ONLINE
HÍRSZOLGÁLAT www.szittya.com/hirek.htm
2011.01.29
|
Adjon az Isten!
Mielőtt valaki
egy évadnyitó beszéd megtartására vállalkozik, érdemes megvizsgálni, hogy amit
mondani akar, az értékesebb-e, mint a csend, amelyet megtör. Különösképpen
azután, hogy mára az évértékelők tartása divattá vált a közéletben. Én
szándékosan nem évértékelőre, hanem évadnyitó beszédre készültem, több ok miatt
is. Egyrészt nem az elmúlt évet, hanem az elmúlt időszak folyamatait kívánom
értékelni. Másrészt nem pusztán a múltról, hanem a jövőről, a reményeink
szerinti szebb jövőről is szólni szeretnék. Végül, mivel a szocialisták elnöke
is tartott már évértékelőt, talán a jelenlévők megbocsátanak, ha úgy gondolom,
férges almába én inkább nem harapok. Nos, ennyit szerettem volna tisztázásképpen
mondani magáról a műfajról.
A tartalomra
rátérve: a rendelkezésemre álló időben három témát szeretnék kibontani. Elsőként
a jelenlegi hazai és nemzetközi környezetben igyekszem megrajzolni a Jobbik
helyét és szerepét. Aztán választ akarok adni aktuális, a mindennapokat uraló
kérdésekre. Végül beszélni kívánok a jövő azon legfontosabb problémáiról, hazánk
hármas csapdahelyzetéről, amelyekre a magyar politika az elmúlt évtizedekben
nem, hogy megoldást nem talált, de még felvetni sem merte azokat. Ebből fakad,
hogy a hazai közélet szereplői közül lehetetlen választani jövőképük alapján,
merthogy a pártoknak egyszerűen nincs jövőképük. Félnek, menekülnek a jövő elől.
Míg nekünk egy szebb korszak reménye a jövő, addig számukra a felgyülemlett
hazugságaik lelepleződésétől való rettegés. Jövőkép nélkül pedig ide-oda
bolyonganak, tüneti megoldásokkal próbálkoznak, kerülik a szembenézést a
valósággal. Egyik hazugságból a másikba menekülnek. Pedig régi igazság, hogy a
hajónak, amelyik nem tudja, melyik kikötőbe tart, annak nincs kedvező széljárás.
Mi tudjuk, honnan jövünk, és azt is, hová tartunk. És bátrak is vagyunk, mert az
igazság szabaddá tesz.
Az elmúlt
években zászlónkra tűztük azt, amire a magyar emberek legjobban vágytak: azt,
hogy érjen véget az elmúlt 20 év. Az a húsz év, amely egy hazugságra épülő
rendszert váltott fel, de nem az igazságra cserélte, hanem egy újabb hazugságra.
Az a húsz év, amely egy megnyomorított társadalmat újra, most már a végletekig
kifosztott. Az a húsz év, amely egy szétlopott országnak a maradékait is
elszórta. Az a húsz év, amely egy erkölcsileg megroggyant népet még inkább a
sárba taposott. Az a húsz év, amely egy büszkeségében meggyalázott nemzetet
lépten-nyomon megalázott. Az a húsz év, amelynek egyetlen eredménye, hogy míg
1990-ben sokak álmodtak arról, hogy egyszer majd 60 ezer forintot keressenek,
addig ez az álom mára – hozzáteszem sajnos – milliók számára megvalósult.
Ebben a húsz
évben az egész magyar társadalom csalódott, így az ún. rendszerváltó pártok – a
Fidesz és az MSZP – nehéz helyzetbe kerültek. Egyszerre kellett védeniük
gyalázatos teljesítményüket, másrészt magukat a megújulás letéteményeseiként
feltüntetniük. Az MSZP volt a nehezebb helyzetben, mert az elmúlt húsz év
felelősségének jelentős része őket terhelte, továbbá éppen az ő nemzetpusztító
nyolc évük ébresztette fel az alvó többséget. A Fidesz érzékelve a folyamatokat,
egy gyomorforgató játékba kezdett. Hagyta, hogy az MSZP a vesztébe rohanjon,
amely még nem volna baj, sőt, igencsak kívánatos lenne, de egyúttal azt is
engedte, hogy magával együtt az egész országot is csődbe vigye. Bár az utcán
egyre erősebb volt az emberek hangja 2006 után, a Fidesz mégis úgy okoskodott,
hogy minél jobban szétveri hazánkat Gyurcsány, 2010-ben annál nagyobb győzelmet
arathatnak ők. És így is lett. Ki kell tehát mondani, a Fidesz nem azért nyerte
meg a választásokat magabiztosan, mert annyira jó ellenzéki párt volt, vagyis
mert munkája alapján megérdemelte, hanem azért, mert aljasul, bár jól számított.
A „minél rosszabb az országnak, annál jobb nekem” logikája óriási választási
győzelmet hozott neki.
Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Mielőtt bárki félreértene, el kell,
mondjuk, a Fidesz és az MSZP közé egyáltalán nem szeretnénk egyenlőségjelet
tenni. Tudjuk jól, hogy az MSZP mindennek a legalja. Amíg nem kerültünk be az
Országgyűlésbe, én azt hittem, minden szocialista egyforma, aztán lassan
rájöttem, hogy egyik rosszabb, mint a másik. Tudjuk tehát, hogy az országot a
szocialisták tették tönkre, de egyúttal nem akarjuk, és nem is fogjuk
elhallgatni, hogy amiben most vagyunk, ahhoz kellett a Fidesz asszisztálása is.
Aki mentegeti a Fideszt, az vagy nem látja át a folyamatokat, vagy egy
szemellenzős fideszes, akire nem hatnak az érvek. De most menjünk tovább!
A Fidesz tehát
kihasználta a lehetőséget, azt, hogy az MSZP nem csak az országot, hanem önmagát
is tönkreverte. A 2/3-os parlamenti többség megszerzése után viszont a Fidesz és
Orbán Viktor azzal a dilemmával szembesült, hogy hogyan lehetne az elmúlt húsz
év kulcsszereplőjeként és részeseként élére állni a húsz év felszámolásának.
Vagyis hogyan lehetne rablóból – mégha nem is nagy, de kis rablóból – hirtelen
pandúrrá lenni. Mivel ez a fordulat – tekintettel a Fidesz évtizedes
beágyazottságára, a korrupcióban és mutyikban való érintettségére, a nemzetközi
prostituálódására – gyakorlatilag lehetetlen volt a számukra, ezért egy trükkhöz
kellett folyamodniuk. Egy kommunikációs hadműveletbe kezdtek. Ha már érdemi
változást nem tudnak csinálni, legalább annak a látszatát kellett kelteni. Ha
nem tudsz egyet sem lépni előre, mondd azt mindenkinek, mintha sikerült volna
kettőt lépned. Így is tettek. Kitalálták a forradalom narancsszín meséjét, meg a
nemzeti együttműködés felcsúti mondáját.
Persze most
néhányan felszisszenhetnek naivabb nemzettestvéreink közül, hogy hogyan lehet
ilyet mondani, hogyan lehet pótcselekvéssel és kommunikációs trükkökkel vádolni
a Fideszt, amikor az Orbán-kormány fenekestül felforgatta a magyar közéletet? Ez
igaz. Felforgatta a közéletet. Csakhogy a szennyvizet nem felforgatni kell,
hanem ki kell önteni a csatornába. Aki csak felforgatja, az nem változtat rajta
valójában, csak úgy csinál. A kormány pedig csak úgy csinál. Igyekezetében meg
néha be is csinál. De mi is történik a mesés felszín alatt?
Elsőként, egy
forradalom általában azzal kezdődik, hogy azokat, akik ellen kirobbant, minimum
börtönbe veti, akik meg ott voltak, azokat kiengedi. És mit csinál a narancs
forradalom? A várva várt számonkérés be nem teljesült ígéretté vált. Biszku
Bélát is mi állítjuk bíróság elé, és nem a Fidesz. De menjünk tovább! A nagy
nemzetközi visszhangot kiváltó médiatörvény igazából semmilyen értékrendbeli
változást nem hoz a televíziókban, van Valóvilág, van Heti Hetes, Fekete Pákó
kezében ott a mikrofon, Stohl Buci kezében az autókormány, Geronazzo Máriáéban
meg ki tudja mi…, na, ezt inkább hagyjuk is. Az oktatáspolitikában a Hoffman
Rózsa által képviselt konzervatív vonalat – a szakmában csak a narancsos Magyar
Bálintnak nevezett – Pokorni Zoltán egyszerűen felszámolja. A két hét alatt
beharangozott közbiztonságból egy dolog történt meg: a két hét. Nem is egyszer,
hanem azóta már lassan húszszor két hét telt el, miközben a halálos áldozatok
száma csak nő. Legutóbb pl. egy borsodi faluban 4 cigány kiskorú vert agyon
játékból egy 81 éves nénit.
A parlament a jobbikos tiltakozás ellenére, Orbán Viktor szavazatával aláírta
Izrael és az EU társulási szerződését, amelynek értelmében az eddig is igen
védtelen hazai gazdaságot teljesen megnyitjuk a zsidó állam előtt.
A forradalmi melldöngetéssel bevezetett válságadókat a multik olyan könnyedén
terhelik át a lakosságra, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.
A „mindenkit megvédünk” szlogenje helyett megindultak a kilakoltatások, a bankok
folyamatosan adják el követeléseiket a tenyerüket dörzsölő behajtó cégeknek,
egymillió ember pedig máról holnapra az utcára kerülhet. Nagy ceremóniával
készül az új alkotmány, amely gyakorlatilag ugyanolyan lesz, mint dicstelen
elődje, miközben korszakos bűnt elkövetve ismét elmarad a történelmi
jogfolytonosság helyreállítása. Végül, a kormány elődeihez hasonlóan hallani sem
akar az államadósság újratárgyalásáról, a cigánybűnözés nevén nevezéséről, vagy
éppen a lisszaboni szerződés újragondolásáról. A Fidesz választási ígéreteiből
egyetlen egy dolog valósult meg: hogy csak a Fidesz. Na, ez tényleg megvalósult.
Mindenhol csak a Fidesz. Hozzáteszem, hogy a mi jelszavunk sem változott: nekünk
meg csak a nemzet! Szóval a nagy forradalmi ricsaj és csinnadratta mögött az
ország helyzete rémisztő, a kormány munkája pedig tragikusan eredménytelen. Ha a
mayáknak igazuk van, és 2012-ben tényleg jön a világvége, akkor jövőre
Magyarország lesz a legbiztonságosabb hely, mert mostanra mi már Romániától is
10 évvel lemaradtunk.
Amit mindezek
után határozottan ki kell jelentenünk: az elmúlt húsz év nem ért véget! A Fidesz
nem véget vetett az elmúlt húsz évnek, hanem mentőövet dobott neki. 1990-ben az
ország megérett a változásra, a politika akkor azt hazudta, íme, megtörtént, az
emberek megnyugodtak, pedig nem történt semmi. Húsz év kellett és tengernyi
szenvedés, mire a többség ráeszmélt, hogy átverték. De 2010-ben újra becsapták
az országot. A Fidesz ráadásul nem azt mondta, hogy megtörtént a
rendszerváltozás, hanem egyenesen forradalmat kiáltott, abból kiindulva, hogy
minél nagyobb a hazugság, annál többen fogják majd elhinni.
Ami most zajlik, nem más, mint a
magyar rendszerváltozás második elsikkasztása.
Így az a küzdelem, amelyet elkezdetünk, és amelynek célja egy igazságos
társadalom és a nemzeti önrendelkezés, nos, ez a küzdelem nem veszítette el
aktualitását, sőt, egyre fontosabbá válik. A problémáink ugyanis ugyanazok és
ugyanúgy megoldatlanok, csupán a kábítószer változott, amellyel a társadalmat
bódítják. A különbség az, hogy míg Gyurcsány kemény drogokkal törte meg az
embereket, addig Orbán könnyű drogokat, hallucinogéneket használ. Az eredmény
mennyiségében más, de minőségében ugyanaz: elkábítják Magyarországot. Nekünk,
akik tisztán látjuk, hogy hazánk ezzel a politikával a pusztulás felé tart, az a
feladatunk, hogy felrázzuk a magyar társadalmat, hogy kimondjuk az elhallgatott
titkokat, hogy megoldást mutassunk a megoldhatatlannak hazudott problémákra.
Félnünk pedig semmitől sem szabad, mert az igazság szabaddá tesz.
Az elmúlt húsz
év tendenciája a kétpártrendszer volt, amely a választás illúzióját keltette az
emberekben. Azt hitték dönthetnek, miközben a valódi folyamatokat illetően nem
volt választás. A szegfű és a narancs egymásba fonódott. Ebbe a
kétpártrendszerbe zavartunk bele, de most a cél újra ugyanez lett.
A Fidesz és az MSZP abban érdekelt, hogy újra csak
ketten maradjanak, és ez az érdekük a háttérhatalmaknak is. Mindegy, hogy
Fidesz vagy MSZP, a lényeg, hogy irányítható legyen. Ebbe a képbe csak mi nem
illünk bele, mi rendszer-idegenek vagyunk, akiket már régen szerettek volna
kiiktatni, és ez is a cél. A magyar rendszerváltozás
második elsikkasztása pedig nem csak a kormányzó Fidesz érdeke, de az MSZP-é is.
Ha ugyanis rendszerváltozás lenne végre ebben az országban, az egyben azt
jelentené, hogy az MSZP megszűnik. Mert őszintén, mit keres a magyar
Országgyűlésben 2011-ben Lendvai Ildikó, a cenzorok first lady-je? Mit keres ott
Szanyi kapitány, akit a régi filmsláger után frakciótársai is csak Mr.
Alkoholnak hívnak? Mit keres ott Kovács László, aki ugye azt javasolta, mi,
magyarok, merjünk kicsik lenni? Valószínűleg a fejében az járhatott, hogy aki a
kicsit nem becsüli, a nagyot bekaphatja. Vagy mit keres ott Gyurcsány Ferenc,
aki akkora nagy színész, hogy a magyar emberek egy jelentős része több darabban
szeretné látni? De a viccet félretéve, mert ez egyáltalán nem vicces, mondjuk
ki: amíg ezek ott vannak a nemzet templomában, addig itt semmi nem történt!
És ahogy már
számtalanszor elmondtuk, nem szabad ám lebecsülni őket. Ha valaki temetné az
MSZP-t, az nagyon téved. Ahogy a Fidesz népszerűségének csökkenése látványosan
megindul majd, úgy fogják őket felépíteni a mögöttük álló gigászi anyagi és
médiaerők. Aki pedig azt gondolja, hogy MSZP névvel nem lehet már választást
nyerni, annak valószínűleg igaza van. De ki mondta, hogy MSZP lesz a név? Ahogy
az SZDSZ-t is, amikor már nagy volt a baj, gyorsan átalakították LMP-vé, úgy
fogják a választások közeledtével átgyúrni a szocialista pártot. Majd alakul
valami nagy demokratikus összefogásnak nevezett mozgalom, amelynek lesz valami
szép neve, fiatalos jele, még az utcára is mennek mindenféle torzonborz
értelmiségivel, majd hazahívják az élére Bajnai Gordont, vagy egy hozzá
hasonlót, majd belép ebbe a mozgalomba az LMP is, meg minden liberális
maradvány, na, meg suttyomban az MSZP is. Szabadságról, demokráciáról, a
szegénység felszámolásáról, csupa szép dologról fognak majd beszélni, a média
tőlük lesz hangos, miközben a függöny mögött ott lesz az egész lejáratódott,
hiteltelen és nemzetvesztő MSZP vezérkar. Hogy ki tudja már hányadszor, megint
becsapják az embereket. Na, ezt kell nekünk megakadályozni, azt, hogy az MSZP
visszaerősödjön akármilyen formában is. Mondjuk ki: a szocialistákat
mindenestől, az utolsó szálig ki kell söpörni a magyar közéletből!
Fontos
egyértelművé tennünk tehát mindenkinek: az MSZP visszatérése a lehető
legrosszabb forgatókönyv az ország számára. Nem szabad engednünk, hogy a magyar
emberek jóhiszeműségével ismét visszaéljenek! Legyen egyértelmű mindenki számára
a szocialistákkal kapcsolatban, hogy használt toalett-papírral az ember csak egy
dolgot tehet, lehúzza a WC-n. De egyúttal azt is meg kell értetni az emberekkel,
hogy a Fidesz kormányzása sem megoldás. Hagy mondjak egy példát! Ha valakitől
hosszú időn keresztül megvonják az élelmet, majd miután nagyon kiéhezett, elé
tesznek egy nagy tál finomságot, az minden bizonnyal képtelen lesz uralkodni
magán, bár ismeri a kulturált táplálkozás szabályait, állat módjára zabálni
kezd. Így van ezzel a Fidesz is, 1994 óta készül az egyedüli kormányzásra, és a
hosszú-hosszú éhezés után, most az ölébe hullott a 2/3, és a lehetőséggel nem
tud kulturáltan élni, nem tud parancsolni magának, és önuralmát elveszítve
zabálni kezdte a kormányzást.
Ha bárki azt hiszi, hogy
2009-2010-es sikereinkkel biztosítottuk a Jobbik helyét a közéletben, az téved.
A keresztünket, a magyarság keresztjét nap, mint nap, újra és újra a vállainkra
kell vennünk, ugyanazzal a hittel, erővel és akarattal kell dolgoznunk tovább,
mintha 0%-on állnánk, mintha minden kezdődne az elejéről, és minden egyes magyar
emberért, minden egyes magyar lélekért, minden egyes percünkben csatába kell
mennünk. Az utunk pedig nem lesz könnyű. Hajónkat nem csak az ellenségeink
viharaiban, de saját magunk fáradtságának és gyengeségeinek szirtjei, zátonyai
között is jól kell navigálnunk. Nem lesz egyszerű. De az iránytűnk az igazság
lesz, amelyről tudjuk, hogy szabaddá tesz.
Itt tartunk hát.
Ennyit a múltról, most nézzük a jelent. Nem kerülhetem meg, és nem is áll
szándékomban, hogy néhány aktuális kérdésről nem mondjam el a véleményünket. De
még mielőtt szót ejtenénk róluk, szükséges tisztázni a Jobbik parlamenti
lehetőségeit és szerepét is. A kormánypárt az Országgyűlésben kétharmados
többséggel rendelkezik, így gyakorlatilag azt tesz, amit akar. Hatalmas siker,
hogy a Jobbik mégis hatást tudott gyakorolni néhány kérdésben az Országgyűlésre.
Ne keseregjünk hát azon, ha lopnak a programunkból. Bár csak az egészet
ellopnák.
A
nemzetpolitikai előrelépések – magyar állampolgárság megadása az elszakított
nemzetrészeken élőknek, a határontúli osztálykirándulások, a Trianon-emléknap
bevezetése – mind a mi kikényszerítő jelenlétünknek köszönhető. Ezen túlmenően a
költségvetési vita során is képesek voltunk olyan – a költségvetés egésze
szempontjából ugyan kis jelentőségű, de a kedvezményezett számára létfontosságú
– módosításokat keresztülvinni, amely révén például többletforráshoz jutott
számos, fogyatékkal élőket segítő intézmény, a várpalotai Trianon múzeum, az
Állami Ménesgazdaság és újraindulhat több bezárásra ítélt kisiskola is.
Amire pedig még
büszkék lehetünk, hogy mi vagyunk az első párt az elmúlt 20 évben, amelyik
betartotta a választási ígéreteit. Azt mondtuk, hogy ami a nemzet érdeke, azt
meg fogjuk szavazni, ami nem, azt nem. És így is tettünk, szakítottunk a
„szomszéd tehene dögöljön meg” politikai gyakorlatával, amelyet a Fidesz és az
MSZP képviselt és képvisel ma is. Soha nem azt néztük, kitől jön a javaslat,
hanem azt, hogy az az ország, az emberek érdekét képviseli-e. Ezzel
bebizonyítottunk, hogy igen is van hiteles parlamenti politika, hogy van
közéleti tisztesség és van konstruktív ellenzékiség.
A mai magyar politika így foglalható
össze tehát dióhéjban: a Fidesz a kormány, a Jobbik az ellenzék, az MSZP meg az
ellenség.
Mindezekkel
együtt is én a Jobbik jelentőségét nem az Országgyűlésben tartom igazán
lényegesnek. A mindennapokban érződő hatásunk ennél sokkal-sokkal fontosabb.
Különösen az, hogy az ifjúság egy jelentős részét megnyertük, amely nem egy párt
iránti szimpátiát jelent valójában, hanem egy világképet, egy eszmeiséget, a
nemzet közösségéhez tartozás igényét és büszkeségét. Ezek a fiatalok nemzetiként
öltözködnek, hallgatnak zenét, választanak programokat és alakítják ki
véleményüket a világról. Kiszabadítottunk egy szellemet a palackból. És ez a
legnagyobb erőnk, mert aki a fiatalok gondolkodását alakítja és formálja, az a
nemzet jövőjét alakítja és formálja. Erre kell alapoznunk, ez az a bázis,
amelyen elindulva a győzelem felé visz az út.
Térjünk rá mindezek után az aktualitásokra. A készülő alkotmányra túl sok időt
ne pazaroljunk. Mivel a jelenlegi, 1949-es alkotmányunk egy szégyen, a Fidesz
ígérete, hogy jobb lesz az új, az kb. akkora vállalás, mintha Ádám azt mondta
volna Évának: hidd el, téged szeretlek a legjobban. Nem állítják helyre a
történelmi jogfolytonosságot, a Szent Korona csak dísz lesz, semmilyen érdemi
változás nem várható az új alaptörvényben a régihez képest, így az egész
alkotmányozás értelmét veszítette. Szerepe annyi, hogy a kormány a történelmi
fordulópont látszatát keltve páváskodjon, elterelje a figyelmet a valódi
kérdésekről, és az új alkotmány megfelelő gumicsontként szolgáljon a magyar
rendszerváltozás második elsikkasztásához. Persze nem zárnám ki annak a
lehetőségét sem, hogy az MSZP hibájából tanulva a Fidesz elébe akar majd menni
saját bukásának, és az alkotmány okán 2012-ben egy előrehozott választásba
menekül. Ez egy lehetőség, de ami biztos, hogy a Jobbik, amennyiben kormányra
kerül, a történelmi jogfolytonosság helyreállítását fogja megvalósítani.
Menjünk tovább.
Tudjuk nagyon jól, hogy ezt az országot szétlopták. Az MSZP jelmondata az elmúlt
húsz évben minden bizonnyal az lehetett, hogy a pénz nem boldogít. El is vették
hát mindenkitől. És most, amikor joggal várnánk, hogy ezért feleljenek, nem
történik semmi. Ezért az elszámoltatásról megint nincs értelme hosszasan
értekezni, mert több az elszámoltatási biztos, mint az elszámoltatott. Persze
ennek nagyon egyszerű az oka: holló a hollónak nem vájja ki a szemét. A
háttérben összefonódó szálak megvédik az érintetteket az elszámoltatástól, így
azok nyugodtan dörzsölhetik a tenyerüket.
A Jobbik, amennyibe kormányra kerül,
börtönbe juttatja a politikusbűnözőket.
Nézzük a nagy
vihart kavart médiatörvényt! A Jobbik képmutatónak tartja az uniós háborgást,
mert Magyarországon nem most szűnik meg a sajtószabadság, hanem az hatvan éve
nincs. Milyen gyomorforgató az a sok rosszarcú, habzó szájú uniós vezető!? És
micsoda aljasság, amikor magyar állampolgársággal rendelkező, de valójában
sorstalan újságírók, értelmiségiek Brüsszelbe futnak nyivákolni!? Ehhez mi nem
asszisztálunk. Nekünk ugyanis egészen más a problémánk, mint nekik. Mi nem a
magunk műsorait, megjelenéseit, a koncunkat védjük, mert az nekünk nincsen. Mi
az embereket, különösen a fiatalokat akarjuk megvédeni a médiamocsoktól. Nem a
jókedvtől, nem a szórakozástól, nem a kikapcsolódástól, ahogy azt el akarják
hitetni, nem. A mocsoktól. És ez az igazi gond. Az, hogy új médiaszabályozás és
Szalai Annamária ide, új médiaszabályozás és Szalai Annamária oda, a műsorok
mocskos, butító szándékai és a bent élősködő férgek nem szűntek meg, csak most
nem vörös szegfűvel a szájukban, hanem egy jaffa narancsot szürcsölgetve végzik
pusztításukat. A Jobbik, amennyiben kormányra kerül,
kisöpri a szemetet a médiából, és minden háztartásba ingyenes internet
hozzáférést biztosít, hogy az emberek végre felébredjenek
Szintén nem vagyok nyugodt a magyar föld kérdését illetően sem. A Jobbik
programjának egyik sarokköve volt, hogy két fő természeti kincsünket, a zsíros
magyar termőföldet és a most már világszerte ismert és elismert vízkészletünket
minden áron meg kell védenünk. Mert hiába gazdag egy ország nyersanyagokban, az
önmagában még nem teszi az országot is gazdaggá, ha nem védi az érdekeit.
Gondoljunk csak Nigériára, amely természeti kincsei alapján Afrika Svájca
kellene, hogy legyen, de hagyta, hogy kizsigereljék, és mára egy a sok
válságövezet közül. Mi csak a földünkre és a vizünkre alapozva középhatalommá
válhatnánk a világban, de az elmúlt húsz év politikai garnitúrái árúba
bocsátották értékeinket. A kormány mind a mai napig nem képes semmit felmutatni
a föld megvédése ügyében. És az Uniótól vár könnyítést?! Hát azt várhatják! Vagy
megvédjük a földünket és a vizünket, vagy elveszik. A dolog ennyire egyszerű.
Úgyhogy Orbán Viktor jobban tenné, ha nem a média ügyében lenne ilyen harcos a
brüsszeli barátaival, hanem akkor, amikor a magyar föld megvédése kerül szóba. A
Jobbik kormányzati működésének alapja az lesz, hogy Magyarország a magyaroké, és
minden idegen viheti arrébb a koszos mancsát. Pláne, ha négy van neki…
Aztán itt van az
adórendszer. A Jobbik is adócsökkentést követelt, de nem mindegy, hogy az
átcsoportosítás hogyan történik. A kormány családi kedvezményes, egykulcsos
rendszerével kapcsolatban minimum két probléma van. Egyrészről az egykulcsos adó
mindenhol a tehetősebbeknek kedvez, és felerősíti a társadalmi szétszakadást.
Ezt tudja a kormány is, de vállalja, mert abban bízik, hogy a gazdagabbaknál
megmaradt pénz majd felpörgeti a belső fogyasztást, és ezzel a gazdaságot. Na,
ez egy tévhit. A tehetősebbek a megtakarításaikat és a luxuskiadásaikat fogják
növelni, hiszen az ő fogyasztásuk eddig is adott volt, a szegényebbek pedig,
akik vásárlóerejük növelésével valóban fel tudnák erősíteni a belső fogyasztást,
meg éppen rosszul járnak az orbáni adóreformmal. Ha a kormány erős, széles
középosztályt akar, akkor ezzel a törvénnyel éppen azt végzi ki. A másik
probléma a családi kedvezményekkel kapcsolatos. A cél jó, csak a kivitelezés
rossz. A rendszer nagyon helyesen jutalmazza a nagycsaládokat, de bünteti a
gyermekteleneket vagy egygyermekeseket. Nézzünk szembe a valósággal! Itt nem a
második gyermek után kell ösztönözni a harmadikra, mert az sajnos keveseket
érint. Az elsőre, és az első után a másodikra kell ösztönözni, mert 0-ból nem
lesz három. Aki ezt nem veszi észre, és azonnal három-négy gyereket vár el a
megnyomorított családoktól, az nincs tisztában a valósággal. A Jobbik az átlagos
keresetűeknél 12, a jobb keresetűeknél 20, az évi 12 millió forintnál többet
keresőknél 32%-os szja-kulcsot támogatna, egyúttal az első és a második gyermek
vállalására ösztönözne. Míg a Fidesz adórendszere nem igazságos és nem hasznos,
addig a miénk igazságos és hasznos is lenne egyszerre. Összességében csökkentené
az adóterheket, megállítaná a társadalmi különbségek fokozódását, a belső
fogyasztást és a gyermekvállalást pedig valóban ösztönözné.
Még számtalan
aktuális kérdést lehetne felvetni, de engedjék meg, hogy a legsúlyosabb
problémával zárjam a jelen taglalását, amely minden bizonnyal a
devizahiteleseké. Bizonyára sokan hallottak már a cigánybűnözés egyik
legelterjedtebb formájáról, az uzsorázásról. És hogyan jön ez ide? Hát úgy, hogy
azon az uzsorázáson, amit a hazánkban tartózkodó külföldi bankok folytatnak még
Pusoma Ricardinho is elpirulna. Jelenleg 3-400 ezer ingatlan helyzete már nem
súlyos, hanem szinte menthetetlen, több mint 1 millió ember kerülhet utcára,
amely állapotot csak súlyosbít a szintén általánossá vált közüzemi tartozások
ténye. A kormány most már lassan egy éve hitegeti a problémával küszködőket.
Ugye, egyre fakóbb emlék már csak a Nemzeti Eszközkezelő felállítása? És itt már
nem is az a baj, hogy ez jó megoldás lenne-e vagy rossz, hanem az, hogy a
kormánynak semmilyen megoldása nincs. Eközben pedig a bankok folyamatosan
eladják a követeléseiket a behajtó cégeknek, merthogy jelenleg azt semmi sem
tiltja, így a szerencsétlen adós családoknak néhány hónap múlva már nem is a
bankos kisasszonnyal kell egyezkedniük, hanem egy kétméteres behajtóval.
Amennyiben nem lesz megoldás, olyan szociális válság indul ki, amely nem pusztán
a devizahiteleseket, de az egész országot csődbe viszi. A Jobbik, amennyiben
kormányra jut, létrehozza a Nemzeti Kríziskezelőt, amely a kormánnyal
ellentétben nem a családok ingatlanjait államosítaná, hanem a hiteleiket. És az
eredeti árfolyamon forintosítva lehetővé tennénk mindenkinek a tisztességes
ütemezéssel történő visszafizetést.
Az ország
megoldatlan problémáit még sorolhatnánk, ahogy a Jobbik megoldásait is, de
miután a múltat és a jelent áttekintettük, befejezésül szeretném, ha a jövővel
foglalkoznánk. Fontos, hogy a sürgető, aktuális ügyekre választ tudjunk adni, de
a rövid távú lépések anarchikussá válnak, ha nincs meg az a jövőkép, amely
kijelöli egy politikai stratégia körvonalait. Ahogy azt korábban említettem, a
Jobbikon kívül a többi pártnak nincs jövőképe. Hogy miért merem ezt ilyen
biztosan állítani? Mert tudom. Mert ha jövőképük lenne, felismernék, amit mi
felismertünk. Azt, hogy Magyarország szebb jövője hármas csapdahelyzetben –
méghozzá gyarmati, adósság és demográfiai csapdahelyzetben – van. Ezek a
legsúlyosabb, egymást erősítő problémák, amelyeket az elmúlt húsz évben szőnyeg
alá söpörtek, tagadtak, amelyekről hazudoztak. Hát jönnünk kell nekünk, hogy a
szőnyeget egyszer s mindenkorra lerántsuk. Nem azért, mert az alatta lévő
igazság kellemes, sőt, az kifejezetten rémisztő. Hanem azért, mert az igazság
szabaddá tesz.
Nézzük hát
sorban a jövő nagy csapdáit. Elsőként a gyarmati csapdát, hazánk és nemzetünk
nemzetközi függését. Ezen kérdés alapos körbejárásának aktualitást ad, hogy
ebben a félévben Magyarország tölti be az Unió soros elnökségének tisztségét.
Itt mottóként hagy kezdjem csak azzal: hiába vagyunk
soros elnökei Európának, ha közben Soros az elnöke Európának. Márpedig az uniós
csatlakozásunk óta eltelt lassan 7 év, és ennyi év távlatából kimondhatjuk, jól
átverték Magyarországot.
Nem
új tagállam lettünk ugyanis, hanem új gyarmat, új munkatábor és új szeméttelep.
A Szájer József által dicsőített lisszaboni szerződés pedig valójában az egész
kelet-közép-európai térség halálos ítélete. Egy birodalmi koncepció, amely után
már nem lehet beszélni nemzetek Európájáról.
A fideszes és szocialista képviselők még azt merik mondani, legyünk az Unió
nyertesei, használjuk ki a lehetőségeket? Könyörgöm, milyen lehetőségeket? A
lisszaboni Európában nekünk csak megdögleni lehet. Tegye már fel a kezét, aki
bécsi cukrászdát nyitott!... Ha valaki felteszi, Isten bizony, átadtam volna a
rendőrségnek.
Az Uniót nyugat-európai hatalmak, nyugat-európai célokkal és nyugat-európai
érdekek alapján hozták létre. Amíg
működött, megvoltak, amikor már nem, a bővítésbe menekültek. A bővítés viszont
ezen a nyugat-európai alapfelálláson nem változtatott. Mi csak cselédnek
kellettünk. És mondjuk ki, hogy a nyugati hatalmak érdeke sohasem lesz azonos a
mi érdekünkkel, vagyis csapdában vagyunk. Az Unióban egyetlen egy lehetőség vár
ránk: engedelmes és szegény cselédek maradunk mindörökre. Ez az, amit
Gyurcsánytól Orbánig mindenki elhallgat, amiről mindenki mellébeszél.
Itt van például ez a soros elnökség. Ahelyett, hogy rájuk borítanánk az asztalt,
és elmondanánk nekik őszintén és keményen, hogy tönkretettétek a
mezőgazdaságunkat, hogy szétvertétek az élelmiszeriparunkat, a gyárainkat, hogy
multinacionális vállalataitokkal megfojtjátok a magyar vállalkozásokat, hogy a
bankjaitok uzsorásként szívják a vérünket, hogy ha a profit kiszivattyúzását is
számba vesszük, akkor hazánk egyértelműen ráfizet az Unióra, hogy ez így nem
mehet tovább, mindezek elmondása helyett mit tesz a kormány:
parádézik, parolázik, fogadásokat tart. Azt akarják, hogy minden rendben menjen.
Amíg itt vannak az urak, nehogy valami kellemetlenség érje őket. Ez egy bohózat.
Engem nem érdekel, hogyan érzik magukat, egy dolog érdekel, mondjuk a képükbe,
hogy mi az igazság. Hagy tudják meg ők is, hogy az igazság szabaddá tesz.
Persze mindezt a büfében más pártok képviselői is elismerik, de széttárják a
kezüket: mit tehetünk, beléptünk, kilépni életveszélyes, csapdában vagyunk. Én
ezt másképpen látom. Igen is van kiút. Nem egyszerű, sőt, talán meglepő is lesz
egy nemzeti párt elnökétől a javaslat, de jelenleg nem látok más megoldást. Ez
pedig a sorstárs, kelet-közép-európai országokkal való összefogás, amely
évtizedes távlatban egy saját érdekeink és céljaink alapján álló Közép-Európai
Közösségé nőhetné ki magát, és alternatíváját adhatná a lisszaboni tévútra
tévedt Uniónak. Ez azért is sürgető lenne, mert jelenleg a világ újrafelosztása
zajlik. Fellazultak az erővonalak, és aki most ügyes, az a következő évtizedekre
jó pozíciókat szerezhet. Viszont ahelyett, hogy mi is részt vennénk eben a
folyamatban, helyettünk a nyugati, brüsszeli urak tárgyalnak, a mi érdekeink
ellenére. Pedig a
világ már nem az USA-ról és az EU-ról, hanem a nemsokára világelső Kínáról,
Indiáról, Oroszországról, Brazíliáról, a muszlim világról és Törökországról fog
szólni. Az erőtér tehát nyugatról keletre tolódik. Ebben a változásban
Magyarországot egymagában elsöpörné a szél, de ha szövetségesekre lelünk, akkor
győzhetünk.
Persze a kelet-közép-európai együttműködésre azonnal jön az ellenérv: Trianon
ezt lehetetlenné teszi. És valóban, ez a legnehezebb pontja a tervnek. Viszont
be kell látnia mindenkinek, nekik is, nekünk is, hogy mi, kelet-közép-európai
országok vagy együtt leszünk cselédek, vagy együtt vívjuk ki a szabadságunkat.
Trianon vesztesei nem csupán a magyarok, hanem a látszólag nyertes országok is.
A nagyhatalmak ugyanis nem azért alkották meg a trianoni és párizsi
békediktátumokat, hogy velük jót tegyenek, hanem azért, hogy elhintve a viszály
magvát, destabilizálják a térséget.
Vagyis Trianon újragondolása nem csupán a magyarok, hanem egész
Kelet-Közép-Európa érdeke. Tudom, hogy ennek megértetése egy románnal vagy egy
szlovákkal szinte lehetetlennek tűnik, de ha nem sikerül, akkor viszont biztos,
hogy ők is, mi is elvesztünk, és szalagmunkásai leszünk örökre Nyugat-Európának.
A Közép-Európai
Közösség legnagyobb próbaköve tehát az etnikai kérdés – ezen belül is Trianon –
megoldása. Ebben ne is várjunk nyugati segítséget, mert ők pont abban
érdekeltek, hogy az egész térség bennragadjon a sérelmi politikában. A problémát
nekünk kell megoldanunk, közösen. És vegyük észre, sokkal több dolog köt össze
bennünket, kelet-közép-európai országokat, mint ami szétválaszt. Az azonos
földrajzi adottságokon, a közös történelmi és kulturális gyökereken túl összeköt
bennünket az eladósodottság, az elavult nemzetgazdaság, a hazai vállalkozások
versenyképtelensége, a multik uralma, az euroatlanti függés, a cigányprobléma és
megannyi dolog.
Egyúttal látni
kell, hogy a háttérhatalmak megbüntetik a renitens országokat. Gondoljunk csak a
lisszaboni szerződéssel szembeszegülő Írországra! Hogyan lett hirtelen a csodált
kelta tigrisből a világ szégyene? Vagy az államadósságáról az IMF helyett
Kínával tárgyalni merészelő Görögországból a bóvli kategóriába sorolt
roncs-ország? Sokan azt mondják, ez várhat ránk is, ha nagyon kuruckodunk. Igen,
10-20 éve még ez várt volna ránk, de ma már más a helyzet.
Mondjuk ki, hogy a
Washington-Brüsszel-Tel-Aviv-tengely urai már korántsem olyan félelmetesek.
Ők a keleti fordulattal nem tudnak mit kezdeni. De mi igen. És ez a mi nagy
lehetőségünk. Kihasználva keleti származásunkat, amely ugye nem finnugor,
partneri-szövetségesi kapcsolatba kell lépnünk kelettel. Amióta elolvasta a
programunkat, mond hasonlókat Orbán Viktor is, de amilyen ügyes a Fidesz hazai
hatalomépítésében, annyira csapnivaló politikát folytat külföldön. Úgy nem lehet
keleti fordulatot csinálni, hogy néhány éve még sértegetem ezeket az országokat,
rángatom az oroszlán bajszát, most meg a bajban hozzájuk szaladok segítségért.
És azért azt is lássuk be,
a bilderberges Martonyitól nem várható hiteles szittya külpolitika.
A nemzetközi
csapdából tehát van kiút. A válságba zuhant EU sorsa megpecsételődött. Csak
bukásának időpontja kérdés. Nekünk ezért el kell kezdenünk építeni hazánk új
helyét és szerepét a nagyvilágban. Ehhez két dolog kell. Egyrészt a
valódi keleti fordulat, és nem a közel-keleti,
amelyet a Fidesz és az MSZP képvisel. A másik pedig a trianoni probléma
megoldásával – amely az őshonos magyar kisebbségek önrendelkezését kell, hogy
jelentse – a szomszédos országokkal való történelmi kiegyezés. Ez a kettő kell,
és van kiút a gyarmati létből.
De
hiába szabadulunk ki a nemzetközi csapdából, ha az adósságcsapdából meg nem.
Ez a második nagy csapdahelyzet, amely gúzsba köti az országot. Mennyire
szimbolikus, vagy talán nem is szimbolikus, hogy 30 éve vagyunk
adósságspirálban, és ugyanúgy 30 éve fogyunk! Vagy gondoljunk bele abba, hogy a
magánnyugdíj-pénztárak körüli herce-hurca révén befolyt milliárdok jelentős
részét a kormány államadósságra költi, ahelyett, hogy a mi javaslatunk alapján a
devizahitel-válságot oldaná meg belőle. Az MSZP és Fidesz persze erről sem
beszél, azt mondják, az adósságot vissza kell fizetni. A különbség közöttük
csupán annyi, hogy a szocialisták szerint az emberek megnyomorítása árán kell
visszafizetni, ahogy azt Ceaucescu tette Romániában, míg a Fidesz szerint a
gazdaságot kell felpörgetni annyira, hogy az ki tudja termelni az
adósságszolgálatot. Előbbi aljasság, utóbbi meg butaság. Az aljasságot inkább
nem is kommentálom, a butaságot viszont kénytelen vagyok. Először is, tegyük
helyére a dolgot. A magyar államadósság elképesztő méretűvé duzzadt, 20 ezer
milliárd forintról beszélünk, vagyis minden egyes állampolgárra 2 millió forint
államadósság jut, és ebben még nincs is benne a vállalatok és a lakosság
világviszonylatban is elképesztő eladósodottsága.
Ezt az
adósságtömeget nincs az a magyar gazdaság, amely vissza tudná fizetni, mert
miközben az adósság nőtt, a feltételek csak rosszabbak lettek. És valójában
nincs is már magyar, csak magyarországi gazdaság. A multikról itt most csak
annyit, hogy ha annyira fáj nekik a különadó, amely nyereségükhöz mérten több
mint méltányos, és amelyet akadály nélkül terhelhetnek tovább a lakosságra,
akkor miért nem hagyták még el az országot? Azt hiszem, költői a kérdés, mert ez
nekik egy paradicsom. Szóval naiv, aki azt hiszi, majd vissza tudjuk fizetni a
gazdaság felpörgetésével ezt a hatalmas adósságot. De van itt még valami. Maga a
gazdaság felpörgetése is naivitás, hiszen az több más probléma mellett éppen a
hatalmas adósságteher miatt nem tud felpörögni. Ezért mondja a Jobbik, hogy
ebből a csapdából is ki kell törnünk, amely egyet jelent az adósság
újratárgyalásával, és az átütemezés és legalább a részleges leírás elérésével.
Hogy ez lehetetlen? Persze, akiket az IMF működtet, akiknek az IMF a gazdájuk,
azoknak lehetetlen, hiszen azoknak az államadósságról is hazudniuk kell. De
nekünk nem. Mi kimondhatjuk az igazságot itt is, és ez szabaddá tesz.
Tegyük hát fel, hogy megmenekülünk a nemzetközi és az adósságcsapdából is. Mit
sem ér azonban az egész, ha a demográfiai csapdában benne ragadunk.
Ennek pedig két eredője van, a magyar népesség fogyása és a cigányság elképesztő
szaporulata. Itt megint azzal állunk szemben, hogy mindenki hazudik. Az MSZP-nek
semmi mondanivalója nincs a népességfogyás problémájáról, sőt néhányuk,
legjobban annak örülne, ha eltűnne az összes magyar. A cigányprobléma meg abból
áll a számukra, hogy azok a rasszista magyarok miért nem hagyják nyugodtan
szegény cigányokat tisztességgel élni és dolgozni. A Fidesz is csak látszólag
jobb. Ő a problémát magát felismeri, de valódi megoldások híján megint csak
pótcselekvésbe menekül. A családi adókedvezmények és a nagycsaládok
támogatásának ellentmondásairól már beszéltem. Egy kis adókedvezménytől várni a
demográfiai fordulatot, olyan, mintha egy kopasz ember minden reggel megfésülné
a fejét, hátha előbb-utóbb haja is kinő hozzá. A cigányprobléma ügyében pedig a
Fidesz sem tud semmi egyebet mondani, mint a régi közhelyeket: tanulni és
dolgozni kell a cigányságnak. Ez egyébként igaz, csak pont ehhez a kettőhöz nem
fül a foguk.
De ne is
bosszantsuk egymást a többi párt alkalmatlanságán. Először is mondjuk ki azt,
amit a magyar politikában tudomásom szerint még senki sem merészelt. Pedig egy
könnyen kikövetkeztethető tényről van szó, amelynek otthon, az ebédlőben
mindenki igazat ad. Nem létezik olyan politikai gyógymód, amely révén a
magyarság a jelenlegi hazai és világhelyzetben olyan gyarapodásnak indulna,
amely versenyképes lehet a cigányság robbanásszerű népszaporulatával. Mit jelent
ez? A jelenlegi tendenciák mellett az ország számára csak idő kérdése – és ez
nem is olyan sok idő – hogy a cigányság többségbe kerüljön. A demográfiai csapda
tehát jelentős részben cigánycsapda.
Ez pedig nem azt a problémát jelenti majd, hogy több lesz a barna ember, mint a
fehér, ez ugyanis nem volna önmagában probléma. A gond a cigányság
szociokulturális szintjének mélységében, integrációs alkalmatlanságában rejlik,
amely szinte biztosan anarchikus, polgárháborús helyzetet fog teremteni. Mondjuk
ki hát: igen, mindent meg kell tenni, hogy növeljük a magyar családok
gyermekvállalási kedvét, igen, mindent meg kell tenni, hogy oktatással, munkával
felemeljük a cigányságot, de igen, el kell érni azt is, hogy a cigányság
népszaporulatát lelassítsuk és normális, az ország stabilitását nem
veszélyeztető szintre szorítsuk vissza. Most várok egy pár másodpercet, amíg a
Népszava tudósítója magához tér a hallottak okozta sokkból, és betelefonál a
szerkesztőségébe, hogy megvan a címlap sztori! És akkor megismétlem, igen, a
cigányság népszaporulatát le kell lassítani.
Most akkor
diktálok a Népszavának, mégse legyen belőle sajtóper. Vona Gábor nem azt mondja,
hogy sterilizálásra, meg koncentrációs táborokra van szükség, amit ilyenkor a
lapok össze szoktak hazudozni, csak azt, hogy a cigányság népszaporulata az
indokoltnál nagyobb, méghozzá nem azért, mert ez náluk kulturális jelenség, nem.
Azért, mert a hibás szociálpolitika erre neveli őket, a megélhetési
gyermekvállalásra. A Jobbik azt szeretné, ha a cigányság annyi gyereket
vállalna, amennyit a munkájából tisztességgel fel is tud nevelni. Ahogy azt
minden felelős család teszi Magyarországon. Ezért a Jobbik a szociális rendszer
teljes átalakítását követeli a jelenlegi foltozgatás helyett. A hamisított
rokkantnyugdíjakat felülvizsgáljuk és szankcionáljuk, szociális segélyt csak
közmunkáért fogunk adni, a segélyt pedig nem készpénzben, hanem a szociális
bolthálózatban levásárolható jegyben folyósítjuk. Ezzel két legyet ütünk egy
csapásra, egyrészt a segély nem a kocsmában hasznosul, másrészt a hazai
kisvállalkozásokat is fellendítjük azzal, hogy piacot teremtünk a számukra. Ha
jön a Jobbik, véget ér a gyerekvircsaft!
A magyar
családok gyermekvállalási kedvének párhuzamos megerősítése érdekében pedig
bevezetjük a családi nyugdíjat, másnéven a szülőtámogatási életjáradékot, amely
alapján a felnevelt gyermekek munkajárulékaik egy bizonyos részét szüleik
nyugdíjának kiegészítésére ajánlhatják fel. Ezzel egyrészről ösztönözzük a
tisztességes gyermekvállalást és nevelést, másrészt részben megoldást adunk a
nyugdíjválságra is. Ezzel pedig természetesen minden magyar állampolgár élhet
majd, aki tisztességgel felnevelte a gyermekét, munkára, becsületre.
A cigányság
felemelése érdekében pedig egy másik drasztikus, de megkerülhetetlen lépésre is
szükség van. Megint figyeljen a Népszava, mert most meg a szegregáció jön. Úgy
látszik, ma jó napja van. A Jobbik azt javasolja, a cigánygyerekeket vegyük ki
abból a családi környezetből, amelyben csak újratermelődik a bűnözés, a munka
megvetése és az antiszocialitás.
Ezen cigánygyerekek számára az egész ország területén hozzunk létre bentlakásos
iskolahálózatot, amelyet a történelmi keresztény egyházak felügyeletére kell
bízni. A diákok egész héten bent tanulnának, élnének, és bizonyos időközönként
járnának csak haza. Faragjanak belőlük tisztességes, becsületes embereket! És
hogy miből működne a rendszer? Hát azokból a támogatásokból, amelyeket eddig a
családok kaptak a gyermekvállalásért, azt a mi koncepciónk szerint a jövőben
ezen iskolák fenntartására fordítaná az állam.
Sok dolgot
javasoltunk tehát mind az aktuális, mind a jövő fontosabb kérdéseivel
kapcsolatban, azon sem lennék meglepve, ha rövidesen maga a miniszterelnök
mondaná el ezek egy részét, mint a saját programját. De egyúttal abban is biztos
vagyok, hogy az érdemi, stratégiai jelentőségű problémákról nem beszél majd, és
még kevésbé tesz ellenük. Mert ami itt zajlik, ahogy az már elhangzott, az nem
más, mint az elmúlt húsz év lezárása helyett annak folytatása, vagyis a magyar
rendszerváltozás második elsikkasztása. Ez a politikai magatartás már önmagában
is súlyos vétek volna, hiszen az országot szinte minden területen súlyos
problémák gyötrik. Gondoljunk a számonkérés elmaradására, a devizahitelesek vagy
a természeti katasztrófák áldozatainak magárahagyottságára. De még ennél is
nagyobb bűn a rendszerváltozás újbóli elsikkasztása, ha megértjük, hogy az
ország három halálos csapdában vergődik: a gyarmatosítás, az államadósság és a
népesedési problémák csapdájában. Aki pótcselekvésekbe menekül, aki
kommunikációs hacacáréval leplezi tanácstalanságát és alkalmatlanságát, aki a
valódi problémákról hallgat, vagy újabb hazugságokat szövöget, az nem méltó az
emberek bizalmára. Az a szerencsétlen maga is csapdában van, hiszen csak az
igazság tesz szabaddá.
Nem akarok ígérgetni, mert azt szeretném, hogy a Jobbiknak ne a szavai, hanem a
tettei adják meg a hitelét. Egy dolgot azért mégis megígérek: eljön még a nap az
életünkben, amikor a Hősök terén, fehér ingben, fekete mellényben újra avat majd
a Magyar Gárda. De ígérgetni ezen túl
nem fogok, és ne is várja el tőlünk senki. Azt azonban
mindenkinek tudnia kell rólunk, de legfőképp magunknak, hogy mi előbb vagyunk
magyarok, és csak utána jobbikosok. A Jobbik pedig továbbra sem párt, és amíg én
vagyok az elnöke, soha sem lesz az. A Jobbik mindig mozgalom marad. Az
emberek közül, az emberek által, az emberek javára. Egy jobbikos pedig nem
primadonnáskodik, nem száll el, a színészkedést meghagyja Gyurcsánynak, a
pofozkodást Orbánnak. Egy jobbikos, akármilyen feladatot is bízzon rá a Jóisten,
mindig megmarad annak, ami volt, egy egyszerű magyar embernek, aki az életét a
nemzetére és a hazájára tette fel. És egy jobbikos soha sem fél semmilyen földi
hatalom erejétől vagy fenyegetésétől, mert amit tesz, azt nem félelemből teszi,
hanem szabadságból. Mert a jobbikos szabad, hiszen vele van az igazság. És az
igazság szabaddá tesz. És akit az igazság szabaddá tett, annak az Isten
előbb-utóbb megadja a szebb jövőt is! És nekünk magyaroknak jár a szebb jövő.
Tegyünk hát érte közösen!