. Horthy hozzájárulásával Moszkvában 1944. október 10-én megkötött fegyverszüneti egyezmény arra kötelezte volna az országot, hogy a szövetséges Németországnak hadat üzenjen, s a német hadsereget megtámadja.

            1944. október 15-én a kormányzó fegyverszüneti hadparancsának a rádióban beolvasása után a németek megtámadására irányuló hadműveleteknek Malinovski szovjet marsallal való megbeszélésére Nádas Lajos vezérkari ezredest, a honvédelmi minisztérium hadműveleti osztályának vezetôjét jelölte ki. Mindezt szintén az országgyűlés tudta s elôzetes hozzájárulása nélkül.           – folytatás a 3. oldalon –

            ,,Az ország alkotmánya e lépéseinek érvényre jutásával – Dr. Szemák Jenô szavaival élve – hang nélkül a múlté lett volna, s maga az ország az államfô hűbére.” Október tizenötödike nemcsak folytatta a megnyitott tüzet a vörös áradat ellen: október tizenötödikének tartalma volt. Október tizenötödike akart és tett!  A tények beszélnek és ítélnek akkor is, ha a hódító érdekek elnyomják a hangját és igazát. A nemzet védereje az önkényes hadparancsra villámszerűen reagált. József királyi herceg, tábornagy 1944. október 17-én rádióbeszédében a nemzetet az  önvédelmi harc továbbfolytatására szólította fel. Macartney történész Magyar-ország történetével foglalkozó hatalmas művét a vértanú vitéz kishindi Hindy Iván  vezérezredes emlékének ajánlotta, akinek emlékéhez Budapest 52 napos tündöklô védelme fűzôdik, a budapesti helyôrséggel együtt nyomban szembehelyezkedett a fegyverletételi paranccsal. Nádas Lajos vezérkari ezredes, aki mint a  hadműveleti osztály vezetôje csúcspozíciót töltött be a honvédelmi minisztériumban: kormányzó kijelölését az oroszokkal való hadműveleti együttműködésre nem fogadta el. Farkas Ferenc vezérezredes katonapolitikai adminisztrációt vállalt a további ellenállás kormányától, majd hadbírói tisztséget. Ezeket a példákat hosszú láncolatban lehet folytatni...

            Magyarország háborús szerepe nem a német csatlósállam megítélését kívánja,  hanem annak felismerését, hogy Magyararszág önmaga és a Nyugat védelmében teljesített szolgálatot. Ezelôtt a hôsies harc elôtt éppen Adenauer Németországában hajtották meg Münchenben 1951. május 15-én tartott ünnepélyes összejövetelen a német Soldatenbund prominens képviselôi a kegyelet és elismerés zászlaját. A tények felett átsiklani nem lehet. Ellenségeink örömére csak ártunk nemzetünknek, ha az 1944–45-ös önvédelmi harcunkat ország-világ elôtt meghurcoljuk.

            Akad-e még valaki a nyugati kultúrnemzetek tagjai között, aki nem ismerné fel a két magyar megmozdulás döbbenetes hasonlóságát, azonosságát. Akad-e épeszű ember, akinek magyarázni kelljen, hogy 1956. október 23-án ugyanaz a nép vívta ki a világtörténelem leghôsibb szabadságharcában nemzet függetlenségét, szabadságát, a semleges Magyarországot, amely nép 1944. október 15-én a felére csök-kent hazája területén határozott és történelmi érettséggel markolta meg még jobban fegyverét, kigolyózta maga körül az árulókat, amely nép a második világháború bolsevistaellenes csatasorában, nem kapitulált!

            Végezetül álljon itt néhány szó Rahn: "Ruheloses Leben" c. könyvébôl, amely  tanuságként villan át 1944. október 15-i események komor láthatárán, amikor az  emberi sors drámai óráiban a hűvös felismerés olykor utat talál magának. Így  történt a volt magyar államfônél, a kemény ôsz katonánál, aki 1944. október 16-án nyilatkozott Rahn nagykövet elôtt, aki a német diplomáciai testület Hitler-ellenes csoportjához tartozott a II. világháború alatt, és az októberi események idején fontos és irányító küldetésben Budapesten tartózkodott. Emlékiratában (,,Pihenés nélküli élet”) a budapesti állampolitikai változásokról többek között a következôket írta: ,,Október l6-án délután Horthy tengernaggyal nagy  nyugalommal beszélgetünk az elôzô nap és éjjel eseményeirôl, mint egy régmúlt idô történéseirôl. Borúsan mosolygott. Igen, (mondotta) elvesztettem az idegeimet és nem fontoltam meg helyesen, amit cselekedtem.”

Üzenet a feljelentô ,,bátor” magánszemélyeknek! - Révffy László

 

            Tudomásomra jutott, hogy ifjú Hegedűs Lóránt ellen boszszúhadjárat indult, mert végre volt egy olyan magyar ember, aki le merte írni az igazságot, és ezt megismételte adásában az egyetlen nemzeti érdekeket sugárzó radióállomás, a PANNON Rádió.

            Hogy a ,,közösség elleni izgatás” címen pontosan mit ért a Központi Ügyészségi Nyo-mozó Hivatal, amely a vádemelést  átküldte a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz, csupán az áll a rendelkezésünkre, hogy ifjú Hegedűs a MIÉP XVI. kerületi Ébresztô című hetilapjában írta meg állítólag azokat, amelyek ,,a közösség elleni izgatás bűncselekményét kimerítik”.

            A ,,magánszemélyek” feljelentése alapján indult meg a nyomozás, ami elegendô volt ahhoz; hogy vádemelést foganatosítsanak a fiatal lelkész ellen. Késbb még a kerületi lap fôszerkesztjét is bevonták a vádemelési javaslatba, mert a sajtószabadság jogán helyt adott az írásnak a lapban.

            Lássuk csak pár szóban azokat a rettenetes mondatokat, amelyek felbôszítették a ,,magánszemélyeket” és úgy, mint az  emlékezetes Rákosi-Kádár idôkben, azonnal szaladtak feljelenteni.

            ,,... galíciai jöttmentek hada... a nácikat is nemegyszer megszégyenítô fasiszta mód-szerekkel a Jordán partja mellôl, hát jönnek megint a Duna partjára, hol internacionalistán, hol nemzetieskedve,  hol kozmopolitán még egyet rúgva a magyarba ... Rekeszd ki ôket!  Mert, ha nem teszed meg, ôk teszik ezt meg veled!"

            Vagyis a leírt szavak személyi jogsértésnek, az emberi méltóság megsértésének számítanak, és ezért rögtön bíróság elé kell hurcolni a vádlottat, és bevágni börtönbe legalább három évre! Ehhez adott segédkezet a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a mai Ma-gyarországon, hiszen ezeket a sorokat a kifogásolt  írást ifjú Hegedűs Lóránt még két alkalommal felolvasta a  PANNON Rádió hullámhosszán!

            Legyen szabad innen Angliából megjegyeznem, hogy ifjú  Hegedűs minden leírt szavával egyetértek, és ha ez nem tetszik a hazai ismeretlen – a háttérben bátor! – titkos feljelentôknek, tegyenek róla és jelentsenek fel itt Angliában gyűlöletre uszítás miatt! Mivel minden éremnek két oldala van, vizsgáljuk meg az érem másik oldalát is elfogulatlanul, hogy alátámasszuk a  lelkész leírt szavainak igazságát.

            Vissza kell tekintenünk a történelembe, mert ahogy a jelenlegi palesztinok és izraeli zsidók közti gyilkolásoknak is oka volt/van, hogy abból idôvel okozat legyen, így van ez a leírt  szavak mögött is. Magyarország a 20. század elején 133 napos  kommunista vérengzést élt át, amikor a magyar parasztok százait akasztották fel útszéli fákra, mert nem értettek egyet a bolsevista elvekkel. Tényként lett megállapítva, hogy 590 magyar  férfit és asszonyt végeztek ki a legállatibb módon. Csak azért nem lett több áldozat, mert az akkor Budapesten székelô olasz  katonai küldetés vezetôje Romanelli olasz királyi ezredes közbelépett. Az akkori kommunista forradalmi kormányzótanács 45 tagjából 31 zsidó volt! Ezeknek nagy része nem is olyan régen Galíciából jött Magyarországra, és a becsületes munka helyett inkább a gazemberség és a becsapás mesterségét folytatta az egyszerű gondolkozású ruszin-földi polgárok ellen.

            Azért jöttek ezek Magyarországra egykor, mert például Romániába nem engedték be ôket. Jöttek százával, ezrével, tízezrével, mert az akkori országgyűlés nem hozott olyan törvényt, amely megakadályozta volna a beözönlést. Vagyis ezek voltak a ,,galíciai jöttmentek hada”, akik a beengedést úgy hálálták  meg, hogy véres kommunista forradalmat robbantottak ki Magyarországon. Öltek, raboltak kegyetlenül. Csupán egyet a sok  közül említenék meg, hogy milyen kegyetlenül hóhéroskodtak hazánkban ezek a zsidók. Kohn Ármin saját bevallása szerint 18 embert ölt meg. Bergfeld Izidor a kommunizmus 133 napja  alatt 155 embert végzett ki. A kivégzések módja is embertelen volt: gyakran kihúzták az áldozat nyelvét, kiszúrták az egyik  szemét, és így kellett végignézni társának felakasztását. A lógó embernek felmetszették a hasát, kihúzták a beleit. Budapesten egy csendôr-alezredesnek – mint a csirkének – elvágták a torkát, és egy félreesô helyen folyatták ki a vérét.   

            KIREKESZTÉS 1867 ÓTA!

            A történelem megismétlôdött: akárcsak 1919-ben, 1945-ben  is akasztottak áldozatokat lámpavasra az Oktogon téren.

            A történtek, és a ma divatos, világszerte elterjedt antiszemitizmus szóhasználat után lehet-e csodálkozni azon, hogy a  magyar nép nem szerette a zsidók térhódítását hazában? A  kereskedelemben, az iparban, a közlekedési vállalatoknál ôk  töltötték be a vezetô állásokat még a második világháború kitörése elôtt is. Az orvosoknak, ügyvédeknek, fogorvosoknak,  gyógyszerészeknek, színházigazgatóknak, színészeknek nagy százaléka volt zsidó. Ezt a túltengést mérsékelte az elsô és a többi zsidótörvény, de az életüket nem veszélyeztette. Ezért menekültek Magyarországra százezrével más országokból, ahol a zsidókat kegyetlenül irtották.

            Ezért nem lehet elitélni ifjú Hegedűs Lóránt azon szavait,  amikor ma, a 21. század ele            ,,Rekeszd ki ôket, mert ha nem teszed meg, ôk teszik meg veled!”

            Hiszen ez történt a kommunizmus éve alatt, és ez ismétlôdött meg 1990 után, amikor az úgynevezett ,,rendszerváltásból” nem lett semmi és újra ,,ôk” lettek az urak, most már eldobva az elvtárs szót, a kapitalista rendszer leghűségesebb kiszolgálói.

            A magyar életbe beolvadt zsidóság többsége elveti ezeket az igazságtalanságokat és törvénytelenségeket, de megfélemlítve  figyelik az eseményeket. Nem igaz, hogy a magyar nép zsidógyűlölô, illetve idegengyűlölô! Ugyanakkor – mert joga van a védelméhez, – küzd az idegen országhódítás ellen, hogy  az 1100 éves ország idegen kezekbe ne kerüljön és meg ne  szűnjön minden, ami évszázadokon keresztül nemzeti alapokon  épült fel, keresztény tanításban.

            A jelenlegi állapotokért az elsô állítólag szabadon megválasztott kormányt teszem felelôssé, amikor nem végezte el az általános tisztogatást, és a kommunizmus kiszolgálóit nem fosztotta meg uralmuktól. Minden maradt a régiben, sôt, uralmuk  kiterjedt a legszélesebb formában, és a volt elvtársak, ma már átfestve kapitalistáknak, kiárulták az ország megmaradt értékeit jó százalékért a külföldi spekulánsoknak.

            Az igazságot megírni és azt megismerni az ország nagy  részének 1990 óta nem állt módjában, mert a hatalom egyik legnagyobb eszköze, a sajtó, mindig megmaradt az or-szághódítók kezében. Így tudták becsapni kétszer is a magyar népet  1990 óta, hogy a kommunizmus megmaradt gazemberei újra hatalomra jussanak 1994-ben és 2002-ben. Ôk sohasem felejtették el azokat a szavakat, amelyeket az 1910-ben alapított  Szombat című magyarországi zsidó lap cikkírója írt, amikor  köszöntötte olvasóit. Mivel az emberek köny-nyen felejtenek, álljon itt annak teljes szövege:

            ,,Új lapvállalkozások hírének szele fújdogál az országban és a  levegô tele van a sajtó elzsidósodásának szólamaival. A kolerának, vagy a fekete himlônek híre nem okozott volna nagyobb ijedelmet, mint egy újabb lapnak megjelenésérôl szóló hír, mely a tunya, fösvény és épp ezért sajnálatosan tehetetlen klerikális fekete sereg mögött  mindig a zsidóság újabb térfoglalását látja. És fellármázzák a világot a zsidó sajtó elôretörése miatt. Reszketnek a dühtôl, mert képtelenek  voltak velünk lépést tartani, és minden rosszat szemére hánynak a  liberális sajtónak, de dacára ennek, mi uraljuk a lelkeket, dacára mindennek, a milliók Magyarországon mégis ezután a zsidó sajtó után igazodnak. Már évtizedek óta halljuk a klerikális macskazenét, ez azonban korántsem zavarja a zsidóság elrenyomulását a sajtó  terén. Mert mi szükséges a sajtóhoz? Két dolog – elôször: Pénz,  pénz, pénz; másodszor: Ész, ész, ész. És a fekete lovagoknál ezekbôl  nem igen akad felesleg. Az egész zsidó sajtót össze lehetne roppantani, de ezeknek a gyűlöletüknél is nagyobb a gôgjük. Jól érzik, hogy hetedik – értsd a sajtót – nagyhatalom kegyeibe kellene férkôzniük, azonban az drága mulatság. Ehhez szív és áldozatkészség kell. Köztudomású, hogy ezen tulajdonságokkal csak a zsidó-ság rendelkezik.  Jól tudják, hogy az emberiség harcai közepette szükség van ennek  a hatalmas és rettenetes fegyveróriásnak a megszerzésére, de ehhez  odaát túl lusták és fösvények.”

            Ôszinte szavak ezek, amelyek módfelett ráillenek a mai magyarországi sajtóviszo-nyokra! Sajnos, az elmúlt évszázadban  ezekbôl az intelmekbôl nem sokat tanultunk, és ezért történhetett meg az, hogy a sajtó jóvoltából – amely a népbutítást  végezte még 1990 után is – továbbra is az ô kezükben van a  hatalom. A sajtó nagyobb úr, mint az államvezetés illetve a kormány. Akinek a kezében van a sajtó, azé a hatalom, azé a nép feletti uralom is.

            Ezeket az igazságokat hozta nyilvánosságra ifjú Hegedűs Lóránt, és ezért kell ôt ma megfeszíteni, mint egykor Krisztussal  tették. Az ítélet végrehajtásához pedig könnyen találnak ma Magyarországon Pilátusokat.

            Addig, amíg Magyarországon nyíltan lehet gyalázni a zsidók által vezetett sajtó útján az 1100 éves hagyományokat, micisapkának nevezni a magyar koronát, gyalázni a nemzeti érzéseket, kigúnyolni a keresztény vallás tanításait, terjeszteni az erkölcstelenséget amerikai mintára, addig a fiatal lelkésznek is joga van leírni és elmondani az igazságot, amely hazánk megmaradását szolgálja az elkövetkezendô évszázadokra.

            Vagyis: ha a jelenlegi liberális/kommunista/zsidó vezetés mocskolhatja a magyar nem-zetet, ,,csatlósnak, nácinak, antiszemitának” kiabálhatja a külföld felé is a magyart, akkor Hegedűs Lórántnak is jogában áll megmondani a való igazságot, megvédeni szülôhazáját.

            Akik eddig elfogadják a ,,magánszemélyek” feljelentését, és ezért ifjú Hegedűst biróság elé akarják állítani, azok kiszolgálói az ország ellenségeinek, akikrôl tudjuk, hogy kicsodák, és  méltán illik rájuk a jelzô, hogy hazaárulók!

            A magyar nép együttes ereje még ma is elég ahhoz, hogy a  jelenlegi hazaárulók bandáját elkergesse egy csendes népfelkeléssel, mert ehhez joga van és kötelessége megtenni a jövô nemzedék érdekében. Éppen ezért ifjú Hegedűs Lóránt szavai nem személyiségi jogi jogsértés, az emberi méltóság megsértése, hanem igaz szavak, amelyeket újra és újra meg kell ismételni,  hogy az ország és annak sokat szenvedett népe megmaradjon: 

            ,,Rekeszd ki ôket, mert ha nem teszed meg, ôk teszik meg veled!”

 

Révffy László

Megkésett bajtársi válaszlevél Hábel János, egykori ,,pesti srác”-nak!

            Ez év májusában születésnapi ajándékként, egy nagy köteg Szittyakürtöt  nyomott kezembe Bellák Frigyes és neje, Margó Asszony!

            Barátom csupán azt kérte, hogy a 2001. január-februári szám 4. oldalán megjelent, Hábel János ,,pesti srác” visszaemlékezését olvassam el elôször, amelyre ezennel reagálok, mint Dukán Árpád, a Tatai ,,Dózsa” Lövész, Páncélos és Gépkocsizó Tiszti Iskola egykori II. évfolyamos növendéke. A megtorlás éveiben  kényszerültem névváltoztatásra, mostani nevem Donát Ármin.                          Engedtessék meg, bajtársak között az idôsebb jogán (1935. május 11-én Szombathelyen születtem), hogy a kölcsönös tisztelet és bizalom jegyében, válaszomat tegezôdve írjam. Tetszett a visszaemlékezésed, a célod, hogy az igazságra derüljön fény, illetve óhajod: ,,Nagyon szeretném a még élô, a Rádiónál harcolt bajtársak kezét megszorongatni, megölelni, ôket megcsókolni.” Megértem, hogy Te is csak 2001-ben léptél a nyilvánosság elé, az emlékek  nyomasztó súlya alatt, hiszen így fogalmaztál: ,,A Kádár rendszer alatt pedig  nagyom féltettem az életemet és a szabadságomat.” Jómagam is rettegtem ezen idô alatt, de a rendszerváltozásnak csúfolt színjáték 7. évben!!! megfenyegetett, egy gazember ÁVH-s!

            Ennek ellenére, vagy éppen ezért, 1998-ban megírtam az 56-os hadtörténeti visszaemlékezésemet, amelynek cime: I. Tisztiiskolások a Hazáért. Az 56 gépelt  oldal és 12 melléklet terjedelmű munkámat összességében elfogadta a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB). A kritikai észrevételeim feloldásához kötötték az államköltségen való megjelentetést, azonban erre nem voltam hajlandó a ,,történészi” hazugságok miatt! Ráadásul a TIB, a rám nézve sértô jellegű következtetését sem vonta vissza, illetve nem tette jóvá.

            A forradalom történetének meghamisítá-sában nem leszek partnerük és nem hagyom  magamat befolyásolni! Többek között erre kötelez Sipiczky Ferenc corvinista mesterlövésszel történt találkozásom 1998-ban. Kéré-sére kutattam fel és találtam meg egykori baj-társnôjét, Jámbor Etelkát, aki jelenleg Szombat-helyen él, mint Kokoly Miklósné. Az említett hadtörténeti visszaemlékezésemet a helyi Vasi Szemle című folyóirat 2000.V:/emlék/ számában – terjedelme miatt – kivonatosan megjelentették, illetve a Szittyakürt is méltatta, a 2001. július– augusztusi kiadásában, a Szerkesztôi üzenetek 3. bekezdésében! Dicsô forradalmunkról több elôadást is tartottam Ausztriában és Szlová-kiában, illetôleg a trianoni békeparancs miatt elrabolt Lajtabánság és Felvidék településein, valamint a szombathelyi Schmidt Múzeumban középiskolások számára ,,rendkívüli történelmi órát” adtam. Itt vannak elhelyezve az 56-os re-likviáim, és Édesapám II. világháborús, valamint 1848-as szabadcsapatos elôdeim emlékei!

            A konkrét eseményekre térve, kedves Bajtársam, lényegében ugyanazt fogalmaztuk meg, ami a következôkbôl is kitűnik.

            1956. október 23-án a ,,Gerô-beszéd” után riadóztattak minket! Az Iskola válogatott különítményét ,,Nyilt tűzparancs”-csal indították Budapestre ,,az ellenforradalmat kirobbantó csôcselék” leverésére, illetve ha elesett a Rádió, annak visszavételére! További parancsok: a Corvin-köz lángszórós, kifüstölése és a Kilián Laktanya szétlövése!

            Mindegyik tűzparancsot, a vezénylô tisztjeinkkel együtt megtagadtuk, mely elhatározásunkban csak megerôsített bennünket a szovjetek ,,fogadása” a Szentkirályi utcai Gyermek Kórház elôtt. A Bródy Sándor utcába történô befordulásunk elôtt homlok-géppuskatüzet zúdítottak ránk. Csak a kapualjakba történô  gyors behúzódásunk mentette meg élétünket! Másnap is szovjet géppisztolyos rajokkal vívtunk tűzpárbajt, amikor a Múzeum körút felôl is támadták a Múzeum épületét, amely kigyulladt. Padlásán Corvin-köziek voltak, köztük Wittner Mária is, aki ezt az utóbbi években személyesen mondta el.

            A Rádió környéki harcokat követôen, Pongrátz Gergely a Corvin-köz fôparancsnoka okkal tartott a ,,testvérháborútól”, miszerint a katonaságot is bevetik a civil szabadságharcosok ellen. Ezt mi akadályoztuk meg, hiszen a Solymosi alezredes vezette, piliscsabai páncélo-sokkal szembehelyezkedve, megtagadtuk a tűzparancsot! Ezt az áruló Iskola Parancsnok, Lázár Tivadar ezredes, három  politikai tiszt aláírásával kihagyta a jelentésbôl, jegyzôkönyvbôl, amelynek  másolata birtokomban van, és a fenti állításomat a TIB sem ismeri el!  56-os forradalmunk eszmeiségét és hagyatékát töretlenül ápolom és annak  egységéért küzdök, mert ez Szombathelyen is megbomlott – Pongrátz Ger-gely Bajtársat igazolva – nemcsak a kommunisták, hanem az ,,ál 56-osok” jóvoltából is!  Ötvenhat történéseivel összefüggô hadtörténeti tanulmányomat tovább írom, II. Hôsök és Mártírok illetôleg III. Távol a Hazától címmel.

            Szíves tájékoztatásodra közlöm azt is, hogy szülôvárosomban elmúlt év november 18-án került sor, Szombathely legfiatalabb 56-os mártírja, Balázs László (1941-1957) sírszentelésére, amely felemelô és meghitt keretek között  zajlott le. Jómagam kutattam fel a sírt, dr. Csorba Boldizsár ügyvéd felbecsülhetetlen jogi segítségének igénybevételével! Engedd meg, hogy az egyik képen bemutatkozzam, illetve a másik fotón megmutassam az elôbbiekben em-lített mártírunk sírját!

            Tudatom Vé1ed azokat az egykori Corvin-közi Bajtársaim neveit, akikkel levelezô vagy személyes kapcsolatot tartok: Németh Sándor (Anglia), Szilay-házaspár (USA), vitéz Terényi Ferenc (Kanada), Szombathelyen: Fehér Tibor műegyetemi szabadságharcos és Horváth Fe-renc, a Nagyatádi Tüzér Ezred tizedese, aki a 76-os löveget a Corvin Mozi szökôkútja elé vontatta, illetve állította.

            Kedves János Barátom, ezeket a gondolatokat kívántam Veled, illetôleg az eddig még ismeretlen Bajtársaimmal és a Szittyakürt Olvasóival közölni és megosztani Forradal-munk és Szabadságharcunk 46. évfordulóján, bízva abban,  hogy mielôbb fölvehetjük a kap-csolatot az alábbi címen vagy telefonszámon!

 

            Bajtársi üdvözlettel és köszönettel:

 

Donát Ármin

 

H-9700. Szombathely, Bagolyvári sétány 2.

Telefon: (36) 94 321-918

Cirkusz helyett ! - Bátory Géza

 

            Hosszú ideje tanúi vagyunk annak a szánalmas és nevetséges cirkusznak, ami az ún. Mécs-bizottságban csúcsosodott ki.

            Ugyanis évek óta folyik a különbözô ígazoló, szűrô, vizsgáló átvilágító bizottságok  ,,munkája”, melyeknek eddig semmi, de semmi kézzelfogható eredményét nem láttuk. Egyetlen  céljuk volt, hogy eltereljék a figyelmet a lényegrôl, hogy kik voltak a Kádár-rendszer bűnösei  és haszonélvezôi, akik közül sokan az elmúlt 12 évben is vezetô beosztásban voltak és vannak  még napjainkban is.

            Keresik az ,,érintetteket,” hogy kiknek a neve szerepel az elmúlt évtizedek titkos ira-taiban, amivel kompromittálni lehet azt, akit akarnak. Tehetik ezt az elvtársak nyugodtan, hiszen a  rájuk vonatkozó iratokat az elmúlt években ügyesen eltüntették.

            Az ,,érintettségi” cirkuszon csak nevetnek és bosszankodnak az emberek. Mert ki ,,érintett”?  Azok, akiknek neve szerepel az egyes okmányokon!?

            Így 195ó kapcsán ,,érintett” Horn Gyula és Mansfeld Péter, Münnich Ferenc és Tóth Ilona.  Igen, mind a négyen ,,érintettek”, de micsoda különbség!

            Az ,,érintettség” csak arra jó, hogy ,,kabátügyeket” csináljanak! Mert az emberekben csak az  marad meg, hogy ,,érintett,” amit a média széles körben propagál. Az, hogy milyen mértékben, és minôségben érintett, az lassan összemosódik. Így kerül közös nevezôre a bűnös és az áldozat.

            E bizottságosdi cirkusz helyett – ami mellékesen jó pénzt is hoz egyeseknek – egy egyszerű és ésszerű javaslatom lenne.

            Hozzák nyilvánosságra, hogy kik kapták meg 1957-ben az un. ,,Munkás Paraszt  Hatalomért” kitűntetést!

            Ugyanis ezt azok kapták meg, akik 1956 november 4-én pufajkába öltözve vezették a szovjet  csapatokat Budapest utcáin, és utána hónapon keresztül – a bosszúállás legvéresebb idôszakában – fegyveresen üldözték az ,,ellenforradalmárokat”, és ezt követôen a Kádár-rendszer legbiztosabb támaszai voltak.

            Soraikból kerültek ki szinte kivétel nélkül a megyei, járási, városi tanácselnökök, pártbizottsági titkárok, rendôrkapitányok, munkásôrparancsnokok, a miniszterek és miniszté-riumi vezetô beosztottak, a vállalatvezetôk, TSZ elnökök, a diplomáciai testületek tagjai, stb. Tehát szinte minden vezetô ezek soraiból került ki!

            A kitüntetéshez hihetetlen elônyök járultak. Soronkívüli ingyen lakáshozjutás. (Fôleg az ún.  ,,disszidensek” elkobzott lakásai közül válogathattak.) Gyermekeiket felvételi vizsga nélkül vették fel bármelyik egyetemre. A legmegbízhatóbb elvtársak gyermekeit nyugati egyetemekre küldték. A kitüntetéssel jelentôs anyagi juttatás és kiemelt nyugdíj is járt.

            Úgy gondolom, ennyi is elég, hogy világossá váljon mindenki elôtt, hogy a négy évtizedes bolsevista uralomért – ami nemzetünket ázsiai szintre züllesztette –, a mérhe-tetlen testi és lelki szenvedésért, ezrek haláláért, tízezrek bebörtönzéséért, százezrek megalázásáért és elüldözéséért azok felelôsek, akik ennek a kitüntetésnek tulajdonosai!

            Nem a néhány száz ,,érintetten” kell rágódni, bizottságokat felállítani, és heteken, hónapokon át  ezzel szédíteni az embereket, csupán egy ,,megtisztelô kitüntetés” tulajdonosainak neveit kell  nyilvánosságra hozni, minden kommentár nélkül.

            Ezt kellett volna tenni már 1990-ben, de jobb késôn, mint soha!

 

Bátory Géza

FELHÍVÁS A NEMZETHEZ! - Wittner Mária

 

            Felhívásom a Nemzethez egyenes folytatása a Parlamentben a kommunizmus áldozatainak nevében elmondott vádiratomnak. Akkor úgy éreztem, meg kell szólalnom, most tudom, ismét szólnom kell.

            Történelmi pillanatokat élünk. Elérkezett az idô, hogy kinyilvánítsuk Petôfi  szavaival: ,,itt az idô, most vagy soha!” Most dôl el a NEMZET sorsa, hogy rabok legyünk, vagy szabadok.

            Elég volt a megosztottságból, elég volt a pártoskodásból. A FIDESZ és a MIÉP egymásra mutogatásából és egymástól való elhatárolódásából. Széchenyi István szavaival élve ,,a pártoskodás a Nemzet megrontója”.

            A Magyar Út Körök és a Polgári körök ne járjanak külön utakon, ha egy a cél!

            Orbán Viktor miniszterelnök Úr álljon a Nemzet élére, ne külföldi elvárásoknak próbáljon megfelelni, hanem képviselje radikálisan a magyar nemzeti érdekeket, mert ez a fennmaradásunk egyetlen útja.

            A választásokkal kapcsolatban minden demokratikus utat betartó  tiltakozásunkat lesöpörték az asztalról.

            Azóta az is kiderült, hogy Magyarország miniszterelnöke D-209 III/II szigorúan titkos politikai tiszt volt, aki nyilvánvalóan nem magyar, hanem szovjet érdekeket képviselt.

            A MIÉP újra aláírásokat gyűjt. Ezek a tiltakozások különálló akciók, melyeket szimpátiával kísérnek az emberek, de ez önmagában nagyon kevés.

            Most elérkezett a cselekvés ideje, követeljük, hogy Medgyesy mondjon le, mert becsapta a választópolgárokat, és a Köztársasági Elnököt, aki ilyen múlttal nem nevezhette volna ki.

            A MSZP és SZDSZ mindezt megpróbálja eltusolni a kereskedelmi TV csatornákon keresztül és a Parlamentben is.

            Épp ezért egységesen követeljük a D-209-es eltávolítását, mert ilyen ember nem képviselheti a világ felé Magyarországot.

            És egyben követeljük az új, külföldi beavatkozástól mentes, demokratikus szabad választásokat.

 

Wittner Mária