Hétköznapi gondolatok - Átányi László

Levél Medgyesi Péternek

Tudathasadás a politikában és a művészetben

Fából vaskarika

LILI MARLEEN... ,,Kívül a kaszárnyán...”

Zsidó áfium – magyar orvosság

Mirôl szól az Ördög Bibliája?

200 éve született Kossuth Lajos

A hazugoknak fáj az igazság

Hétköznapi gondolatok - Átányi László               Magyarországon iszonyú méreteket ölt a magyarellenesség: sajtóban, tévében, rádióban és a politikában.             Világpolgárok lepték el nálunk a fontos posztokat, a legtöbbjük magyarul is beszél.             Nem hatástalanok az írásaim! Már nem utazik velem egy  liften az egykori munkásôr szomszéd, izraelita lakótársunk  pedig visszamondta az ismeretséget.             Kis ország, de nagy nép vagyunk. Nem létszámban, de  kultúrában sportban, szellemi teljesítményben és életerôben.  Magyarország nagyobbik fele a föld alatt van ezért létkérdés számunkra, hogy ragaszkodjunk ôseinkhez.             Ha azt mondanák, hogy Kaliforniában kényelmes nagy ház vár, és pazar ellátás életfogytig, nem mennék el. Inkább ebben a fészekmeleg kis hazában, szegénységben, kiszolgáltatva a rossz orvosi ellátásnak és a nemzetellenes hatalmi  elitnek.             Gyarmati sorba süllyedünk! Az olcsó munkaerô miatt jön  hozzánk a külföldi befektetô. Egy dolog jelenti nálunk a folyama-tosságot: a nyomorszint.             Ha nem vagy gazdag vagy állásban hatalmas, bölcsességedre senki nem kíváncsi.             Az emberi gondolatok sok ezer éves kincsestárába már  oly ritkán érkezik látogató. Bezzeg a hódító álművészet  százmilliókat körébe von. Magányűzô a televízió? Vagy gátja az emberi kapcsolatoknak?             Összefogás helyett önmagát pusztítja a magyar. Öngyilkos nemzet lennénk?                       – Isten áldd meg a magyar! – egyre kevesebben fohászkodunk már.             Fáj a szívem látni, mennyire pusztulunk, veszünk. A fiatalok nem vágynak saját otthonra, családra. Csak a lôdörgés, a  felelôtlen kalandok.             Ne legyetek hiszékenyek! Ne higgyetek a hatalmi elit  önmagát dicsôítô himnuszainak! Mehetnek-e jól a dolgok  nálunk, amikor sok embernek kenyérre is alig jut?             A Magyar Gallup Intézet (tényleg van köztük magyar?)  közvélemény-kutatást végzett, hogy fontos-e a magyar nemzet múltja, vagy inkább felejtsünk el mindent. A felejtésre  szavazott nyolc százalék, nyilván a világpolgárok és  kiszolgálóik. Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy ezt a pofátlan kérdést vajon fel mer-nék-e tenni az angoloknak vagy a franciáknak? Avagy nálunk mindent szabad?!             Van olyan vezetô nálunk, aki beismeri, hogy alkalmatlan  a posztjára? Még tengernyi baklövés után sincs. Megadóztatni a létminimum alatti jövedelmet? Ez annyi,  mint kihúzni az éhezô szájából az utolsó falatot is.             József Attila írja: a munkabér, a munkaerô ára cincog zsebünkben. A legtöbbünk zsebében már döglött egér van.             Soha nem volt ilyen csekély becsülete a tisztességes  munkának! Nálunk a szakértelem kinevezés kérdése!             Idáig keletrôl áradt hozzánk a szenny. Most Amerika  szemétládája vagyunk.             Olyan országban szeretnék élni, ahol maradt még valami  a magyaroknak is. Azt hiszem, ez nem az!             Könnyű ott toleránsnak lenni az idegenek iránt, ahol a  nemzetet nem fojtogatja az idegenek ellenséges gyűrűje.             A kommunizmus krisztusi jelszavakkal, de bandita erköl-csökkel működött. Ez utóbbi okozta bukását.             Ha tovább nô a bűnözés, a börtönbe is csak többévi elôjegyzés után lehet bejutni.             Mindenki a saját szülôföldjén próbáljon boldogulni, s ha  nem megy, inkább oda vigyünk neki segélyt, minthogy idegen földön évekig táborokban éljen, s egy más nép közt próbáljon boldogulni, amelynek nyelvét holtáig csak töri, s ahol  mindig idegen marad.               A társadalom csak arra jó, hogy néhányan rabszolgájukká  tegyék az emberiséget.             Lehet, hogy csak akkor fog erkölcsileg megtisztulni az ország, ha a nyomor elviselhetetlen méreteket ölt?             Nem válhatunk a nagy nemzetek rajongóivá, meg kell  ôriznünk önbecsülésünket.             Az a jó otthonosság érzése lassan megszűnik az embernek, s úgy érzi, csak megtűrt személy a saját hazájában, ahol  az idegenek a hangadók.             Mi az a nemzet vagyunk, amely nem érez nosztalgiát ifjúságának kora iránt. Véres kegyetlen idôszak volt, a primitív  hatalom kora.             Köszöntjük a kormány élén a D-209-es ügynököt! Igaz, az orosz államfô is KGB ügynök. De még mindig az orosz példát kell követnünk?!             Nálunk drága mulatság a kormányváltás. Az adófizetôk zsebe bôven megszenvedi.             Kétszázmillió forintot nem lehet tisztességes munkával  meg-keresni, még ha mellékállásban besúgó is valaki, s Bukarestben ,,cseperedett”.             Amerika a világ rákfenéje. Amíg össze nem omlik, nem  lesz nyugalom és béke a földön.             Göncz Árpádnál összejött Medgyessy, Kupa, Kuncze. Vidámak, hataloméhesek. Mit kell szenvedni az egyszerű magyar embernek, hogy ezek a piócák jól éljenek! Mikor tud  már összefogni ez a szegény, kizsarolt nemzet?!             Szegény Kovácsot mindig visszalökdösik! Várj még a sorodra, várj még a sorsodra!             Ne engedjétek, hogy az idegenek elszívják elôlünk az  életteret, hogy a magyar a saját hazájában se érvényesülhessen.             Az amerikai bombázógépek gyakran eltévesztik a cél,  Bush elnök pedig már régen túllôtt a célon.             Olyan jó, hogy van eligazodási pontunk a világban: Amerika mindig megmondja, hogy ki a terrorista.             Minek az ország élére egy többszázezer forintért pohárkö-szöntôket mondó ember, akinek nincs hatalma, hogy a nyilván-való törvénytelenségeket, az országos szégyent megakadályozza? (D-209)

Levél Medgyesi Péternek   Magyarország Miniszterelnökének  MEDGYESSY PÉTER URNAK!               Miniszterelnök Úr!             A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Kegyeleti Bizottság gondozásában a napokban impozáns fotóalbum jelent meg ,,Fiumei úti sírkert” címen.             A könyvbemutatót személyes jelenlétével megtisztelte Mádl Ferenc köztársasági elnök úr. Tekintettel ezen nemzeti, kegyeleti ügy horderejére a  közreműködôket Ön levélben köszöntötte. Ebbôl idézet:             ,,...Mindenkit megillet az, hogy földi maradványai méltóképpen nyugodjanak, a különbözô identitású emberek jól megférnek egymással a temetô csendjében...”              Gróf Széchenyi István – a legnagyobb magyar szerint – a múlt tisztelete meglátszik a temetô állapotán...             A magyarság vérzivataros, tragikus históriája, keserves huszadik századi kálváriánk következtében máig nagy az elôdeinkkel, ôseinkkel szembeni fennálló emberi, társadalmi, történelmi adósságunk, tartozásunk, mulasztásunk. Ôsi emberi tör-vény, szabály és civilizációs parancs: a halottakat el kell  temetni!             A második világháború katasztrófális befejezôdése után a ,,jaj a legyôzôtteknek”(!) elv alapján a megszálló szovjet hatalom és a velük kollaboráló csatlósok példátlan erejű megtorlást, bosszúállást hajtottak végre Magyarországon. A nemzeti magyarságon.             A sorozatos kivégzések, halálbüntetések, törvénytelen eljárások, embertelen kínzások, politikai gyilkosságok fô oka, kizárólagos motívuma vagy  inkább mindenkor pusztán csak ürügye az ún. ,,háborús bűnösség”...             Ha, teszem azt Imrédy Béla, Bárdossy László miniszterelnök ,,háborús bűnös”,  akkor a Hiroshimára, Nagasakira atombombát ledobó, arra parancsot kiadó, az mi? A jugoszláv Titó vérengzô, bosszúszomjas partizánjai ca. negyvenezer civil, polgári lakos magyar ember likvidálói mik?             Sorolhatnám hosszan, akár párhuzamot vonva a közeli Balkánon nemrég lejátszódott eseményekkel, de minek? Biztosan tudom Ön, érzi, érti, hogy mirôl van szó. Már megint a kettôs mérce!             A fölösleges szószaporítás, az ismétlések elkerülése miatt mellékelem ,,a Magyar Mártírok kegyeleti joga és emléke megôrzésére” írt, Orbán Viktor miniszterelnök úrnak 1999. november elsején postázott ,,nyílt levelem” másolatát.             A ,,nép-nemzeti” Orbán kormány ebben az egyszerű, világos kérdésben, kérésben a mai napig nem mert, nem akart, nem tudott állást foglalni. Felelôsséget vállalni, színt vallani. Vajon miért? Felvetésemre válasz mostanáig  nem érkezett!             Mindazonáltal a váci rabtemetô feltárása és Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, Rácz Jenô honvédelmi miniszter, vezérkar fônök földi maradványának kihantolása és méltósággal teli újratemetése jó irányba mutató lépés, tett. Követendô csele-kedet! Precedens jogot teremtô eljárás,  gyakorlat. Kérem, Miniszter Urat, hogy ezen a ,,nyomvonalon” – az Orbán kormány által bátortalanul elkezdett úton – összmagyarságunk érdekében bátor, határozott  léptekkel tessen továbbhaladni! Most megalakult kormányával karöltve.             A ,,Magyar Mártírok” ún. ,,háborús bűnösök”, bűntelen hôsök eltemetése, végtisszességének megadása részükre még akkor is kijár, ha más megítélés, elbírálás alapján – feltéve, de meg nem engedve! – valóban bűnös, esendô emberek voltak.             A korabeli – titokban történt – a család, a barátok részvétele nélküli, és a felekezetük szerinti egyházi szertartást nélkülözô földbekaparás, elföldelés, jeltelen sírbahantolás semmi esetre sem az emberi tisztességnek  megfelelô temetés!             Önmagunk megbecsülésének, az utókornak tartozunk azzal, hogy halottaink, a temetetlen holtak végre méltóképpen örökre meg-, elnyugodjanak.             ,,A halott, aki méltó síremlékben leli lakását: nem jár vissza kísérteni az  élôk közé.” ,,Ne gúnyoljátok a halottakat – a halottak erôsebbek az élôknél” – tartja az ókori bölcsesség, amit nekünk is meg kell szívelni.             Mi se gúnyoljuk halottainkat, magyar nagyjainkat vagy csak egyszerűen  gyengének bizonyuló, elbukott, megtévedt véreinket, elôdeinket, hogy jeltelenül, temetetlenül hagyjuk ôket mindany-nyiunk közös szégyenére és gyalázatára! Nem lehetünk annyira alávaló, gerinctelen náció, hogy halottainkat el  ne temessük, több mint fél évszázaddal a második világégés után!             Az Isten és a természet törvénye rója ránk eme kötelességünk. Ami jócskán  meg-, elkésett, de ez elôl semmiféle okkal, ürüggyel ki nem térhetünk! Felmentést, feloldozást ez alól soha nem kapunk!             Mulasztásunk, bűnös késlekedésünk miatt, ne legyünk a Világ népeinek szánnivaló rongya, önmagunknak megvetendô roncsa!             Miniszterelnök Úr! Végezetül szeretném szembesíteni Önt és kormányát korábbi közléseivel, amit szeretném hinni, nemcsak a választások hevébe követtek el.             Ön kétszer ötmillió miniszterelnöke – vallja –, és tizenötmillió magyarért érez felelôsséget. Kormánya a nemzeti középé! Az árkok betemetésén és a megbékélés jegyében kíván a jövôben fáradozni, munkálkodni. Stb.             A népi bölcsesség azt tartja, hogy minden szónál szebben, jobban beszél a tett! Nos, az árkok (szellemi és valóságos) betemetését, miért ne kezdhetné, kezdhetnénk méltóbban, szebben, jobban, mint azzal, hogy végre tisztességgel eltemetjük halottainkat. Az egész nemzet közös halottait.             Hiszem,  bízom  abban,  hogy  a  tárgyban  tett  korábbi  megnyilvánulásai/k  komolyak:  Nem  csupán  frázispuffogtató  üres-ség, választási fogás, kortesbeszéd, hanem aranyfedezettel bíró hitelesség.             Mielôbbi érdemleges válaszát megköszönve, üdvözletét küldi:   Csontos Péter újságíró   Kapják: Mádl Ferenc köztársasági elnök.                   Szili Katalin Országgyűlés elnöke.                  Dr. Bárándy Péter igazságügy-miniszter (,,Rabtemetôk” illetékese).                   NKÖM – Nemzeti Kegyeleti Bizottság – Jókai Anna elnök.                          Állampolgári Jogok Biztosa.

Tudathasadás a politikában és a művészetben               Mielôtt rátérnék mondanivalóm lényegére, nézzük meg röviden, hogy mit ír az Egészségügyi  ABC errôl a betegségrôl?             ,,Tudathasadás vagy szkizofrénia, az összes pszichés funkcióra kiterjedô olyan zavar, mely  hangsúlyozottan és leginkább a gondolkodás zava-rában nyilvánul meg. A tudathasadásos beteg saját gondolkodása következtében, megszűnik a valóság-hoz való alkalmazkodóképessége. Mint a mesében, itt is minden lehetségessé válik, ok, összefüggés és értelem  nélkül. ”             Önkéntelenül ez jutott eszembe, amikor megláttam a Műsoros Újság 33. száma címoldalát, mely ,,Magyar Történelmi Arcképcsarnok” keretében Somogyi Gyôzô festményeit  ajánlotta figyelmünkbe.             Nemzetünk nagyjait láthatjuk a képen, a világ-verô Attila és a honfoglaló Árpád után az  államalapító Szent István, a lovagkirály Szent László és az igazságos, az európai reneszánsz magyarországi megálmodója Mátyás király mellett, ott éktelenkedik Maléter Pál képe, akinek  egyetlen ,,érdeme,” hogy a kommunisták egymás közötti marakodása során – mint az ellenforadalom egyik bűnbakját – kivégezték.             Ezeréves történelmünk hallhatatlan nagyjai mellett, a bajtársait és a forradalmat eláruló  karrierista képe! Mi ez, ha nem tudathasadás?             Az utóbbi évtizedben tanúi lehettünk annak, hogy a történelemhamisítók milyen aljas és gátlástalan módon igyekeznek az emberek történelmi tudatát megfertôzni, ami fôleg a XX. század történelmének ismertetésénél mutatkozik meg. Az elsô, de különösen a II. világháború hôsei, a nemzet érdekében a végsôkig harcolók nacionalistákká, háborús bűnö-sökké, gonosztevôkké váltak, ugyanakkor a kommunista terrorlegények, a katonaszökevények, az ellenséggel kollaborálók nemzeti hôssé magasztosultak.             Ugyanez a hazug történelmi értékelés jellemzô az 1956-os forradalom és szabadságharc bemutatására. A forradalom igazi hôseirôl, a Szovjet Hadsereg és a magyar kollaboránsok elleni harcot  néhány nap alatt gyôzelemre vivô Pesti – és vidéki – Srácokról alig tudunk valamit. Ezek közül a harcok alatt több mint kétezren haltak hôsi halált. A kádári megtorlás éveiben 400-at  kivégeztek és 22 ezret bebörtönöztek. Mégis csak arról a néhány kivégzett és bezárt  kommunistáról hallunk dicshimnuszokat zengeni, akiket a volt kommunisták és liberális kozmopoliták propagandacélból a maguk érdekében használnak fel.             Nagy Imrét, mint ,,nemzeti hôst” lapunk 2002. évi márc.-ápr.-i száma mutatta be.             Most lássuk röviden Maléter Pál életútját és cselekedeteit, melyekbôl világosan megmutatkozik, hogy csak tudathasadásos állapotban lehet ôt a nemzet nagyjaival egy lapon  megjeleníteni!             Maléter Pál 1917-ben született a Felvidéken. A csonka országban, érettségi után jelentkezett a  Ludovika Akadémiára. Ennek elvégzése után 1942-ben hadnaggyá avatták, és a keleti-frontra vezé-nyel-ték. Itt fogságba esett, egyesek szerint átszökött az ellenséghez, és rövidesen jelentkezett partizán-iskolára. Be is vetették a német és magyar csapatok ellen. A háború után ezek a partizánok lettek a kommunista rendszer legbiztosabb támaszai. 1945-ben már százados, és a debreceni kormányt ôrzô egység parancsnoka. Gyorsan halad a  ranglétrán, és 1956-ra már ezredes, a Műszaki Kisegítô Dandár parancsnoka. A dan-dár egyik zászlóalja a Kilián-laktanyában volt elhelyezve, ennek parancsnoka Csiba Lajos százados  volt.             Mivel október 23–24–25-én a Kilián a forra-dalom egyik fellegvára lett, Malétert ez  kellemetlenül érintette, ezért 25-én harckocsikkal kiment a laktanyába, hogy azt a felkelôktôl  visszafoglalja. Ettôl kezdve egészen a forradalom gyôzelméig Maléter és az emberei csak a felkelôket lôtték és lövették.             28-án a kormány rákényszerült a forradalom gyôzelmének elismerésére. Kapóra jött, hogy a  közben világhírnévre szert tett Kiliánban ott volt Maléter. Nosza! A Kilián hírnevét mossuk  össze a kommunista ezredes nevével, és már is igazolva van, hogy a forradalmat a kommunisták vezették a rend-szer megjavításáért. Így elôbb honvédelmi miniszterhelyettessé,  egy nap múlva miniszterré nevezték ki, és tábornokká léptették elô. Ebben a minôségben  semmit nem tett az ország védelmének megerô-sítésére, pedig nyilvánvaló volt, hogy friss, nagylétszámú szovjet egységek módszeresen kezdik meg-szállni az országot. E közben  Maléter soha, egyetlen parancsot nem adott ki a honvédségnek a várható szovjet támadás  elhárítására.             Minisztersége alatt is többször kijelentette, hogy nem lôtt és nem is fog lövetni a szovjetekre, hiszen mindent nekik köszönhet.             Jellemzô, hogy a következô hazaáruló parancsok kiadásához adta hozzájárulását:             – A másodéves, jól kiképzett katonákat lesze-relték, csak a kiképzetlen újoncok maradtak a csapatoknál. Ezek nagy részét is 3-án, szombaton eltá-vozásra hazaengedték.             – Leszerelték az éppen tartalékos-tiszti kikép-zésen résztvevô egyetemistákat, pedig ezek  voltak a forradalom honvédségen belüli hangadói.             – A tüzelôállásban lévô páncéltörô ágyúkat visz-szavonták a laktanyákba, és még az ütôszegeket is kiszereltették a lövegekbôl, így azok hasznavehetetlen ócskavassá váltak.             – Megparancsolták a magyar csapatparancs-nokoknak, hogy a velük szembenálló szovjet  egysé-gekkel vegyék fel a baráti kapcsolatot a ,,provokációk elkerülése” céljából.             – Utasították a helyôrségek parancsnokait, hogy a városokban szereljék le a lakosság és a katonák köré-ben mutatkozó szovjetellenes hangulatot.             Úgy gondolom, a honvédség ilyen mértékű szét-zilálása és lezüllesztése a hazaárulás fogalmával egyenlô!             November 3-án a szovjetek Tökölön mégis letartóztatják.             Nem csak a katonák, de minden józanul gondolkodó civil ember elôtt is világos, hogy Maléter és társai miért mentek Tökölre?             Erre az idôpontra az ország teljes megszállása befejezôdött, a november 4-re szóló támadási  paran-csot kiadták, és a szovjet csapatok kiinduló állásokban várták a támadás megindítását.  Ezt a katonai vezetésnek tudnia kellett! Aki elhiszi azt a dajkamesét, hogy a szovjet csapatok kivonulásának egyeztetését akarták megbeszélni, az szánalomraméltóan naív, vagy tuda-tosan  hallgatja el a valóságot.             A katonai és pártküldöttség minden valószínűség szerint azért ment Tökölre, hogy a forradalom leve-rése utáni helyzetrôl tárgyaljon. Ezt valószínűsíti az a tény, hogy egy szovjet páncélos egységgel be szán-dékoztak menni a Honvédelmi Minisztériumba, hogy a maradék  honvédséggel is letetessék a fegyvert.             Mikor ezt az oszlopot a Soroksári úton a Juta-dombnál november 4-én hajnalban magyar légvédelmi tüzéregységek feltartóztatták, visszatérve Tökölre, onnan üzentek a Honvédelmi  Minisztériumba az ott lapító elvtársaiknak, hogy akadályozzák meg a honvédség  harcbalépését.             Elkövették azt a legsúlyosabb, megbocsájthatatlan bűnt, hogy a szovjet katonai térképeken  bejelölték azokat a pontokat, ahol a szovjetek nagyobb ellenállásra számíthattak.             Azonban a kádári rezsimnek bűnbakokra volt szüksége, ezért 1958-ban egy koncepciós per  keretében elítélték, Nagy Imrével és társaival együtt kivégezték.             Szánalom neki, mint minden kivégzett mártír-nak, de hôsi mítoszt ne fonjunk köré, mert akkor elorozzuk a dicsôséget azoktól, akik a forradalmat gyôzelemre vitték.             Befejezésül engedtessék meg egy gondolat! A művészetnek bármely ága – irodalom,  festészet, szobrászat, stb. –, de még a publicisztika sem engedhetné meg magának, hogy a  történelemhamisítók uszályába kerüljön, még akkor se, ha ezzel a hatalmon lévôknél jó pontokat gyűjtögethet, vagy anyagi jólétet teremt-het magának.             Az igazat, és csakis az igazat! Ezt követeli meg a történelmi igazság, a becsület és az emberi  igaz-ságérzet. Ezért Maléter Pált nemzeti történelmünk nagyjai közé helyezni vagy tudatos  történelem-hamisítás, vagy szánalmas szkizofrénia.   Név és cím a Szerkesztôségben

Fából vaskarika               Avagy demokratikus szólásszabadságból kommunista cenzúra.             A Magyar Hírlap riportere interjút készített Medgyessy igazságügyi miniszterével, Bárándy Péterrel. Ebbôl közlünk néhány részletet, amit ha összevetünk az emberi jogok  nyilatkozatával, megláthatjuk, hogy az MSZP–SZDSZ kormány idején hogyan készül fából  vaskarika.             Emberi Jogok Nemzetközi Nyilatkozatának 19. cikkelye:             ,,Mindenkinek joga van a szabad véleményhez és annak kinyilatkoztatásához, mely jog  magában foglalja az akadály nélküli véleményformáló szabadságot, valamint az  információ- és gondolat átvitelét és továbbítását bármilyen hírközlô szerv által,  határokra való tekintet nélkül.”             Most pedig nézzük az interjút:             Riporter: Törvényt alkotnak a gyülôletkeltés, az uszítás ellen. Mikorra tervezik?             Bárándi Péter: A Btk. módosítása folyamatban van, amelynek ez is a része. Várható, hogy az  emberi méltóság védelmében a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtószabadság bizonyos korlátozást kell szenvedjen, ami fájdalmas dolog, de az országon  belüli demokrácia megszilárdítása ma ezt szükségessé és lehetôvé teszi.             R: Nem született elmarasztaló ítélet ilyen ügyekben az elmúlt évtizedben?             B. P: Nem is igazán születhetett, mert jogi szabályozás abszolút prioritást biztosított a szólásszabadság korlátozhatatlanságának, ami nagyon helyes. E nélkül nincs demokrácia. Mára annyira megszilárdult a demokrácia, hogy egy ilyen nagyon célzott, egy területre  vonatkozó korlátozása a véleménynyilvánításnak megengedhetô. Ez nem rejt komoly  veszélyeket, viszont az emberi méltóság védelme megköveteli, hogy ne lehessen zsidózni, ne lehessen cigányozni, és sem olyan eseteket büntetlenül tagadni, amelynek tagadása jelentôs  embercsoportok érzelmeit érinti.             R:         Az uszító irodalom a mai napig jelen van rendezvényeken, sátracskákban, ponyvákon.              B. P: A kérdés az, hogy a jogalkalmazó, aki majd ezt el fogja dönteni, kit tekint terjesztônek. Országfüggô, hogy melyik országban mi az igazi veszély. Sok helyen a Mein Kampfot simán meg lehet venni, bemegy az ember a könyvesboltba, hazaviszi és olvasgatja. Más  országokban ezért lecsukják. Valószínűleg a helyi veszélyérzet az, ami ebben döntô. Nem  biztos, hogy Belgiumban ugyanolyan veszélyt jelent egy Mein Kampf megjelenése, mint Dél-Olaszországban, Magyarországon, Lengyelországban vagy Nagy-Britan-niában. Vita folyik kiemelkedô tudású magyar jogászok között, sokuknak ellentétes a véleménye az  enyémmel, próbáljuk egymást meggyôzni több-kevesebb sikerrel.             A fentiekhez nem kell kommentár! Szerkesztôség

LILI MARLEEN... ,,Kívül a kaszárnyán...”               1941. augusztus 19-tôl a német ,,Soldatensender” (katonai adóállomás) minden este, pontosan 21 óra 57-kor a már mythos-szá vált slágert: Lili Marleen-t (Lake Anderson interpretációjában)  küldte a fronton harcoló német katonái felé.             De nemcsak a német katonák voltak elbűvölve az évszázad dalától, de még a másik oldal katonái is ezt hallgatták áhítattal.             Sôt! 30 nyelvre lefordították szövegét!, melyet még 1915-ben  Hans Leip 2l éves katona írt menyasszonyának. Norbert Schultze zenésítette meg a verset.             Nemrég új könyv jelent meg a német könyvpiacon, címe: ,,WIE EINST LILI MARLEEN...” A szerzô nem személyeknek, inkább a dalnak állít örök emléket. Bár a könyv nélkül is a ,,Lili Marleen” a XX. sz. felejthetetlen szép dala.             1915-ben, mielôtt csapatával Hans Leip a Kárpátokba vonult, írta a Lili Marleen-t. Berlinben tavasz volt, virágzottak a fák... s Hans Leip Elisabeth Schônemannba, ki a kato-nai korház orvosának volt a lánya, ôt hívták Marleen-nek.             A költô 22 évvel késôbb, 1937-ben egészítette ki megkezdett versét, mely akkor elôször jelent meg nyomtatásban Hamburgban.  A költô illusztrálta is verseit a kötetben, melynek nem volt  feltűnô sikere.             1938-ban a Berlinben élô Norbert Schultze volt a második, aki Rudolf Zink (a költô barátja volt) után Lili Marleen-hez  zenét szerzett. 1939-ben jelent meg az elsô hanglemez: ,,Egy ôrségben álló katona dala” címmel, melyhez a takarodót trombita kísérte. A siker elmarad.             1941-ben Belgrádban, a katonai adót egy fiatal hadnagy vezette. Nem azért, mert annyira tetszett volna néki a dal, de mert tartalékban csak kevés lemez volt, többször ismételték. Mikor, késôbb új lemezek érkeztek az adóállomásra, elmaradt a Lili Marleen.                                               Miután a hadnagy kivette Lili Marleen-t a műsorból, elárasztották levelekkel az adóállomást. Eleinte csak 3 ezer, majd egyre  több levél érkezett, volt olyan nap, máskor 12.460 levél jött, melyben kérték, követelték a LILI MARLEEN-dalt. Afrikából– az Északi  sarkig üzentek ezzel a dallal haza szeretteiknek a katonák. Kérésükre kinyomtatták a szövegét, és továbbadták. Mágneses ereje  volt a dalnak, feljegyezték, úgy a németek, amint az angolok, mikor Belgrádból közvetítették a Lili Marleen-t, mindkét fronton elhallgattak a fegyverek!             Senki sem tudja bizonyosan, élt-e egyáltalán LILI Marleen, de a dal ma is él tovább. Kevés dalnak, vagy Schláger?-nek volt  ilyen átütô ereje, hogy ennyi évet túlélt, s még talán többet is  fog!             Az eredeti Lili Marleen vers utolsó szakasza:             Aus dem stillen Raume,  aus der Erde Grund             hebt mich wie im Traume  dein verliebter Mund.             Wenn sich die späten Nebel drehn,              werd' ich an der Laterne stehn,              wie einst, Lili Marleen.             Wie einst, Lili Marleen...                                                                 Terebessy Emôke

Zsidó áfium – magyar orvosság               Tisztelt Hölgyeim és Uraim!               ,,Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden? hogy senkinek se keseredjék meg szive romlásodon? hogy senki utolsó halállal való küzködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül legyek-e én ôrállód, vigyázód, ki megjelentsem veszedelmedet? Nehéz ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten a hazámhoz való szeretetet reám tette, imé kiáltok, imé üvöltök: hallj meg engem, élô magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztô tüz! Imé tudománt tészek elôtted, nagy Isten, mindent akit tudok kikiáltok, hogy éntülem elaluvásomért nemzetem vérét ne kérd elô, amint megfenyegettél az nagy Ezekhiel prophétával: Venientem gladium nisi annunciaverit speculator, animarum quae perierint sangvinem de manu ejus requiret Dominus (Ha az ôrálló a közeledô kardot (fegyvert, veszedelmet) nem jelzi, a fegy-vertôl elveszettek vérét az ô kezébôl kéri számon az Úr.).”             Most, amikor az SzDSz és az MSzP sátáni erôvel próbálja leigázni népünket, fájdalmasan idôszerűek gróf Zrínyi Miklós fenti, 1661-bôl való sorai. Mindannyian érezzük ugyanis, hogy az emberiség eddigi történelme legsúlyosabb óráit éli, más szavakkal: a világ levegôjét valami nyomja. Növeli, ki elfödi a bajt, ezért kimondom: a zsidó áfium nyomja. Ezt az áfiumot a magyarságot lelkileg-fi-zikailag pusztító áfiumok közül Zrínyi még nem ismerhette. Figyelmét a török áfium kötötte le, tekintettel arra, hogy a zsidóság lélekszáma a XVII. században hazánkban nem érte el a 0,5 %-ot, és nemzetünk – a reneszánsz, a reformáció befolyása ellenére – még keresztény volt. Szomorú jelenünkben úgy is fogalmazhatunk, hogy a miénkhez képest boldog kor volt az övé, és rá is érvényes, ami költô-klasszikusunk, Sértô Kálmán szerint Petôfire: ,,Zsidó jövôjét nem láthatta, / Akik most erôszakkal, dallal, / Magyarruhába öltözködve / Seftelnek rajtunk diadallal.”             Ahhoz, hogy a magyarság visszatérjen ôsei keresztény hitéhez, erkölcséhez, azon szellemiséghez és lelkiséghez, amely nem-zetünket az Árpád- és az Anjou-házi királyok uralkodása idején ütôképes birodalommá tette, meg kell ismernünk a zsidóság szelle-miségét és hatását népünk politikai és kulturális életére. Ez az alapfeltétele a zsidó áfiummal szembeni védekezésnek.             Annak, aki a földkerekségen élô emberfajok embertani, lélektani, biológiai sajátosságait törekszik megismerni, mindenekelôtt azt kell figyelembe vennie, hogy minden népnek, fajnak – a test és lélek szubsztanciális egy-ségébôl következôen – tértôl és idôtôl független fizikai-biológiai és lelki tulajdonságai vannak. Ami a fizikai-biológiai sajátosságokat illeti, velük az embertan (antropológia) foglalkozik. Gobineau, Hans Friedrich Karl Günther, Méhely Lajos, Doros Gábor, Gáspár János és Bosnyák Zoltán ide vonatkozó kutatási eredményei nélkül gyermekcipôben járunk, ha a zsidóság faji-lelki tulajdonságait kívánjuk tanulmányozni. Elsôsorban nekik köszönhetjük, hogy naprakész ismereteink vannak a zsidók viselkedésének miértjérôl, élettani-szellemi tájékozódásuk útjairól, és az ellenük a keresztény társadalmak részérôl való önvédelem lehetôségeirôl. (Hozzá kell tennünk, hogy egyes ,,öngyűlölô” zsidó írástudók – mindenekelôtt Otto Weininger, Giovanni Papini, Werner Sombart, Fejér Lajos – az antiszemitának kikiáltott nem zsidó írástudókkal csaknem azonosan látták a zsidó szellemiségnek a nem zsidó népek népiségére, kultúrájára, politikájára való egyértelműen káros hatását.) Anélkül, hogy alábecsülnénk az embertant, megállapíthatjuk: aki fajilag zsidó, lelkileg is az, viszont aki fajilag nem zsidó, lelkileg lehet zsidó lelkületű. Ez az oka, hogy jelen alkalommal figyelmünket a zsidók lelki-szellemi tulajdonságainak számbavé-telére fordítjuk. Ha ugyanis például a mai magyar társadalom lelki-szellemi állapotát vizsgáljuk, döbbenten vehetjük észre, milyen sok fajilag egyáltalán nem zsidó származású magyar gondolkodik és viselkedik úgy a hétköznapi életben, mintha ôsei zsidók lettek volna.             A mai társadalmak életét, gondolkodását, viselkedését meghatározó tömegtájékoztatási eszközök azt a hamis tudatot keltik, hogy nincs ,,faji kérdés”. Már maga a ,,faj” kifejezés is zavarja a liberális agymosáson átesett, ,,globalista”, a másságkultusz légkörében felnôtt tömegember tudatát. Számára a ,,faj” fogalmának puszta felemlítése az egyetemes emberi jogok csorbítását, a keresztény felebaráti szeretet egyetemességének korlátozását, a népek egymással való szembenállásának igenlését jelenti. Azok, akik így vélekednek, a francia forradalom óta térhódító szabadkôműves-judeokrata szellemiség kárvallottjai: anélkül, hogy valaha is tanultak volna embertant vagy társadalomtörténetet, filozófiát, a Madách által ,,Az ember tragédiája” falanszteri színében bemutatott lombikember követôi, vagyis számukra idejétmúlt Homérosz és Tacitus, az ókori kultúra, a nemzeti műveltség, de követendô a művé-szetet megvetô, a kizárólag a fizikai megélhetésért élô, az emberi lét végcélját a fogyasztásban látó technokrata robotember. Ezzel szemben nem lehet eléggé hangsú-lyozni, hogy a krisztusi erkölcsöket és a nemzeti-faji sajátosságokat igenlô népek és civilizációk a fajiságot nem eredendô teher-nek, hanem isteni adománynak tartják. Ebbôl következik, hogy a mindennapi életben a különbözô fajú egyedek közötti házasság-kötéssel szemben elônyben részesítik az azonos fajúak közötti házasságkötést. Hogy a faji vegyesházasságot (a zsidó és nem zsidó fajú közöttit) elvetik, annak mély biológiai, élettani és lelki okai vannak, amelyek meg-léte politikai és társadalmi rendszerektôl független.             Ha tudományos rendszerességgel szeret-nénk megtudni, mi az a zsidó jelleg, amelyet a fajilag nem zsidó emberek is magukévá tehetnek, három tulajdonságot említhetünk. A nem zsidók e tulajdonságok egyikével-másikával ugyan rendelkezhetnek, de a három tulajdonság együtt jelenti a zsidó szubsztanciát, azt a szellemiséget, amely a zsidóságét a többi fajok és népek lelkiségétôl alapvetôen meg-különbözteti.   Mi a zsidó áfium?               1.            Zsidó nominalizmus               A nominalizmus a latin ,,nomen” fônévbôl ered: szót, nevet, kifejezést jelent. E bölcselettörténeti irányzat a XIV-XV. századtól hódított, amelynek megalapozói noha a minorita Aureoli Péter és a ferences Occam Vilmos voltak, ámde újkori követôi többnyire már zsidók. E szellemiség megkérdôjelezte a térrôl és idôtôl független fogalmak létjogosultságát. (Eszerint például a ,,kutya” szónak nincs értelme, csak annak, hogy ,,vizsla”.) Az egyetemes megismerés helyett az egyedit választotta. Kizárólag a betűt, a szöveget vizsgálta, nem a gondolatot. Hogy mindez mit jelent a köznapi életben, néhány példával világítjuk meg. ,,Vezetés közben szemedet az útra szegezd!” A nominalista válasza: ,,Nem szegezem oda, mert késôbb is szükségem lesz rá!”.  – ,,Kérek fél pohár vizet! – Nem tudom a poharat megfelezni!” – Rendôrnek mondja a neje: ,,Ne verd szét az eb ólát! – Hallgass asz-szony, ôrmester úr mondta eligazításkor, hogy az ebola veszélyes!” – Rendôrnek mondja a neje: Kevergesd meg a pörköltet és tedd rá a fedôt! – Nem fedô az asszony, hanem Géza! – Hogy lenne Géza?! – Hallgass asszony, ôrmester úr mondta eligazításkor, hogy a fedôneve Géza!” De a legklasszikusabb példa a zsidóság életébôl mégis a következô ószövetségi mondat értelmezése: ,,Az Úr törvénye lebegjen a szemed elôtt!” Ezt mindmáig úgy értelmezik a jeruzsálemi siratófal elôtt imádkozó zsidók, hogy bôr imaszíjat kötnek homlokukra, és az imaszíjra erôsített műanyag dobozkába mikrofilm darabkákat helyeznek, amelyeken héberül e mondat olvasható. A krisztusi erkölcs szerint élô is ismeri e mondatot, de úgy érti, ahogyan Isten elvárja: az Úr törvénye szerint igyekezz élni.             A nominalista szemlélet nemcsak a liberális életszemlélettôl megfertôzött átlag-ember hétköznapi viselkedését hatja át, hanem a közélet, a tudomány, a hírszerzés világát is. Vegyünk néhány példát. A történettudományban nominalista, aki fontosabbnak tartja a politikai eseménytörténetet, a gazdasági adatokat, az évszámokat, mint a szellemi folyamatok értékelését. A nominalista tör-ténetkutató született ,,szövegkutató”. Ha filozófus, akkor is csak a szöveget vizsgálja, nem pedig a gondolatot értelmezi. (A nominalista ,,filozófus” helyesebben filológus.) Röviden úgy is fogalmazhatunk: a nomina-lista a formát nézi, nem a tartalmat. Ha a mai oktatást, tömegtájékoztatást, a sajtót figyel-jük, lépten-nyomon a nominalizmus tér-nyerését figyelhetjük meg, még akár a jog világában is. Gondoljunk csak arra, milyen sok emberre jellemzô a laxizmus, a helytelenül felfogyott ,,törvénytisztelet”. Számukra a törvény fontosabb, mint az élet, az erkölcs, az igazság. Eszükbe sem jut, hogy a természettörvény, az isteni törvény elôdlegesebb a tételes világi törvénynél, amint vallotta 1946-ban a bitófa árnyékában az utolsó törvényesen megválasztott magyar minisz-terelnök.               2.            Zsidó sovinizmus               A zsidó szellemiségnek a nominalizmuson kívül a második legjellemzôbb sajátossága a sovinizmus. Egyetlen fajt ismer: a zsidót. A többit nemcsak tôle idegennek, vele ellentétesnek, hanem egyenesen megsemmisítendônek tartja. A mintegy 2500 éves szétszóratás (diaszpóra) során a zsidóság képtelen volt bármikor is az asszimilációra, a beolvadásra. (Beolvadáson nem külsôségeket – bármely idegen nép nyelvének megta-nulását, öltözködésének, étkezési, társalgási szokásainak átvételét – értünk, hanem sorsközösséget.) Idegen tôle a nem zsidó, a keresztény kulturális-népi környezetbôl ismert nacionalizmus, amely megbecsüli mások hazaszeretetét, népiségét, faji összetartását.             Noha vannak nem zsidó soviniszták is (elég legyen a franciák gloire-jára gondolni), az azonban bizonyos, hogy nem volt a történelemben még egy olyan faj, amely magát világhódítónak tartotta volna. A zsidó sovinizmus egyedülálló a világtörténelemben: azt hirdeti, hogy ,,mi vagyunk a választott nép”. Nemcsak a ,,Cion bölcseinek jegy-zôkönyvei” hirdeti ezt, hanem egy ennél jóval ôsibb zsidó írásmű, a Talmud. A zsidó Törvénykönyv. A Talmud nyíltan hirdeti, hogy csak a zsidó a teljes értékű ember. Az Ember. Aztán ha valaki egy zsidót megöl, olyan, mintha az egész zsidóságot ölte volna meg. Ha valaki egy zsidót megment, olyan, mintha az egész zsidóságot mentette volna meg. (Néhány éve a ,,Szombat” c. zsidó szemlében az egyik cikkíró arról írt, hogy – úgymond – Auschwitzban nem az egyes zsidókat ölték meg, hanem magát az Emberiséget, a Tudást, a Szellemet!)             Azt is hirdeti, hogy a nem zsidó emberbôrbe bújt állat. A nem zsidó megrablását, a tôle való uzsorakamat szedését magától értetôdônek tartja. A nôt nem tekinti teljes értékű embernek, még ha zsidó, akkor sem (de a zsidó nôt mindenesetre többnek tekinti, mint a nem zsidó férfit), hiszen nincs is lelke. Jézus Krisztust, a Boldogságos Szűz Máriát, az angyalokat és a szenteket fattyúknak, az ör-dög ivadékinak nevezi. Csoda-e, ha a keresz-tény középkorban a dominikánusok és pápák kárhoztatták a Talmudot, mint a keresztény világrend és az emberi társadalom törvényeit lábbal tipró könyvet?             Mindebbôl világosan következik, hogy egyes hiedelmekkel szemben nem az Ószövetség a zsidók törvénykönyve, hanem a kizárólag a Talmud. Mind az ortodox, mind a neológ források elismerik, hogy a ,,zsidó ész, felvilágosultság, humanitás” alapműve a Talmud. Noha egyes zsidó kiadásai nem tartalmazzák ugyan a fenti mondatokat, a rabbik élôszóban mégis ennek szellemében tanítják híveiket. Világpolitikai céljaik és cselekvéseik pedig egyértelműen bizonyítják, hogy a Talmudot tekintik világnézetük alapforrásának. Elég legyen a világgazdaságot megha-tározó bankokra, cégekre, kereskedelmi köz-pontokra utalnuk az óceánon innen és túl: mindegyik a globalizáció eszköze. Mind a középkori, mind a mai zsidó írók műveinek olvasása arról gyôzi meg a gondolkodó, hazájáért csöppnyi felelôsséget viselô embert, hogy nem az a fontos, miként vélekednek a zsidók képviselôi a Talmudról, hanem az, hogyan viselkednek. És ha csak ezt vesszük alapul, rádöbbenünk, mennyire követik a Törvény tanait.             A közéletünket, az oktatást és a sajtót uraló zsidó-judeokrata szellemiség az egész emberiség történelmét és jelenét csak a Talmud alapján képes értelmezni. Elég bár-melyik TV-adót bekapcsolnunk, vagy az újságok 99 %-át elolvasnunk, azonnal meggyôzôdhetünk errôl. Nincs is ma már értelme ortodox-neológ vitáról beszélni: mindkét tábor önmagát imádja, azt a zsidó világuralmat, amelynek megvalósulását  régen a francia forradalomtól és a bolsevizmustól várták, ma pedig  a liberalizmustól. Nincs ,,messiásuk”, legalábbis vallási értelemben, legfeljebb politikaiban, de mint a világpolitikai esemé-nyek évszázadok óta igazolják, nem a ,,messiást” várják: saját fajtájukat tartják messi-ásnak.               3. Zsidó materializmus               A Talmud nem ismeri a Tízparancsolatot, a krisztusi megváltást, a felebaráti szeretetet, az öröklétet. Vagyis mindaz, ami a természetes ész kívánalma és az isteni kinyilatkoztatás része, idegen a zsidó lelkiségtôl. Leginkább azonban a lélek halhatatlanságának az emberi nem történelmével egyidôs tudata idegen. Ha nincs öröklét vagy örök kárhozat, illetve ideig tartó szenvedés (purgatórium), az ember egyetlen célja és vágya a földi lét. A meggazdagodás, a pénzhajhászás, az anyaghitűség, vagyis a materializmus. Ezzel magyarázható az a pôre naturalizmus, fülledt erotika és vásári szerelem, amelyet a zsidó írásművek hirdetnek. Az európai irodalomtörténetbôl közismert a XIX. század második felének naturalizmusa, amelynek alapja a talmudi világszemlélet. A testiség kultusza, a szabadszerelem dicsôítése, a lélek halhatatlanságának kigúnyolása kétségtelenül tanúsította, hogy mit is jelent a keresztény világnézettôl teljesen idegen zsidó szellemiség térhódítása. Ott ugyanis, ahol természetesnek számít a házasság elôtti és a házasságon belül a házastárson kívüli sze-méllyel folytatott szerelmi viszony, az erkölcs haláláról beszélhetünk. Pedig már a XIX. századi irodalom, újságírás, tömegtájékoztatás sem volt idegen ettôl a szellemiségtôl, hát még a mai! A Talmud tanai szinte észrevétlenül lopakodtak be azt emberek eszébe és szívébe, elfelejtve, amit a középkor oratóriumos légkörében Jacopone da Todi így énekelt versbe: ,,S hogyha testem porba tér meg, / Lelkem akkor a nagy égnek / Dicsôségét lelje meg.”             Senki ne gondolja, hogy merô túlzás a Talmud hatásának ilyetén hangsúlyozása! Csak egy példát mondok. Aki ellátogat a Fiumei úti Nemzeti Pantheonba, megfigyelheti, hogy a sírkertet a zsidó temetôtôl el-választó fal mögött milyen nagy sírkövek emelkednek a magasba. Zsidó családok sírboltjai. Amíg a Nemzeti Pantheonban Arany Jánosnak, Vörösmartynak, Petôfi szüleinek, Bartha Miklósnak, Istóczynak (Sértô Kálmán-ról már nem is szólva!) egészen egyszerű, szelíd, csaknem puritán síremléke van, addig a zsidó báróknak, mágnásoknak, kereske-dôknek hatalmas sírboltja.  Íme, ez is mutatja, milyen lényegi különbség van a keresztény és a zsidó világnézet között!             A talmudista sovinizmus hatása érezhetô a tudomány, a hírközlés, ismeretterjesztés világában is. A test és lélek Arisztotelész megvilágította szubsztanciális egységének tagadásából következik a zsidóság szellemi jelenségek iránti érdektelensége, közömbös-sége. Tudományelméletileg ez azt jelenti, hogy csak az indukcióra (az egyedibôl az általánosra való következtetésre), de a dedukcióra (az általánosból az egyedire való következtetésre) már nem képes. Ezért képtelen a filozófia művelésére. (Legfeljebb csak filozófiai műveket tud a zsidó ,,filozófus” lefordítani, de szellemüket felfogni képtelen.)  Nem is művelheti valaki a filozófiát, ha nem ismer tértôl-idôtôl független fogalmakat (Istenhit, lélek, erkölcs). Gyűlöli ugyanakkor az úgynevezett ,,magaskultúrákat”, minde-nekelôtt az ókort és a középkort, olyannyira, hogy az utóbbit sommásan ,,sötét”-nek mondja. Ez azzal magyarázható, hogy az ókor és középkor többre becsülte a kultúrát a civilizációnál. Az ókor és a középkor értelmiségije a tértôl-idôtôl független fogalmak fényébôl te-kintett a világmindenségre, ezért egész volt világnézete: tudott mit kezdeni olyan alapfogalmakkal, mint Isten, halál, öröklét, meg-váltás, bűn, ahogyan ezt a kultúraantropológia neves európai tudósa, Arthur E. Imhof professzor világhírű művében feltárta (,,Elve-szített világok”, 1985). A zsidó materialista világlátás azonban köszönô viszonyban sincs az ókori magaskultúrákéval: akkor ugyanis nem volt technokratizmus. A talmudizmust döntôen felelôsnek kell tartanunk az újkori emberiség eltechnokratizálódásáért: a gépet már nem eszköznek, hanem célnak tartja. (Már nem olvas regényt, mondván: a ,,vi-lághálón is” olvashatja...) E világlátás kiegészül a természettudomány-központúsággal az oktatásban és a tömegtájékoztatásban, a sajtóban: az angolszász világban zsidó be-folyásra jóformán csak a lényegénél fogva indukción alapuló  természettudomány számít tudománynak, szemben például a teológiával vagy a filozófiával. (Úgy tűnik, Spenglernek a nyugat alkonyáról szóló elmélete korántsem mítosz.)               Mi a magyar orvosság?               A zsidó nominalizmussal, sovinizmussal és materializmussal szemben nemcsak ne-künk magyaroknak, hanem az egész emberi-ségnek védekeznie kell. Ennek meggyô-zôdésem szerint két pillére van. Az egyik a krisztianizmus (keresztény etika, dogmatika), a másik a nacionalizmus (hazaszeretet).             A krisztianizmus – mint kifejtettem – a legélesebb ellentétben áll a talmudizmussal. Krisztus tanítása értelmében egyetlen népfaj sem lehet az emberiség ,,politikai messiása”. Az Újszövetségi Szentírás, maga Szent Pál apostol félreérthetetlenül vallja, hogy Krisztus Urunk a népek egyedüli erkölcsi kormányzója. XI. Pius pápa egyik híres enciklikájában (,,Quas Primas”, 1925) Krisztust a nemzetek Királyának nevezi. A krisztusi erkölcs ugyanakkor nem ellentétes a nemzeti hagyo-mányokkal: olyan erkölcsi tanításokat hirdet, amelyek a fajok lelkiségével nem ellentétesek, sôt, segítik azok kiteljesedését. Teológiai tétel, amelyet Aquinói Szent Tamás nyomatékosított: ,,Gratia divina non destruit naturam humanam”, vagyis az isteni kegye-lem nem semmisíti meg az emberi természetet. Lehetnek a Krisztus alapította Egyház pápái, érsekei, püspökei, vagy szer-papjai között méltatlanok, anélkül, hogy a keresztény társadalmi tanítás hamis lenne. Arról sem szabadna megfeledkeznünk, hogy Isten a teremtés szent pillanatában fajokat teremtett, amelyek keretei között élni nem természetellenes korlátoltság, hanem termé-szetes behatároltság. Ezt fogalmazta meg zseniálisan Madách: ,,Az emberkebel korlátot kíván, fél a végtelentôl / Belterjében veszt, hogy ha szétterül.”             A nacionalizmus a krisztusi erkölcstan és a fajszeretet összefonódása. Ha Isten különbözô fajokat teremtett, nem lehetek más, mint mi lényegem – ez a krisztushívô nacionalista hitvallása. Ha ezt valaki nem így gondolja, nem lehet sem keresztény, sem nacionalista. Lehet, hogy ez az elmúlt évtizedek talmu-dista-materialista szellemiségén felnövekedett nemzedékek számára botrányos kijelentés, de ha viszont valaki tényleg keresztény és hazaszeretetô, nem gondolhatja ezt másként. Ha az ember végsô célja az Istennel való egyesülés, ez csak a faj, a nemzet önzetlen szolgálata által érhetô el. Ne felejtsük el mi magyarok, hogy e szellemiség jegyében hány magyar pap szolgálta Krisztust és a magyarságot! Elég legyen csak Capistranói Szent Jánosra, Pázmány Péterre, Tóth Tihamérra, Bangha Bélára, Zad-ravecz Istvánra, Kun Andrásra, Kiss Szalézra,  Mindszenty  Józsefre  gondolnunk!             A krisztianizmus és a nacionalizmus ötvözete pedig maga a jobboldaliság. A fogalmak mai zűrzavarában, korunk vallási-világnézeti keveredésében nem árt tudatosítanunk, hogy a kettô mennyire összetartozik. Úgy, mint a folyó és a meder. Ahhoz azonban, hogy a kettô honfitársaink tudatában és cselekvésében egyesüljön, szükséges, hogy tisztázzuk: mi nem fér bele a jobboldaliságba? Néhány példát mondok. Nem fér bele a ve-gyesházasság (zsidó és nem zsidó közötti házasság), a szabadszerelem, a zsidó-liberális lapok (a magyarországi sajtó 99%-a) vásárlása, támogatása, a TV-ben és a rádióban elhangzott ,,hírek” kritikátlan elfogadása, a zsidó-globalista kereskedelmi hálózatok tá-mogatása. Senki ne mondja, hogy a védekezés meddô, eredménytelen, hasztalan vagy ,,elkésett”! Széchenyi igazsága lobogjon elôttünk: ,,Csak az vész el számunkra, amirôl önként lemondtunk!”                És ha valaki ezek után azt kérdezi, mit tegyünk a zsidó áfium ellen, az alábbi gya-korlati javaslatok megszívlelését ajánlom figyelmébe. Elôször is, tudomásul kell vennünk, hogy a zsidó politikai-kulturális és gazdasági szervezetek elsôsorban a sajtó- és tömegtájékoztatási eszközök segítségével igyekeznek befolyásolni a nemzeteket. Számukra az atombomba az újság, a TV, az internet. A judeokráciával szemben bevetendô legfôbb fegyver ma a meggyôzés, szóban vagy írásban.             Lehet, hogy honfitársaim szemében utópiának tűnik, mégis az a meggyôzôdésem, hogy rendszerváltozás akkor lesz hazánkban, ha az oktatást és a tömegbefolyásolást jobb-oldali emberek fogják irányítani. Akik nem hagyhatják, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát – fôleg annak ,,humán” osztályait – nemzetidegen és szakmailag is alkalmatlan személyek irányítsák. Nem tűrhetik el, hogy nominalista, adatcentrikus, szellemtelen, magyartalan történelem- és irodalom-tan-könyvek kerüljenek forgalomba. (Pl. Mohá-csy Károly másodikos gimnazistáknak írt irodalomtörténet-tankönyvének Arany János életérôl szóló fejezetében jóformán csupán arról értesülünk, milyen beteges is volt klasszikusunk.) Nem nézhetik tétlenül, hogy gyermekeink ötévesen angolul tanuljanak, miközben édes anyanyelvünket alig ismerik. Nem nyugodhatnak bele, hogy a TV-ben és rádióban raccsoló, pösze, ö-zô, a hangsúlyt a szavak, mondatok végére helyezô bemondók és bemondónôk szerepeljenek.             Ugyanez vonatkozik a kereskedelemre. A zsidó materializmus arra törekszik, hogy a tömegember hasára feküdve nézzen a világra. Csak az üzlet, az adás-vétel, a rászedhetôség számítson. Ezt egyetlen jobboldali sem tűrheti. E téren is vannak orvosságaink. Ne vegyük meg és együk meg a holland és a kínai árut, a mesterségesen kitenyésztett, génmanipulált gyümölcsöket, zöldségféléket. Ne vásároljunk globalista áruházakban (CBA, CORA, SMACH, SPAR, ROTHSCHILD, stb.). Menjünk el, ha módunkban van, kiske-reskedôhöz, piacra, vásároljunk kistermelôtôl, vagy magunk termeljünk. Senki ne mondja, hogy mindez elérhetetlen! Isten mindig gondoskodik arról, hogy legyenek ,,kiskapuk”, csak mi találjuk meg azokat! Szokjunk le a ,,fogyasztásközpontúságról”, és ne feledjük: nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Bizony, a sorrend nem mindegy.               Tisztelt Hölgyeim és Uraim!               Tudom, hogy nincs kezünkben a politikai hatalom. Kitaszítottak, számkivetettek va-gyunk saját hazánkban. Mégis az mondom: élnünk kell! ,,Tiporhatják bár szűztiszta igazunk, / Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!” – vallja Erdély nagy magyar költôje. Vagyis Jézus Krisztus, a nemzetek királya,  és Egyháza tanainak követésével, nemzeti-faji hagyományainkhoz való töretlen hűséggel éljünk, a Boldogságos Szűz Mária oltalmába helyezve földi létünket. Tekintettel arra, hogy nekünk a Biblia az iránytűnk, és nem a Talmud, higgyünk abban, hogy lelkünk halhatatlan. És úgy éljünk, hogy ha végsô óránk üt, az Isteni Üdvözítô ajkáról ne hallhassuk a rettentô szavakat: ,,Te is elôsegítetted néped és az Egyház romlását!” Hogy ne e szavakat halljuk Tôle, legjobb orvosság, higgyék el, a becsület. Hogy is írta Petôfi?             ,,Ha férfi vagy, légy férfi             Legyen elved, hited             És ezt kimondd, ha mindjárt             Véreddel fizeted.             Százszorta inkább éltedet             Tagadd meg, mint magad:             Hadd vesszen el az élet, ha             A becsület marad.”   Ifj. Tompó László             Elhangzott a Szittya Világtalálkozón 2002-ben.

Mirôl szól az Ördög Bibliája?               Miként az oxigén a lélegzéshez, úgy tartozik a zsidó léthez és szellemi-séghez a Talmud. Zsidók és nem zsidók gyakran hivatkoznak rá, anélkül, hogy idéznék. Pedig ha tudni szeretnénk, milyen sorsot szán nekünk, emberbôrbe bújt állatoknak, nem ártana kezünkbe vennünk.             Mert mirôl is szól a Talmud? Él egy nép, egy faj, amely azt mondja magáról, hogy ô a bokréta Jehova kalapján. ,,Legelôször Izrael országa teremtetett, azután az egész világ. Izrael országát maga az Úr öntözi, az egész világot egy követe. Izrael országa esôvizet iszik, az egész világ pedig a maradékot.” –   hirdeti szokott szerénységével a Törvény. A Talmud ugyanis ezt jelenti. Törvényt, amely megfellebezhetetlen, és aki azon kívül áll, csúszó-mászó, paráználkodó, halálra méltó. Mair rab-bi szerint – ezt is a Talmudban olvastam! – ,,a nem zsidóknak nem lehet mondani: ti embereknek neveztettek. A gójok között egy sincs, aki embernek neveztetnék. Vannak parancsok, amelyeknek áthágása miatt egy nem zsidó halált érdemel, míg a zsidónak megen-gedett dolog.”             Aki netán azt hinné, hogy valami ásatag antiszemita brosúrából idéztem, téved: nem, ez a Törvény. A zsidó Tan, a tudás, humanitás, bölcsesség fegyverraktára. De nem mehet ám be mindenki ebbe a raktárba! Mert mielôtt belépne, nem árt, ha meghallgatja a zsidó papa és gyermeke épületes párbeszédét. Eszerint a zsidó gyerek megkérdezi papájától, mi az árrés? Mire a papa: Fiam, veszünk valamit öt forintért és eladjuk ötvenért, és a különbség az árrés. – Értem, papa. De mi van akkor, ha ezt valaki rajtunk kívül is tudja? – Fiam, jegyezd meg: az antiszemita!             Nevethetnénk rajta, mégsem ajánlom. Mert hogy mikor mit tegyen a zsidó a gójjal (aki nem bokréta Jehova kalapján), jobb, ha nem olvassa a gój. Így szól a Törvény. És jaj annak a gójnak, aki megszegi, miként Luzsénszky Alfonz, a magyar szervita szerzetespap-teológus, aki egyetlenegy hitközséget sem kérdezett meg, elmondhatja-e hí-veinek, mi az árrés? Hát elmondta, ezért csekély 10 évet kapott Moszkva budapesti jóságos helytartóitól, amibôl tudomásunk szerint hármat le is ült. Hogy utána pártunk és kormányunk miként kezelte, az mindmáig a huma-nista, szabadelvű, másságos történetírás titka. (Igaz, Dövényi Nagy Lajos nem úszta meg ennyivel: ôt életfogytiglanra ítélték ugyanazért, amiért Páter Lu-zsénszkyt. Az életfogytiglanból 18 év lett.)             Mert miért olyan nagy bűn tudni, mi az árrés? Csak nem azért, mert akkor a gój teret kér életéhez? Micsodát? Életteret?  Lebensraum-ot? Még csak az hiányzik!             Kedves Olvasó! Állítólag a Talmud  nem ,,gyűlöletbeszéd”, mint a ,,Mein Kampf”. (Bár ami Hitler művét illeti, hosszas kutakodás után sem találtam benne talmudi bekezdéseket.) Ezek után már csak egy szerény kérésem volna. Ha nem tartja magát csúszó-mászó baromnak, vegye kezébe e könyvet – amit nevezhetünk az SzDSZ-MSzP forgatókönyvének éppúgy, mint az Ördög Bibliájának –, és adja minden sorstársa  kezébe,  hogy  megtudjuk  mindannyian, milyen sorsot szán nekünk.   Ifj. Tompó László   (A Talmud magyarul. Ford.: P. Luzsénszky Alfonz. 10. bôvített kiadás. 208 old. A könyv megvásárolható vagy postai utánvéttel megrendelhetô kiadójától:             Gede Testvérek Bt.             1385 Bp. 62. Pf. 849.             Tel.: 349-4552             vagy minden jobb könyvesboltban.                       Ára 900 Ft.)

200 éve született Kossuth Lajos               1802. szeptember 19-én született Monokon, az 1848–49-es szabadságharc lánglelkű vezetôje.             Nincs még egy államférfi a magyar történelemben, akirôl annyi szépet és jót, ugyanakkor annyi rosszat és elmarasztalót írtak, mint Kossuth Lajosról.             Mert kétségtelen, hogy voltak hibái, mint minden embernek, amit ellenségei, irigyei igyekeztek felnagyítani.             Azonban egész életútját tekintve joggal sorolhatjuk a nemzet nagy fiai közé.              Szilárd jellemét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a Habsburgokkal és a Habsburgokkal együttműködô politikusokkal élete végéig nem tudott együtt-működést elképzelni. Inkább vállalta az önkéntes és örökös száműzetést.             92 éves korában az olaszországi Torinóban halt meg a ,,Turini Remete”.             Budapesti temetésén százezrek vettek részt, ami valóságos tüntetés volt a szabadságharc eszméi mellett.             Sírja ma a Kerepesi úti Nemzeti Sírkert kiemelkedô emlékműve!

A hazugoknak fáj az igazság               Az utóbbi 12 évben tanúi lehettünk annak, hogy a reformkommunisták milyen elszánt  igyekezettel hamisították meg I956 történelmét oly módon, hogy az eseményeknek csak az  egyik felét ,,kutatták” és közölték. Ennek a lényege az volt, hogy a forradalomnak az előkészítôi, vezetôi, hôsei és mártírjai a reformkommunisták voltak. Az igazság másik felét, a  forradalom lényegét, a szovjet és kommunistaellenesség tömeges megjelenését, a Pesti Srácok  hôsiességét elhallgatták. És mint tudjuk, a féligazság hazugság!               Ezért üdvözölték örömmel az emberek, amikor 1999-ben megjelent a ,,Forradalom Igaz Története” c. tanulmány, amely bemutatta mind-azt, ami az elmúlt 12 év 56-tal kap-csolatos ismertetésébôl kimaradt.             Az elsô és második kiadás szinte napok alatt elfogyott. Nem véletlen, hogy a történelemhami-sítók elkeseredett dühhel és gyűlö-lettel támadták a tanulmány összeállítóit és kiadóját.             Az áprilisi szégyenteljes vá-lasztási eredmény után vártató, hogy a kommunisták által kisajátított Nagy Imre, Maléter Pál és a többi reformkommunista dicsôítése to-vább folyik és megerôsödik, pedig ezen elvtársak 1956-os ténykedése leginkább a szabotálással és árulással  jellemezhetô!             Ezért jelent örömöt mindazok számára akik az igazságra kíván-csiak, hogy rövidesen  megjelenik az ,,1956 a Forradalom Igaz Tör-ténete” harmadik, javított és bôvített kiadása, amit  a tervek szerint minden iskolának és történelemszakos egyetemi hallgatónak díjmentesen  juttatnak el. A nemzeti könyvesboltokban pedig önköltségi áron juthat hozzá minden  érdeklôdô.